2018. március 8., csütörtök

Holnap államcsínykísérlet lesz Pozsonyban

Konfrontálódni fognak az USA-EU barát és a kelet felé orientálódó NWO-s erök. A miniszterelnök, Robert Fico is átállt a kelet felé orientálódó erökhöz, az ex-miniszterelnök Mečiarral és a Kotleba féle szélsöjobbal van szövetségben. Holnapra (március 9.) az amerikabarát tábor hatalmas tüntetéseket szervezett, amelyek valószínüleg eröszakba fognak torkollni.
Az amerikabarát (sátánista) erök lényegében feláldozták az egyik sajátjukat, ez az "oknyomozó újságíró" egy vakolókanalas-CIA ügynök volt, s nem az "olasz maffia" gyilkoltatta meg, hanem a sajátjai tetették el láb alól, hogy mártírként használva, a halálából csiholjanak forradalmat. Ebben a tervezett "színes forradalomban" se semmi nem az, aminek látszik. Még a Magyar Közösség Pártja se, amely a legsötétebb amerikabarát sátánista elemensek mellé állt. A megtévesztés totális.
2018.3.2
Tízezrek vonultak utcára Szlovákiában a megölt újságíróért
Holnapra (március 9.) még nagyobb tüntetések vannak szervezve, az összes egyetem és föiskola szabadot adott a diákjainak, hogy azok menjenek tüntetni. Az amerikabarát sötét erök már 1989-ben és 1998-ban is a diákság megtévesztésével jutottak hatalomra. 1998-ban a kelet felé orientálódó Meciar került ki a hatalomból, most pedig az egyre függetlenebb Ficot próbálják majd megdönteni, de öt most eröszakkal. Szlovákul értöknek pár érdekes videót belinkeltem alább arról, mi történt az elmúlt napokban valójában, a "kelet barát" NWO-s táborból.

Mondani se kell, a "keleti NWO-sok" is éppúgy vakolókanalasok mint az amerikaiak, de azoktól valamivel különbek és emberbarátabbak, s öszintén ki akarják juttatni az országot a jelenlegi USA-EU szorításból. Nem tudom, mi lesz itt holnap (március 9.-én), de hogy nem akármilyen nap lesz, az biztos!

https://www.youtube.com/channel/UChTwz04EIc1BO-R1iskK99A

2018.2.28


2018.3.7 (A szlovák titkosszolgálat szerint hivatásos provokatörök érkeztek az országba, és szálltak meg pozsonyi szállodákban, hogy holnap "Majdant" csináljanak a fövárosban.)


https://www.youtube.com/user/martindano

2018.3.8


2018.3.4


2018.3.1

Az aktuality.sk hírportál, melynek a meggyilkolt "oknyomozó újágíró", Ján Kuciak is dolgozott, a német Axel Springer kiadó tulajdonában van. Az Axel Springer közismert titkosszolgálati propaganda fedöszervezet, melyet még a hidegháború idejében hozott létre az amerikai CIA Nyugat-Németországban. Az aktuality.sk hírportál összes újságírója CIA ügynök is egyben.

Kuciak "olasz maffiás" sztoriját most ugyanaz a Tom Nicholson dobta be a médiumokba, aki 2012-ben az ún. "gorillás" NWO-s hamis forradalmi zavargások vezéralakja is volt, melyeket ugyanazon erök hoztak létre, amik akkor kormányon is voltak (a Radičová kormányban: Sulík és Matovič), s lényegében irányított bohóckodás volt az egész. Tom Nicholson felesége, Lucia Nicholsonová, a Sulík féle SaS párt alelnöke is egyben.

A mostani zavargásoknak viszont tétje van, most élesbe mennek a dolgok, a cél a kormány megdöntése.

2018.3.9, 10:30
Országos bombariadó van a börtönökben

http://www.bumm.sk/krimi/2018/...ortonokben
Ma reggel minden szlovákiai börtönbe bejelentés érkezett arról, hogy az intézményekben bombát rejtettek el. A fenyegető üzenet e-mailben érkezett. Az esetről elsőként a közszolgálati RTVS tájékoztatott.


Ezzel akarják leterhelni a biztonsági eröket, hogy azok ne tudjanak majd kellöen beavatkozni a profi provokatörök ellen a 17.00-kor kezdödö nagy tüntetéseken.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése