2015. augusztus 10., hétfő

Nyugati árak, nyugati bérek nélkül; egy év alatt kiábrándultak az EU-csatlakozásból

Ukrán közvéleménykutató-intézetek legfrissebb mérései szerint az elmúlt egy év során 15%-al csökkent azok száma, akik az ország Európai Uniós csatlakozását támogatják.
Konstantin Bondarenko, az Ukrainszkaja Politika intézet igazgatója a Veszti ukrán hírügynökségnek nyilatkozott egy a közelmúltban végzett kutatásról, ami kimutatta, hogy egy év alatt drasztikusan csökkent az ország EU-csatlakozását támogatók száma. A Razumkov Center bevonásával végzett közös kutatás szerint idén 57%-ról 51%-ra csökkent az uniós csatlakozást támogatók aránya, pedig a kijevi puccs idején még megközelítőleg a lakosság kétharmada támogatta volna a Nyugathoz közeledést. Mostanra a lakosság többsége a hétköznapokban megtapasztalta az átmenet velejáróit – európai árak, európai bérek nélkül -, és emiatt inkább nem kérnek belőle.
Bondarenko szerint az EuroMajdan idején az ellenzék elhitette az emberekkel, hogy rövid úton nagy eredmények várhatóak, emiatt a lakosság elfogadta a kormányváltást, és nagy reményeket táplált a nyugatbarát kormány politikájához. Az emberek a korrupció elleni hatékony fellépésre számítottak, de a kormányváltás után csak politikai leszámolások történtek;
a korrupció elleni harcot riválisaik eltávolítására felhasználó oligarchák még gazdagabbak lettek, és az új rendszerben a korrupció nagyobb méreteket öltött, mint korábban valaha.
Bondarenko szerint az ukrán társadalom többsége most jutott el arra a pontra, ahol a túl magas elvárásokból épült illúziók összeomlanak. Ez a változás azt jelenti, hogy a nyugatbarát kormány lakossági támogatása minimálisra csökkenhet, aminek idén télen egy újabb gázválság adhat végső lökést.

http://hidfo.ru/2015/08/nyugati-arak-nyugati-berek-nelkul-egy-ev-alatt-kiabrandultak-az-eu-csatlakozasbol/

Határ menti járőrszolgálatot kezd a lengyel szélsőjobboldal

A Falanga lengyel szélsőjobboldali szervezet állandó járőrszolgálatot szervez a lengyel-ukrán határon, hogy megakadályozza a Jobb Szektor beszivárgását Lengyelország területére.
A szervezet a járőrszolgálat megkezdését azzal indokolja, hogy a lengyel közéletben szakértők is a Jobb Szektor beszivárgásának lehetőségéről beszélnek, mióta a szervezet néhány tagját terroristává nyilvánították, és Kárpátalján kitörtek a bekerített területről. A Jobb Szektor terroristává nyilvánított tagjai eleinte a kárpátaljai erdőkben rejtőztek el, és lengyel biztonságpolitikai szakértők annak lehetőségéről beszélnek, hogy mivel a körözött személyek el akarnak menekülni az ukrán igazságszolgáltatás elől, ennek legegyszerűbb módja, hogy átszivárognak a határon egy szomszédos ország területére.
A lengyel közéleti vita szerint igen alacsony a valószínűsége annak, hogy a Jobb Szektor tagjai Magyarországon jelennének meg. Lengyelországban viszont vannak szövetségeseik, emiatt felmerül annak lehetősége, hogy amennyiben a hegyeken keresztül átjutnak az országhatáron, belföldi radikális szervezetek bújtatni fogják az ukrán terroristákat.
A Falanga önkéntesei korábban részt vettek a Donbassz régióban zajló harcokban. Bizonyos mértékben a Jobb Szektor képzettségének, lehetőségeinek és gyengéinek is tudatában vannak, hiszen már kerültek szembe a fronton a Jobb Szektor tagjaiból szerveződött alakulatokkal. A Falanga támogatja Lengyelország kilépését az Európai Unióból, nem ismerik el se a kijevi kormányt, se az ukrán szélsőséges szervezetek hatalmi törekvéseit, és történelmi okokból nem támogatják az ukrán terroristák élve elfogását sem.


