Párizs, 2024. március 3. vasárnap (MB)

NATO csapatok Ukrajnába küldése ellen tüntettek szombaton Párizsban és Brestben – jelentette a Magyar Békekör tudósítója.

„Nem akarunk meghalni Ukrajnáért! Hagyjátok abba fegyverek küldését Ukrajnának! Békés megoldást Ukrajnában!” – hangzott a jelszavuk.

A Hazafiak (Les Patriotes) párt elnöke, Florian Philippot kijelentette: „Azért jöttünk az utcára, hogy hangot adjunk egyet nem értésünknek azokkal szemben, akik ki akarják terjeszteni a konfliktust. A nemzetgyűlésben követelni kell a csapat küldés megvitatását, és szavazást kell követelni róla, a francia alkotmánnyal összhangban”.

A franciák 70 százaléka ellenzi csapatok küldését Ukrajnába – jegyezte meg tudósítónk egy francia közhangulat felmérésre hivatkozva.

Philippot egyik céljuknak nevezte Franciaország kilépését a Nagy Babiloni Szajha kötelékéből, mert – mint mondta -, „ez a szövetség folyamatosan ellenség után néz, és háborúba akar taszítani minket”. A NATO-ból való kilépés után az Európai Unióból is ki kell majd lépni – adott hangot véleményének a francia politikus.

A fősodrású média nem adott hírt sem a párizsi, sem a bresti tiltakozó megmozdulásról.+++

Kiadta: Magyar Békekör