Az Európai Uniónak fejlesztenie kell saját védelmi képességeit, hogy képessé váljon az Egyesült Államoktól független cselekvésre – áll az EU vezetőinek nap folyamán kiadott közös nyilatkozatában.
A csúcstalálkozó során az Európai Tanács elnöke aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy Trump elnöksége alatt az USA “túlzott nyomást” gyakorol az észak-atlanti szövetségre, ami végül a NATO összeomlásához vezethet.
“Annak ellenére, hogy fáradhatatlanul próbáljuk megőrizni a Nyugat egységét, a transzatlanti kapcsolatok fokozott nyomás alá kerültek Trump elnök politikája miatt” – mondta.
A The Times napilap szerint Tusk azt mondta, hogy az európai vezetőknek látniuk kell az intő jeleket, és az amerikai acél- és alumínium tarifák kérdésén felül a NATO felbomlásának lehetőségével is számolniuk kell.
A NATO felbomlása a Times címlapján.
“Sajnálatos módon a megosztottság ma már túlterjed a kereskedelmi kérdéseken. Úgy hiszem, hogy miközben a legjobbakat reméljük, fel kell készülnünk a legrosszabb forgatókönyvekre is” – mondta.
Donald Trump az ebben a hónapban megrendezett G7 csúcstalálkozó során ismét kijelentette, hogy a NATO “túl költséges az Egyesült Államok számára”. Az amerikai elnök kampánya során korábban nyíltan beszélt arról, hogy a NATO egy elavult gépezetté vált, és az Európai Unió többé nem számolhat azzal, hogy az amerikai adófizetők pénzén az USA megvédi Európát.
A Times beszámolója szerint Tusk egyértelműen azt mondta; Európa annak okán kell fokozza a védelmi kiadásokat, mert az európai vezetők ma már a NATO esetleges felbomlásával is számolnak.

http://www.hidfo.ru/2018/06/a-nato-osszeomlasarol-beszelt-donald-tusk/