http://hidfo.ru/2015/08/hatar-menti-jarorszolgalatot-kezd-a-lengyel-szelsojobboldal/

Halnak a civilek Donbasszban!

szobabelső
Donbassz mára virradó éjszakája nyugtalanabb volt, mint az előző. Szinte a frontvonal teljes hosszában voltak kisebb-nagyobb összecsapások, de leginkább a latortüzérség aktivitása volt a jellemző.
Hmelnyickijt (nem a régióközpontról van szó, hanem a hasonló nevő faluról) és Krasznyij Pertyizant valamivel éjfél után kezdte ágyúzni a valcmanista latortüzérség. Nem sokkal később összecsapások kezdődtek. Három órakor aztán a martalócok “Grad” vetőgépeket is bevetettek Verhnyetrojeckojéból Krasznyij Partyizan ellen.
Hajnali fél négykor Novobahmutkát is elkezdték ágyúzni a valcmanisták.
Pervomajszkot tegnap délután négy órától kezdve folyamatosan ágyúzzák a martalócok.
Gorlovkát éjfél óta bombázták/bombázzák a martalócok. Dzserzsinszkből, Artyemovszkból és Otradovkából ontották/ontják a rakéta és gránátesőt Gorlovkára. Ismét belehalt a tüzérterrorba legalább féltucat gorlovkai civil.

Sirokaja Balkaágyúzását már tegnap este negyed hétkor elkezdte a pribékhad tüzérsége.
Troickojéból este nyolc körül kezdték ágyúzni Novgorodot Valcman bérgyilkosai.
Jaszinovataját szorgosan bombázza este hét óra óta Avgyejevka irányából a martalóctüzérség. A városban négy civil esett áldozatul a valcmanista tüzérterrornak.
Mára virradóan a latorhorda a Marjinyka általuk uralt keskeny északnyugati sávjában lévő kórházat kiürítette. A gyerekbetegekért a szülők mentek-mennek, míg a felnőtt-mozgásképes-betegek saját lábukon voltak kénytelenek elhagyni a kórházat, és botorkáltak a népköztársaságiak állásai felé. Szerencsére értesítették a DNR-t az akcióról, és a kórház evakuálása “problémamentesen” zajlott-zajlik most is.
Kijev tegnap késő délután rémülten jelentette a Mariupol ellen megindított népköztársasági tankrohamot, amit Sirokino térségében megpróbáltak föltartóztatni, és tankcsata alakult ki. A DNR viszont jelentette, hogy ők nem tudnak semmiféle tankcsatáról-és hogy nem is indítottak semmiféle akciót. Ám mindezzel együtt is “fálámi fán”!-mert Igor Moszijcsuk rémülten makogta, hogy “rengeteg tengerészgyalogosunk odaveszett!” Moszijcsuk a Ljasko-féle csürhe jelese.
Moszkvában tegnap bejelentette a Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma: augusztus folyamén négy újabb “gumkonvoj” éerkezik Donbasszba, valamivel több mint ötszáz kamionnyi humanitárius segítséggel.
https://balrad.wordpress.com/2015/08/10/halnak-a-civilek-donbasszban/



A demilitarizált (van ilyen!) Novolaszpát ma reggel rohammal bevette a valcmani latorhad 72. dandárja. A Minszk 2.0 aláírása óta ez az első eset, hogy valamelyik fél bevonult egy-a pufferzónában fekvő donbasszi településre.

novol
A DNR fölháborodottan tiltakozott ma délelőtt a minszki megállapodás ilyen rendkívül súlyos megsértése miatt.
Aztán rájöhettek, hogy tiltakozással sokra nem mennek. Inkább tenni kell. A közeli Sztaroignatovkából átrándultak néhányan, és “rábeszélték” a jobbszektorosokkal földúsított brigantibandát, hogy távozzanak!
Legfőképpen a jobbszektorosok makrancoskodtak! Végülis helyi idő szerint fél tízre belátták, hogy a népköztársaságiaknak nyomósabb érveik vannak. Vélhetőleg Caporaléknak rossz közérzetük lesz, ha a mostani kánikulában nyugati szellő fog fújdogálni. (Hacsak a népköztársaságiak el nem földelik a tucatnyi latorhullát.)
https://balrad.wordpress.com/2015/08/10/uj-het-kezdodott-donbasszban/

Erdogan szelet vetett a Kurd Munkáspárt elleni hadjárat elindításával, amit az Iszlám Állam elleni fegyveres fellépés ürügyén véghezvitt.

