2018. január 14., vasárnap

Paul Weston 'velőtrázó' igazságbeszéde, amit minden európainak tudnia kellene! Ilyen veszélyben van Nagy-Britannia és így veszett el már Svédország! Orwelli véleménydiktatúra és erőszakos iszlamizáció!

Egy olyan 'velőtrázó' igazságokat kimondó felszólalást szeretnék mutatni nektek, amit minden európainak látni és hallani kellene. Bárcsak tisztában lenne vele minden magyar és minden európai, mivel játszunk most és mi a tét. Ez nem pártpolitika, hanem a helyezt, amit Samuel Huntington - A Civilizációk összecsapása című művében előre jelzett. (PDF-ben letölthető teljes könyv)

Ritkán hallani Nyugat-Európában ilyen szókimondást az egész Európa jövőjét megváltoztató társadalmi folyamatról, amit az állandó támadásban lévő iszlám bevándorlás és egy folyamatosan visszahőkölő, védekező, liberális nyugati világ találkozása okoz...

A felszólaló képviselő Nagy-Britannia viszonylatában mondja el, hogy nagyon kevés időnk van hátra, hiszen mindenki látja, hogy 10 éves viszonylatban minden meg fog változni. Apokalipszis és a civilizációk összeomlása, ahogy Huntington megírta.

Svédország már elveszett, olyan helyzettel néz szembe, amit már megoldani nem lehet. De talán Nagy-Britanniának van még esélye.... Mert a nyugat-európai önpusztító politikát nézve ott is számos ország el fog pusztulni ebben a polgárháborúban....

A következmények katasztrofálisak lesznek....Már most azok.... (SBG Buddha - VilagHelyzete)
Paul Weston beszéde:


(Paul Weston a Pegida UK tagja) >>
-Köszönöm Frank! Néztem a Fox hírcsatornát ma reggel és még ha úgy tűnik a téma nem is vág ide, kérlek hallgassatok meg:

Egy telefonhívás történt a műsorban: egy hölgy telefonált és az IRS-ről kérdezett (IRS=adóhivatal). Azt kérdezte a műsorban, hogy mit kellene csinálnia a visszaigényelt 2500 dollárjával? Menjen Európába? Vagy fizessen ki némi tartozást ebből a pénzből. Nos ezeket kérdezte...

Erre a Fox hírcsatorna szakértőjének válasza:
- Fizessen ki valamennyi tartozást, a maradékból menjen Európába az egész családjával. A TV-műsor szakértője azzal érvelt, hogy menjen Európába mert Európa mindig ott lesz nektek!
"Menj Európába! Mert Európa mindig ott lesz nektek!"
Nem, már nem lesz ott!

És pontosan ez a probléma, Európa nem lesz mindig ott, attól félek!
Nehéz továbbmenni ezen a ponton, hiszen Lars (a másik felszólaló a videóban Dániából érkezett a konferenciára) már elmagyarázta a problémát, ami Dániában és Európában mint egészre kivetítve kialakult...

Még 2 évvel ezelőtt úgy jöttem erre a kongresszusra mint olyan valaki, aki annak az illúziójában él, hogy a jelenlegi (akkori) szituáció stagnál és nem változik, pedig akkor már Samuel Huntington (Civilizációk összecsapás c. művében) rámutatott arra, hogy itt a civilizációk harca történik, de végülis egyelőre még nincs ok az aggodalomra, hiszen a holnap ugyanaz lesz, mint a ma volt.
A jövő hét ugyanolyan lesz, mint ez a hét volt és így tovább és ez végülis igaz is.

De ha évtizedekre lebontva nézzük a dolgokat, már minden megváltozik. 2025 teljesen más lesz mint 2015! És 2035 teljen más lesz mint 2025 volt. És így tovább.

Mindez tiszta demográfia! Pl.: Mióta akkora teret kaptak a feminista mozgalmak, már nincs elég újszülött gyermekünk. Ez most azt jelenti, hogy 1,5 gyermeke születik átlagban egy brit párnak, ami a jövő generációját nézve 25%-kal kevesebb mint a mai generáció.

