Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerint az európai országoknak jogában áll, hogy ne a nemzetközi elvárásoknak megfelelve, hanem saját igényeik mentén formálják az igazságszolgáltatást.
Lengyelország és az Európai Unió közt 2017 vége óta fokozódik a feszültség, miután megkezdődött a külföldön sokak által vitatott igazságügyi reform, és Brüsszel azzal kezdett fenyegetőzni, hogy szankciókat léptet életbe Lengyelország ellen, valamint felfüggeszt az uniós tagságból adódó egyes jogokat.
A miniszterelnök Mateusz Morawiecki szerint azonban az EU tagállamainak jogában áll, hogy saját hagyományaik szerint formálják az igazságszolgáltatást, és megengedhetetlen, hogy külföldi nyomásgyakorlás alatt álljon a bírói hatalom.
“Az Európai Unió tagállamainak joga van ahhoz, hogy saját hagyományaik mentén formálják az igazságszolgáltatást” – mondta Morawiecki az Európai Parlament tagjai előtt felszólalva.
A miniszterelnök két nappal azután mondta el beszédét, hogy az EU megindította a jogi eljárást Lengyelországgal szemben a külföldről pénzelt civilek által kritizált igazságügyi reform miatt. A reform többek közt leszállította a bírák nyugdíjba vonulásának korhatárát, ezzel kényszernyugdíjaztatva a 72 bírából 27 főt.
Az EU szerint a lengyel kormány lépése sérti az igazságügy működésére vonatkozó uniós irányelveket. A tervezett reformok elfogadása után külföldről pénzelt civil szervezetek kormányellenes tüntetéseket szerveztek Varsóban.

http://www.hidfo.ru/2018/07/az-europai-orszagok-sajat-kepukre-formalhatjak-az-igazsagszolgaltatast/