Robbantottak az isztambuli rendőrségnél, lövöldöztek az amerikai konzulátusnál

A robbantásban hárman vesztették életüket. Közben ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak az isztambuli amerikai konzulátusnál.
Robbantottak egy isztambuli rendőrségi épület ellen, a támadásban hárman meghaltak, többen megsérültek. A Sultanbeyli negyedben taálható kétemeletes épület kigyulladt és súlyosan megrongálódott. A Dogan hírügynökség beszámolója szerint a detonáció megrongált több szomszédos házat és mintegy húsz, a közelben parkoló gépkocsit is.
iszt
Egyelőre senki sem vállalta magára a merényletet, a támadást azonban egy olyan időszakban követték el, amikor kiújultak az összecsapások a török biztonsági erők és a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei között.
A Hürriyet című napilap szerint a rendőrségi épület közelében összegyűlt emberek a PKK elleni jelszavakat skandáltak. (Majdanista forgatókönyv! Csakis a kommunisták lehettek! B-R)
A robbantás mögött ugyanakkor iszlám szélsőségesek is állhatnak, miután Törökország hosszas vonakodás után – a 32 halálos áldozatot követelő suruci merénylet hatására – július 24-én légicsapásokat indított az Iszlám Állam szervezetének szíriai állásai ellen, és beleegyezett abba, hogy amerikai harci gépek az Iszlám Állam erői elleni csapásokhoz használhassák a szíriai határ közelében lévő incirliki légi támaszpontot.
Robbantottak az amerikai konzulátusnál
Ismeretlen fegyveresek hétfő reggel tüzet nyitottak az isztambuli amerikai konzulátus épületénél – írja a BBC. A rendőrség visszalőtt a fegyveresekre, a támadóknak azonban sikerült elmenekülniük a helyszínről. Sérültekről egyelőre nincsenek információk.
(MTI)

2015. augusztus 9., vasárnap

Brazil kormány: Jeruzsálem nem Izraelben van

Brazília is csatlakozott azon országok köréhez, amelyek nem teszik lehetővé a Jeruzsálemben született állampolgáraiknak, hogy az útlevelükben Izraelt jelöljék meg születési helyként – írta a Forward.com.

Zsido.com

Berlusconi: afrikaiak tízmilliói indulnak meg Európa felé

Silvio Berlusconi, Olaszország volt miniszterelnöke szerint a Nyugat hatalmas hibát követett el Moammer Kadhafi rendszerének megdöntésével, mert az észak-afrikai kormánydöntések közvetlen vezettek a bevándorlási hullám megindulásához.
Berlusconi szerint Moammer Kadhafi volt az egyetlen személy, aki egységben tudta tartani Líbiát. A volt miniszterelnök az egyiptomi Al-Aram újságnak nyilatkozva kifejtette, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország gazdaságilag érdekelt volt az észak-afrikai rezsimek megdöntésében, de nem rendelkeztek se egységes stratégiával, se kész tervekkel arra vonatkozóan, mihez kezdjenek a káoszba taszított országokkal, arról nem is beszélve, hogy azok társadalmi-gazdasági fejlődéséről gondoskodjanak.
“Persze, Kadhafi egy diktátor volt. De ő volt az egyetlen személy, aki képes volt Líbia irányítására. Meggyilkolása óta csak káosz, anarchia van az országban. Az iszlám extrémizmus elszabadult, és ez a nyugati beavatkozás következménye.”
Berlusconi szerint a nyugati beavatkozás miatt kialakult hatalmi vákuumban terrorszervezetek által alapított iszlám kalifátusok jöhetnek létre a Földközi-tenger térségében. Az Európai Unió ahelyett, hogy – az eredeti elgondolás szerint – liberális demokráciákkal lenne körülvéve, délen terrorfenyegetést jelentő, nyílt expanzióban érdekelt iszlám kalifátusokkal lesz határos.
A volt miniszterelnök szerint a mai instabil helyzet közvetlen kiváltó oka, hogy olajérdekeltségeik miatt a nyugati országok megdöntötték az észak-afrikai országok kormányait. Az “Arab Tavasz” után azonban csak káosz maradt. Líbiában az, amit ma kormánynak neveznek, nem uralja az ország felét sem, ehelyett iszlám extrémista csoportok közt zajlik fegyveres harc, és egyikük Líbia jövőbéli kormánya lesz. Akkor az illegális bevándorlás mértéke sokszorosára nőhet, nemsokára afrikaiak tízmilliói fogják ostromolni Európa partjait.

