Die Hard? Trump aligha fog lemondani a következő években.
Úgy tűnik, az amerikai
külpolitika kihasznál minden adódó lehetőséget arra, hogy újabb csapást
mérjen a német vállalatokra – írja a Der Spiegel német napilap.
Elmondásuk szerint Trump ismeri a német autóipar sebezhető pontjait,
emiatt nehéz idők jönnek Németország számára.
Donald Trump korábban azt mondta, nem
akar többé Mercedest látni New York utcáin – az amerikai elnök tudja,
milyen sebezhető a német autóipar, és mennyire fontos a német gyártó
számára az amerikai piac. Emiatt azt fontolgatja, hogy magasabb
tarifákat vezethet be a német autógyártókra vonatkozóan – áll a Der
Spiegel beszámolójában. A lap szerint Trump intézkedéseinek célja, hogy
megvédje a hazai autógyártó cégeket, és meggyengítse a német
konkurenciát.
A
Spiegel
cikke szerint az amerikai elnök azonban nem csak az autóipart állítja
célkeresztbe, de mostanra számos kis- és középvállalkozás kezdi
felismerni, hogy a Trump-adminisztráció nagyon hatékony tud lenni,
amikor megpróbál nyomást gyakorolni a külföldi cégekre; Washington új
politikája nem csak egész iparágakat vesz célba, de előkerülhetnek az
egyes cégek elleni, személyre szabott szankciók is.
“Ezekkel a támadásokkal Trump újra
és újra sikereket ér el Európa megosztásában, kijátssza egymás ellen a
francia és német érdekeket, egymás ellen fordítja Kelet- és
Nyugat-Európát. Amikor az Európai Unió megosztottá válik, az európai
cégek csak még könnyebb prédává válnak Amerika számára” – írja a német lap.
A beszámoló szerint Trump a dollárt is
fegyverként használja, ennek már mutatkoznak jelei az iráni atomalku
felmondása kapcsán; az elnök nyíltan bejelentette, hogy betiltja a
dollárban folytatott tranzakciókat a szankcionált országok számára. Bár
azt gondolnánk, hogy ez csak a harmadik világ béli országokat
érintheti, ma már az Európai Unió legnagyobb cégeit is szankciók
fenyegetik, emiatt a dollár könnyen Európa ellen fordulhat.
A Spiegel emellett hangsúlyozza, hogy az
amerikaiak a sajtót is felhasználják arra, hogy meggyengítsék európai
vetélytársaikat. A publicisztika szerint a Deutsche Bank szándékos
kiszivárogtatás áldozatává vált, az amerikai sajtóban kifejezetten
azzal a szándékkal jelennek meg hírek, hogy nyomást gyakoroljanak a
német pénzintézetre.