Annak ellenére, hogy Oroszország a következő években 40%-ra növeli jelenlétét az európai gázpiacon, az Európai Unió gázhiányra és az árak emelkedésére kell készüljön.
Számos szakértő egy olyan forgatókönyvet vetít előre, mely szerint Európában nemsokára gázhiány állhat elő, emellett gyors növekedésnek indulhatnak az üzemanyagárak – derült ki a Reuters hírügynökség egy Gazprom-vezetővel készült interjújából. Alexandr Medvegyev szerint Európa rosszul ítélte meg a helyzetet, amikor azzal számolt, hogy elboldogulhat többlettartalékok nélkül.
“Európa rosszul ítélte meg a helyzetet, amikor azzal számolt, hogy elboldogulhat további gáztartalékok nélkül, és ha ténylegesen szüksége lesz rá, hozzájuthat Oroszországon kívüli forrásokból” – mondta.
Medvegyev szerint az amerikai gáztranzit továbbra is drága és elégtelen mennyiségű készleteket jelent, ami egyébként is főként Ázsiába irányul majd. Ettől függetlenül Oroszország ellátja Európát a szükséges mennyiségű gázzal, annak ellenére is, hogy nagy arányban fokozni fogja a Kínába irányuló exportot.
Elmondása szerint Európa haladéktalanul döntést kell hozzon; “el kell döntse, melyik ellátó fogja fedezni a 2025 után megnövekedő keresletet. Sajnos az Európai Unió és Oroszország közt jelenleg nincs párbeszéd az energiaellátásról” – mondta.
Medvegyev szerint, ha a Gazprom meg is valósítja az Északi Áramlat 2 gázprojektet, még ez sem fogja fedezni Európa gázszükségletét, és hiány állhat elő az európai gázpiacon. Elmondása szerint Európa megnövekedett gázigényét az Északi Áramlat 2 és az amerikai cseppfolyósított földgáz együtt sem fogja tudni kielégíteni.


http://www.hidfo.ru/2018/02/a-gazprom-szerint-gazhiany-lehet-europaban/