http://hidfo.ru/2015/08/berlusconi-afrikaiak-tizmillioi-indulnak-meg-europa-fele/

A Facebook új szoftvere figyeli a fotókat és privát üzeneteket és bűntény gyanúja esetén értesíti a rendőrséget

Facebook_Spying


A Facebook egy új és kevesek által ismert szoftvert szerzett be, ami figyeli a felhasználók chat üzeneteit és fotóit is, hogy kiszűrje az esetleges büntetendő cselekményeket.
Gyanús tartalom kiszűrése esetén, a program automatikusan riadóztatja a cég egyik munkatársát, aki eldönti, hogy értesíteni kell-e a hatóságokat vagy sem.
Joe Sullivan, a Facebook biztonsági igazgatója szerint a szoftver azokat a személyeket fogja figyelni, akik „laza” kapcsolatokkal rendelkeznek a közösségi hálózatokon.
A Reuters által készített interjúban Sullivan elmagyarázta, hogy a szoftver főleg azoknak a párbeszédeit figyeli, akik laza kapcsolatokkal rendelkeznek a közösségi oldalon. Ez azt jelenti, hogy különösen komoly figyelem helyeződik azokra, akik nem ismerősei egymásnak (mégis kommunikálnak) vagy csak nemrégiben váltak ismerősökké, nincs közös ismerősük, csak ritkán kommunikálnak, nagy köztük a korkülönbség és/vagy földrajzilag távol élnek egymástól.
A figyelőszoftver a bűnözők (például szexuális bűntettekért elítéltek) aktáiban megtalálható, korábban rögzített párbeszédekben található szókapcsolatokat keres. (A Reuters által közzétett történetből kiderül, hogy legalább egy esetben a Facebook chatfigyelő szoftverének segítségével sikerült bíróság elé állítani egy gyerekekre vadászó bűnözőt.)
Mielőtt a Facebook egyik munkatársa személyesen is megtekinti a kiszűrt párbeszédet, hogy eldöntse, értesíti-e a hatóságokat, a szoftver először összeveti az érintett ismerőseinek elemzését és a keresett kifejezések adattárát.
„Soha nem akartunk egy olyan környezetet létrehozni, ahol a munkatársaink magánbeszélgetéseket pásztáznak, így nagyon fontos az olyan technológiák alkalmazása, amelyeknél nagyon alacsony a téves pozitív találatok aránya,”
mondta Sullivan a Reuters-nek.
A szoftvert potenciális gyilkosságok gyanúsítottai ellen is alkalmazták már. Egy konkrét esetben 62 oldalnyi információt, képeket, chat üzeneteket és posztokat gyűjtött össze a Facebook és adott át a hatóságoknak egy idézésre reagálva.
A Facebook valószínűleg szeretné titokban tartani a szoftvert, mivel a legtöbb ember nem veszi jónéven, ha turkálnak a privát üzeneteiben, bűntények után szaglászva.
Ki ne akarná, hogy a gyerekbántalmazókat vagy egyéb súlyos bűntettek elkövetőit elkapják? A kérdés csupán az, hogy milyen messzire mennek majd el az új rendszer alkalmazásával és idővel kiterjesztik-e az apróbb ügyekre, netán gondolat bűntettekre is.
Forrás: Activist Post
http://idokjelei.hu/2015/08/a-facebook-uj-szoftvere-figyeli-a-fotokat-es-privat-uzeneteket-es-bunteny-gyanuja-eseten-ertesiti-a-rendorseget/