Tel-Aviv, Kairó, Rabat, 2023. november 1. szerda (MB)

Az emberek világszerte tüntetéseken juttatják kifejezésre felháborodásukat Izrael palesztin lakossággal szemben elkövetett leszámolása miatt. Tiltakozó megmozdulásaikon népirtással vádolják a zsidó államot, és emlékeztetik arra, amit a nácik a zsidókkal szemben követtek el a II. világháborúban – jelentette szerdán a Magyar Békekör tudósítója.

Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) közölte, hogy naponta 420 palesztin gyermek életébe kerül Gáza lakónegyedeinek izraeli bombázása.

A tüntetéseken háborús bűntettek elkövetésével vádolják a tel-avivi kormányt, személy szerint Netanjahu miniszterelnököt, hiszen ő hagyta jóvá az izraeli hadsereg civil lakosság ellen intézett vérontását. A tiltakozó megmozdulások kísérő jelensége az antiszemitizmus, mely magyarázható ugyan a népirtás miatti felháborodással, de semmiképpen sem igazolható, hiszen célt téveszt. A zsidók és palesztinok békés együttélése helyett a szembenállást erősíti a cionizmus és az antiszemitizmus egymást gerjesztő ördögi körében.

Tény, hogy számos Izrael ellenes tüntetésen csak érintőlegesen esik szó az önrendelkező palesztin államról, vagy szó sem esik róla. Ez arra utal, hogy sokan megfeledkeznek, vagy figyelmen kívül hagyják a rendezés kulcskérdését, az önálló palesztin állam ENSZ határozatokban előírt, és Nyugat által szabotált létrehozását.

A palesztin lakosság elleni hadjárat célja Gáza megszállása és 2,3 millió gázai lakos száműzése saját földjéről – vélekedett Nabil Abu Rudeineh, a palesztin elnök szóvivője. Az embereket délre, Gáza déli részére, és az Egyiptomhoz tartozó Sinai-félszigetre akarják kiszorítani.

Izrael szándékára Egyiptom csapat mozgósítással reagált, páncélosokat vezényelt a gázai határra. Kairóban Egyiptom elleni hadüzenetnek vennék, ha Izrael a palesztinok elüldözésével, vagy szisztematikus kiirtásával akarna érvényt szerezni területhódító céljainak.+++

Lásd még: https://bekekor.wordpress.com/2023/10/29/nem-magyar-erdek-az-izrael-melletti-egyoldalu-elkotelezodes/

Kiadta: Magyar Békekör