Az az iszlám bevandorló aki bejön ide, általában véve 4 gyermeket nemz páronként. És ez nem csak egy part jelent, mert sokuknak van 4 felesége. Tehát néhányuknak van 16 gyereke... Mindez egyetlen férfitól.

Ha kivetíted ezeket a számokat előre az időben akkor észreveszed, hogy az ország normális demográfiai növekedése teljesen megváltozik!

Továbbá amíg egy átlagos angol nő eljut az elhatározásra, hogy szül gyermeket, ekkorra már a korai 30-as éveiben van, míg a muszlim nők 16 és 21év között megszülik első gyermeküket. Tehát a muszlim generációk gyorsabban fejlődnek, növekednek, szaporodnak.

Ha most visszatekintünk az 1970-es évekbe:

Volt talán 200 ezer muszlim az országunkban... De azóta minden évtizedben megduplázódtak!
Tehát a 200 ezer-ből 400 ezer lett, a 400 ezerből 800 ezer lett... és most (2016-ban) már 3,2 milliónál tartunk! És a legtöbbjük fiatal! Nagy részük a tinédzser éveiben van.
Tehát azok, akik most még csak fiatalok a jövőben harcolni fognak, amikor a számuk elkezd durván növekedni

Anglia nem akkora mint az USA, Nagy-Britannia pici, viszont mégis elég nagy 200 ezer bevándorlónak. Sőt még 400ezernek is elég nagy – de a 3.2 millió a mai napon vagy a 6.4 millió bevándorló “holnap” már teljesen más, mint az 1970-es években duplázódó muszlim népesség...


És most már kezdjük észre venni, észlelni ezt a növekedést – és nem csak demográfiailag – hanem ahogy sokasodnak, kezdenek igényeik lenni! Nyomás alá helyeznek minket!
A mi kormányunk fenyegetve van az iszlám által és ezt nagyon is jól tudja kormányunk.


Mikor Mohamed azt mondja : “Győztem a terror által”, akkor a mi kormányunk tudja, hogy igaza van és behódol az iszlámnak. Az iszlám követel, nyomást gyakorol, a mi kormányunk pedig aláveti magát.

Ez történik Nagy Britanniában és ahogy Lars itt az előbb elmondta Dániában is és egész Európában szintén! És nekünk nem szabad hagyni, hogy megtörténjen velünk az, ami Amerikával vagy Európával.
Mi itt Britanniában nézzük meredten Svédországot és látjuk, hogy Svédország elveszett!

Nekünk itt Britanniában maradt még talán két évtizedünk, mielőtt minden összeomlik! Svédországnak talán 5 éve, jobb esetben 10 éve maradt és rettenetes dolgokkal kell szembenéznie.

Malmö napjainkban az erőszak-fővárosa Európában. Afrika pedig az erőszak kontinense a földkerekségnek... Szóval úgy vizsgáltuk meg Svédországot ahogy most nektek kell megvizsgálni a brit helyzetet.

Az elmúlt 12 hónapban az MI5 és MI6 tizenkét darab pokolgépes merényletet akadályozott meg. Minden hónapban egyet... Százakat, ezreket akartak megölni. Ennek ellenére mi még mindig azt mondjuk nekik, “persze gyertek csak, várunk titeket”.

Emlékeztek amikor a Donald Trump azt mondta egyik beszédében: “mi nem akarunk tobb muszlimot”?!
Na most a TV-csatornáink félrevezettek minket, mivel kiragadták ezt a mondatrészt a beszédéből, de a mondat valójában így szólt:
“Mi nem akarunk több muszlimot az elkövetkező 5 évben, amíg ki nem derül kik is ezek valójában”.

Nos, mi nem tudjuk, kik ezek! És még mindig beengedjük őket!


