2019. szeptember 25., szerda

Hongkong a kínaiaké!


Agresszív tüntetők Hongkong utcáin – A “hongkongi” tüntetők által alkalmazott módszerek erősen emlékeztetnek a kijevi Majdanon 2014-ben alkalmazott harci technikákra. Ez azt jelenti, hogy nem spontán, hanem egy előre megírt, s eddig jól be is vált forgatókönyv alapján zajlanak az események. – Orosz források szerint az “agent provocateurok” nagy része nem is kínai, hanem Dél-Koreából érkezett, fizetett ügynök. (SzRTI)
“A hongkongi ügyek kizárólag Kína belügyei, és egyetlen külső erő sem avatkozhat bele.” – Kína éles kritikát fogalmazott meg a brit és az amerikai kormányzat felé, a Hongkonggal kapcsolatos viselkedésük miatt.

1. Kína brit nagykövetségének szóvivője elégedetlenségét fejezte ki a brit tisztviselők Hongkonggal kapcsolatos észrevételei miatt

Helyi idő szerint szeptember 26-án Kína brit nagykövetségének szóvivője erőteljes elégedetlenségét és határozott ellenzését fejezte ki a brit kormánytisztviselők által a hongkongi helyzetről tett észrevételek miatt.
Ugyanezen a napon Kína brit nagykövetségének szóvivője válaszolt kínai és külföldi újságírók kérdéseire, és elmondta, hogy Kína többször kifejtette a brit oldalnak a kínai fél álláspontját Hongkong kérdésében.
A szóvivő hangsúlyozta, hogy Hongkong az „egy ország, két rendszer” politika révén az újraegyesítés óta nemzetközileg elismert nagy sikereket ért el, és a hongkongiak példátlan szabadságot és jogokat élveznek.

Hongkong már nem brit kolónia, hanem a Kínai Népköztársaság különleges közigazgatási területe, az Egyesült Királyságnak nincs szuverenitása, hatalma és felügyelete Hongkong felett. A hongkongi ügyek kizárólag Kína belügyei, és egyetlen külső erő sem avatkozhat bele.


Agresszív tüntetők Hongkong utcáin – A “hongkongi” tüntetők által alkalmazott módszerek erősen emlékeztetnek a kijevi Majdanon 2014-ben alkalmazott harci technikákra. Ez azt jelenti, hogy nem spontán, hanem egy előre megírt, s eddig jól be is vált forgatókönyv alapján zajlanak az események. – Orosz források szerint az “agent provocateurok” nagy része nem is kínai, hanem Dél-Koreából érkezett, fizetett ügynök. (SzRTI)

2. Kínai nyilatkozat az amerikai kongresszus külügyi bizottságának úgynevezett 2019-es hongkongi emberi jogi és demokrácia törvényéről

Szeptember 25-én az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának külügyi bizottsága a kínai nép erőteljes ellenállása ellenére elfogadta az egyes képviselők által javasolt 2019-es hongkongi jogi és demokrácia törvényt.
Kína ezt határozottan elítéli és határozottan ellenzi ezt a durva beavatkozást Kína belügyeibe, a nemzetközi jog és a nemzetközi kapcsolatok alapvető normáinak ezt a súlyos megsértését.

Hongkong Kína Hongkongja. A Hongkongi Különleges Közigazgatási Terület ügyei kizárólag Kína belügyei, és ezt semmilyen külső erő nem zavarhatja meg. Bármely olyan tevékenység, amely veszélyezteti Kína nemzeti szuverenitását és biztonságát, kihívást jelent az „egy ország, két rendszer” politika ellen. Ezt az egész kínai nép, beleértve a hongkongi honfitársakat is, nem engedi meg.

Hongkong újraegyesítése óta megvalósult az „egy ország, két rendszer”, a „hongkongi emberek igazgatják Hongkongot” és a magas szintű autonómia. A hongkongi lakosok által élvezett jogok és szabadságok a törvényeknek megfelelően teljes mértékben védettek.
Az „egy ország, két rendszer” sikere Hongkongban általánosan elismert. A kínai központi kormány erőteljes támogatásával Hongkong fenntartja szabad kikötőjének és külön vámterületének helyzetét.
A gazdaság, a kereskedelem, a pénzügyek, a szállítás, a kommunikáció, az idegenforgalom, a kultúra, a sport és egyéb területeken „Hongkong, Kína” nevében együtt van a világ országaival. A régió és az érintett nemzetközi szervezetek fenntartják és fejlesztik a kapcsolatokat, aláírják és végrehajtják a vonatkozó megállapodásokat.
Ezeket az objektív tényeket minden elfogulatlan személy elismeri, és csak kevesen próbálják megzavarni – azok, akik Kínával szemben ellenségeskednek.

CRI / SzRTI
Fotók: Xinhua
Videó: Euronews

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése