2014. augusztus 3., vasárnap

Kifulladt az ukrán támadás - rövid helyzetértékelés

A július utolsó hetében megindított ukrán offenzíva lényegében elakadt, több helyen védekezésre és visszavonulásra kényszerültek a Kijevhez hű alakulatok. A támadás egy olyan átkaroló hadmozdulat lett volna, mely Donyeck városát és agglomerációját választotta volna le a milícia által ellenőrzött nagyobb területtől, mely a Luganszki Népi Köztársaság fennhatósága alá esik. Az offenzíva másik célja a lezuhant MH17-es kódnevű Boeing repülőgép becsapódási helyének elfoglalása és biztosítása lett volna. Kérdés, hogy miért volt ilyen fontos Kijevnek ennek a területnek a birtoklása, ha lényegében több embert áldozott fel érte, mint amennyien a repülőgép lezuhanásakor életüket vesztették. A művelet során további célként szerepelt az orosz-ukrán határhoz közeli, Szaur-Mogila nevű magaslat elfoglalása, majd a déli korridorból már katlanba szorult ukrán ezredek maradékának felmentése. Ukrán részről a támadáshoz több száz páncélozott harcjárművet vonultattak fel, valamint jelentős élőerőt, melyek nagyrészt fel is őrlődtek az utóbbi napok pokoli küzdelmeiben.
Eredményként annyit értek el a Kijevhez hű erők, hogy az északon elfoglalták Debalcevo települést és a város felől délnek törő csapatok jelentősen benyomultak a milícia által ellenőrzött területre. Ez a korábban támadólag fellépő harccsoport jelenleg védekezni kénytelen. A Milícia tüzérsége dolgozza meg őket védelmi állásaikban. A délről észak felé előretörő ukrán alakulatok utcai harcot vívtak Shakterszk városában, majd kiszorultak a településről. A kijevi kormányerők a következő napok során komoly veszteségeket szenvedtek és visszavonultak, miután a milícia erősítést kapott és jelentős számban semmisítette meg az ellenség páncélosait. Jelenleg Torez és Shakterszk közt, és attól délre folyik a harc.
A stratégiai magaslat, a Szaur-Mogila ellen vezetett ukrán támadások csak részsikert tudtak elérni, amikor a magaslat közelében lévő Szaurivka és Sztyepanivka településeket elfoglalták. Ez utóbbi falu uralmáért most is harcok folynak. A hegyen elszántan védekező felkelők azonban minden támadást visszavertek, és tüzérségük érzékeny veszteségeket okozott az ukrán támadóknak. A délen katlanba zárt ukrán egységeket nem sikerült felmenteni, sem azoknak kitörni. A kitörési kísérlet felemésztett minden tartalékot, mellyel a déli katlanba zárt alakulatok még rendelkeztek. Mára a katlan több kisebb zsákká zsugorodott, melyeket a milícia tüzérsége tart folyamatos nyomás alatt. A következő hét során várható ezeknek a körbezárt alakulatoknak a kapitulációja, mivel közel egy hónapja nem jutottak utánpótláshoz. Amennyiben ez megvalósul, és ezek a csapatok megadják magukat, akkor jelentős erőket tud felszabadítani itt a milícia, melyekre máshol égető szükség volna.
Összefoglalva megemlíthetjük, hogy a rengeteg ukrán tartalékot felemésztő hadmozdulat lényegében sikertelen volt, és érzékeny veszteségeket volt kénytelen elszenvedni az ukrán fél. Nyugati tanácsadóik gyors sikert reméltek, ami most elmaradt.
Ha Kijev nem győz, akkor veszíteni fog. A milícia pedig akkor győz, ha nem veszít. Jelentős különbség.


http://www.hidfo.net/2014/08/03/kifulladt-az-ukran-tamadas-rovid-helyzetertekeles