Nem tudom hallottak-e önök az Europol-ról (Uniós rendőrség)? Akik átléphetik a határokat és elfoghatnak gyanús személyeket...
Az Europol azt nyilatkozta, hogy körülbelül 5000 dzsihadista lehet a több százezer Európába menekült (bevándorló) muszlim között.
De most már inkább milliókról beszélünk. Leginkább szíriaiak vagy akik annak mondják magukat... Ismétlem 5000 dzsihadista!
És még mindig nem mondjuk ki azt, hogy: NEM KÉRÜNK TÖBBET!
És amikor terrorcselekmények történnek Európában, mint ahogyan múlt évben Párizsban a szörrnyű esemény történt... Az elkövetők bevandorlók voltak! És amikor egy ilyen történik, angol politikusok, európai politikusok kezéhez is vér tapad!

És most nem csak a beengedésükről van itt szó... : Amikor 2005-ben Londonban a párizsihoz hasonló, de kisebb bombamerénylet megtörtént, Ian Blair Rnedor felügyelő/szóvivő nyilatkozta azt, hogy “az iszlám és a terrorizmus az két külön fogalom, ne keverjük össze őket, nincs közük egymáshoz, nincs kapcsolat köztük”...

A helyettese ugyanezt nyilatkozta majd Tony Blair akkori miniszterelnök is ugyanezt nyilatkozta. Néhány évvel ezelőtt volt egy eset:
Lee Rigby brit katona... Meggyilkoták az utcán Londonban.
A tettes autóval gázolta el,majd majd megszurkálta, megpróbálta lefejezni az utcán fényes nappal.

És újra David Cameron - az állítólagos konzervatív miniszterelnök - előjött és továbbra is ugyanazt hajtogatta:

"Az iszlámnak semmi, de semmi köze nincs ehhez. Ez az iszlám elferdítése"

Miközben ezek az elkövetők ott állnak a holttest mellett véres kézzel a Koránra hivatkozva és Allahra, kinek parancsára teszi ezt.
És ennek ellenére Cameron azt mondja: "Ennek semmi köze az iszlámhoz!"

Ez a TAGADÁS, ez a teljes mellszélességgel való TAGADÁS
– és nem csak ő, de David Cameron – egész “Európa” tagad.

A megtagadása annak, hogy mi az iszlám valójában... Ez lesz Európa veszte!

És amikor az európai politikusoknak végre lesz vér a tökükben, hogy felálljanak és kimondják az igazat, már túl késő lesz demográfiailag...
Lehet, hogy már semmit nem lehet tenni.

És mivel én angol vagyok, beszélnem kell arról, hogy is volt az a nemi erőszak ügy azzal a férficsordával... 20 éve folyik az eltussolása ennek és az ehhez hasonló ügyeknek. Csak tavaly látott napvilagot a hír.

<< Andrew Norfolk-nak köszönhetjük, hogy egyáltalán tudunk róla.
A Times újságírója volt. Már régóta tudott arról a nagy nemi erőszakokat elkövető maffiáról. A rendőrség is tudott róla régóta. A politikusaink is tudtak róla régóta!
De megegyeztek, hogy nem beszélnek róla mert az megbontotta volna az egységes kohézióját a társadalomnak... és indulatokat szított volna.



Persze, hogy indulatokat provokált volna a hír, hogy a játszótér, a környék fiatal lányait megerőszakolják, megkínozzák, megalázzák... és a rendőrség még csak beszélni sem akar róla! Még felháborítóbb, hogy nem beszéltek róla időben, mikor még meg lehett volna állítani, hogy ne történjen meg még több ilyen eset...

És nem tudom, hogy önök mit tudnak a Brit Nemzeti Pártról? Nick Griffin-ről? Nos, Nick Griffin bűne, amit én soha nem bocsátok meg neki, de egyszer Nick odajött és azt mondta, - lehetett talán 2004 vagy 2005 – tudott ezekről a bandákról, a muszlim nemi erőszak maffiákról... azt ajánlotta a Brit kormánynak, ne indítsanak nyomozást az áldozatok ügyében.
Mind fiatal lány volt egyébkent. 7 és 13 év között volt a koruk.

Hadd mondjak egy példát: A rendőrséget egyszer kihívták egy hotelhez,... ahol 13 muszlim férfi állt körbe egy meztelen 12 eves kislányt aki az asztal alá bújt... A felbőszült apa a hotel előtt állva várta a rendőrök megérkezését.
Mikor megérkeztek, a rendőrség az apát tartóztatta le!


