Vasárnap éjjel riadóztatták a szaúdi légvédelmi rendszereket egy Jemenből indított rakétatámadás miatt. Az amerikai Patriot rakéták ismét kudarcot vallottak, ráadásul az egyik lakott területen csapódott be, haláleset is történt.
Vasárnap éjjel a szaúdi védelmi erők közleménye szerint hét, Jemenből indított közép hatótávú ballisztikus rakétát fogtak el. Egy szemtanúk által rögzített és a The Aviationist által leközölt videofelvétel szerint azonban az amerikai gyártású Patriot rakéták két célt is eltévesztettek, és az egyik Patriot rakéta lakott területen csapódott be (videofelvételek a forrás cikkre kattintva).
A szaúdi fővárosban becsapódó amerikai rakéta egy családi házat rombolt le, az incidens során egy egyiptomi állampolgár életét veszítette és két másik személy megsérült.
Nem ez az első alkalom, hogy a szaúdi fővárost védő amerikai rakétakomplexumok kudarcot vallottak; tavaly decemberben a húszi felkelők által kilőtt rakéták a rijádi repülőtér közelében csapódtak be.
Decemberben az atlantista sajtó először szintén egy álhírt közölt le, miszerint az amerikai védelmi rendszer elhárította a rakétatámadást. A New York Times azonban cáfolta ezeket az értesüléseket. Kiderült; a húszi felkelők rakétái a Patriot-komplexumok jelenléte ellenére elérték céljukat.
Korábban a Patriot rakétakomplexum Törökországban is kudarcot vallott; a szíriai határon állomásozó egységeket hackertámadás érte, melynek során nemkívánt rakétaindítások történtek.

http://www.hidfo.ru/2018/03/lakott-teruletre-zuhant-be-egy-patriot-raketa/