Lezárulnak a déli-karom hadműveletek




Rövidesen befejeződnek a harcok a déli, karom alakú területen, Új-Oroszország dél-keleti csücskében. Az ukrán hadsereg hetekkel ezelőtt kezdett átfogó akcióba, amelynek egyik eleme volt a déli-karomból kiinduló hadművelet, mellyel el kívánták vágni a milíciát az orosz határtól. A milícia azonban nagy átcsoportosításokkal elérte, hogy véres harcok árán, de erőfölénybe került ebben a régióban. Sikeres hadművelettel lezárták a zsák alakú terület száját, majd a lezárt területet folyamatosan szélesítették. Eközben észak felől a milícia tüzérsége őrölte fel az ukránok állásait. Ezen a területen a legszerényebb számítások szerint legalább 2000 ukrán esett el. Olvasni ennél sokkal durvább adatokat is.
Az elmúlt két napban a kijevi junta folyamatosan próbált utánpótlást bejuttatni, de nem jártak sikerrel. Az ukránok által ellenőrzött terület olyan kicsi, elszórt területekre zsugorodott, hogy a magasból (5000 méterről) végrehajtott ejtőernyős ledobás számos esetben a milícia területére hullott. Ezek után napokig próbáltak utánpótlást bejuttatni úgy, hogy a repülőgépek mélyrepülésen hajtsanak végre kidobást. Minden esetben lelőtték a gépeket. Összesen hét lelövést jelentettek, ebből négyet igazoltak vissza biztosan. Mivel a milícia látta, hogy mindenáron fent akarják tartani a megmaradt ukrán állásokat, ezért 9 órás tüzérségi tüzet zúdított az ukrán területekre.
A tüzérségi tűz végén a milícia megpróbált egy támadást végrehajtani, de veszteségeket nem akart szenvedni, ezért leállították a támadást. Az ukránok még rendelkeznek három Grad egységgel, és ezekhez maradt rakéta. Minden közeli mozgásra lőnek. A milícia ismét 9 órás tüzérségi csapást rendelt el. Az újabb tüzérségi csapás megkezdése után az ukránok jelezték, hogy tárgyalni akarnak. A milícia teljesen elzárta egymástól az ukrán alakulatokat. 
1. pont a dolzsanszki határátkelő végleges felszabadítása és ellenőrzés alá vonása
2. pont az ukrán egységek teljes elzárása egymástól, a határvonal biztosítása
3. pont Marinovka alatti határátkelő biztosítása, az ukrán támadások visszaverése
A megbeszélésen az ukránok tisztje elmondta, 70 harcjárművet illetve eszközt robbantottak fel, és már nem számolnak azzal, hogy Kijev képes lenne kimenteni őket. Az élelmük már elfogyott, lőszerek a Grad egységeken kívül csak a kézifegyverekhez maradtak. A milícia kikötötte, hogy több eszközt nem robbanthatnak fel, mert akkor már nincs miről tárgyalni, nincs mit adjanak a szabadságukért. Az ukrán parancsnok szerint még nagyjából ugyanennyi - 70 darab - egység áll rendelkezésükre. Átadnak mindent, valamint az összes maradék lőszert, kézifegyvereket, cserébe a milícia szabad elvonulást ad nekik. A milícia álláspontja szerint a katonák jobban teszik, ha Oroszország felé mennek. Az oroszok nem kezelik őket hadifogolyként, kihallgatás után átadják az ukrán hatóságoknak. Eldönthetik azt is, vissza akarnak-e térni, vagy maradnak orosz földön. Akkor nem kell folytatniuk a háborút - mint menekültek ott maradhatnak. Az is kérdéses, hogy a hírek szerint ezekben az alakulat-maradékokban több külföldi zsoldos maradt, őket hogyan kezelnék az orosz hatóságok. Esetleg terrorizmus gyanújával letartóztatnák őket?
Ha a tárgyalások sikerrel lezárulnak, a milícia nagy területről tud erőket felszabadítani és átcsoportosítani legalább 2000 harcost, komoly tüzérséget, és harcjárműveket. A legvalószínűbb, hogy ezeket a felszabaduló erőket a Donyeck város környéki hadművelet visszaverésére vetik be.

http://www.hidfo.net/2014/08/03/lezarulnak-deli-karom-hadmuveletek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése