A lengyel kormány az Európai Unióból kilépés mellett dönthet, ha az EU gazdasági szankciókat hoz Lengyelország ellen és megvonja az uniós forrásokat – mondta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.
Tusk a Tygodnik Powszechny hetilapnak adott interjú során kifejtette, hogy a Jog és Igazságosság párt számára az uniós tagság nem jelent többet, mint pénzforrásokat, és a közös piac, jogrend, “garantált biztonság” stb. semmerre nem billenti a mérlegnyelvét ebből a szempontból – ha az EU többé nem funkcionál pénzforrásként Lengyelország számára, Varsó a kilépés mellett dönthet.
Az Európai Bizottság 2017 decemberében indított eljárást Lengyelország ellen 13 törvény elfogadása miatt, melyek a Bizottság alelnöke Frans Timmermans szerint lehetőséget adnak arra, hogy a kormány politikai döntések mentén beavatkozzon a bírói hatalom működésébe.
A 2015-ben hatalomra jutott jobboldali kormány azzal védte a bírói hatalom működésébe beavatkozás szükségességét, hogy felülkerekedjen a bírói korrupción és átalakítsa az igazságszolgáltatásnak azt a rendszerét, ami még a kommunista múltból maradt hátra.
Az Európa Bizottság által kezdett eljárás Lengyelország szavazati jogának felfüggesztésével végződhet. Tusk szerint Brüsszel még mindig arra számít, hogy a lengyel kormány a törvények visszavonása mellett dönt, és reménykedik abban, hogy Lengyelország az Európai Unió tagállama marad.
“Brüsszelben még mindig él a remény – bizalmat itt nem mondhatok, mert az már elveszett -, hogy Lengyelország ennek ellenére is az Európai Unió tagja marad” – mondta.
Mateusz Morawiecki, az új lengyel kormányfő az Európai Bizottság ülése előtt azt mondta, az általa átalakított kormány egy olyan erő akar lenni, ami rendbeszedi a gazdaságot, és egyensúlyra törekszik a globális, az európai és helyi erők közt.


http://www.hidfo.ru/2018/01/polexit-tusk-szerint-lengyelorszag-kilephet-az-europai-uniobol/