A Financial Times szerint Brüsszel arra készül, hogy megvonja az uniós forrásokat azoktól az országoktól, melyek nem tartják be a liberális demokrácia alapelveit. Magyarország mellett Lengyelország is a szankciók célkeresztjébe kerülhet.
Az Európai Unió a közeljövőben javasolhatja a fejlesztési források megvonását olyan országoktól, melyek “veszélybe sodorják a bírói függetlenséget”, ilyen országok például Magyarország és Lengyelország – áll a FT beszámolójában. A lap szerint az Európai Bizottság szerdán jelentheti be az ezzel kapcsolatos új intézkedéseket.
Decemberben az Európai Bizottság javasolta az uniós alapszerződés 7. cikkelyének életbe léptetését, amiért Lengyelország kormánya eltökéltnek bizonyult a sokak által kritizált igazságügyi reform keresztülvitelében. A nyugat-európai liberális sajtó a “fékek és ellensúlyok” kiiktatásával vádolja a téségi országokat, ami szemmel láthatóan megosztottsághoz vezet az Európai Unió keleti és nyugati tagállamai közt.

http://www.hidfo.ru/2018/04/megvonnak-az-unios-forrasokat-a-nem-liberalis-demokraciaktol/



Lengyelország nem fogadja el az uniós költségvetést

Konrad Szymanski lengyel külügyminiszter-helyettes szerint Varsó nem fogadja el az EU költségvetési tervét, ameddig nem módosítják azt a tagállamok igényeinek megfelelően. A lengyel vétó különösen amiatt valószínű, mert Brüsszel különféle szankciókat akar hozni a liberalizmust elvető tagállamok ellen.
A lengyel külügyminisztérium vezetője várhatóan május 3-án találkozik Frances Timmermansal, az Európai Bizottság alelnökével. A találkozó során a lengyel jogállamiság kérdését vitatják meg, azt követően, hogy az EU vezetői javasolták az uniós források megvonását a liberális demokrácia irányelveit be nem tartó tagállamoktól. Varsó ugyanakkor a találkozó előtt egyértelművé tette; ha nem a tagállamok igényeinek megfelelően alakul az uniós költségvetés, a tervezet egészét megvétózhatják.
“Az uniós költségvetés elfogadásához és a teljes kompromisszumhoz vezető út nagyon hosszú”mondta Szymanski, egyértelművé téve, hogy Varsó a brüsszeli szankciók miatt a továbbiakban politikai nyomásgyakorlás eszközeként tekint a költségvetés elfogadásának kérdésére.
Az Európai Bizottság által javasolt többéves költségvetési tervbe egyértelműen belefoglaltak olyan részleteket, melyek magukban hordozzák annak lehetőségét, hogy Lengyelországtól megvonjanak bizonyos forrásokat az igazságügyi rendszer átalakítása miatt.
A nyugat-európai országok liberális irányelvei szerint a tagállamok kormányai nem szabad befolyást gyakoroljanak a bíróságok működésére; a tagországok bíróságain ehelyett olyan emberek kell ítéleteket hozzanak, akiknek külföldről finanszírozott ügynökszervezetek tartanak “szakmai továbbképzést.”

http://www.hidfo.ru/2018/05/lengyelorszag-nem-fogadja-el-az-unios-koltsegvetest/