Ennyire rossz, ahogy most állnak a dolgok! És ez cask a jéghegy csúcsa... Hogy miért is tudott ez a gyerekmolesztáló maffia eddig titokban maradni – ezt a Times újságíró mondta el 2014-ben:

Mégpedig az oka az, hogy nem akartak a politikusok okot adni, hogy a “fasiszta” jobb oldali és szélső jobb oldali politikai pártok ezt meglovagolva előnyre tegyenek szert. Undorító!

Amire szeretnék rámutatni önöknek: az az lenne, hogy Nagy-Britannia még nem veszett el! Sajnos közel vagyunk hozzá, de még nem vesztünk el. A svédek már elvesztek! Britannia még tud valamit ez ellen tenni! A svédeknek 5 évük maradt az összeomlásig.

Személy szerint én úgy gondolom, hogy ezt nem lehet majd megoldani békésen! A polgárháború forgatókönyve felmerül mint lehetőség, hasonlóan mint Jugoszlávia esetében 1990-ben, vagy mint Libanonban a 70-es években...
Szerintem ez Európa jövője, amennyiben hitelesen akarunk róla beszélni.
Kataklizma-szerű lesz. Olyan, amit ma el sem tudunk képzelni a demokrácia napjaiban! De higgyétek el, közel van!
Egyszerűen szeretném zárni soraim: Meg kell akadályozni! Meg kell akadályozni az alkotmányban foglaltaknak megfelelelően a jogainkat kihasználva és megakadályozni, hogy megtörténjen a katasztrófa. Beszélni kell róla... Köszönöm!

A fordításért köszönet a Nagy-Britanniában élő V. Attilának, aki a VilagHelyzete Facebook oldalán a következő saját gondolatait, ottani helyzetjelentését fűzte hozzá - ezt is változtatás nélkül megosztom veletek:


"Koszonjuk a megosztast! Elég szepen osszefoglalta az úr a dolgokat. Ha volt bejelentett munkahelye akkor mostanra valószínuleg elvesztette a videó miatt mivel ez már gyulolet beszédnek szamít és nagy divat jelenteni az ilyet a helyi Citizen Advice Bureau-ban vagy a Union-nál. Mondjuk a 3,2 milliót én tobbnek érzem vagy éreztem merthogy ez a video 2016-os.

Tíz éve élek kint és látom a tendenciát. És most megosztok pár gondolatot az otthon maradottakkal. Mindíg is multi cegeknél, láncoknál dolgoztam itt kint Angliában. A Brit munkahelyek mindenhol hirdetik buszkén az "Equality & Diversity" elvet melynek jelentése Egyenloség & Sokszínuség, lényege pedig, hogy tamogatni kell a más kultúrából érkezetteket úgy, hogy mindenképp esélyt kell nekik adni mert ha a kultúrájuk más is, lehet hogy hozzá tudnak pozitívan járulni termelékenységhez illetve annak noveléséhez mivel más szemszogbol kozelítik meg a dolgokat...bla bla bla.

Na most én magam még soha nem érztem elonyét ennek az elvnek, viszont muszlimokat szinte csak irodai, konnyu munkát végzo pozíciókba látok míg kozep-kelet europai honfitársaim az alantas nehéz fizikai munkát végzik kevés elorejutási lehetoséggel. Nem a nyelv ismeretének hiánya az oka! Rákellett jonnom, hogy az Angolok félnek a muszlimoktól és valamilyen hátsó ero az Equality and Diversity-t hazúg kontosbe bújtatva valójában a muszlimokra van kihegyezve és nekik kedvez ez az elv kimondatlanul. A muszlimok legyenek egyenlobbek mint mások...

Másfél éve dolgozom egy olyan multinál mely az egyik legnagyobb és leggazdagabb cég Britanniában, de csak néhány napja tudtam meg, hogy a muszlimok ennél a cegnél (valoszínu más cegeknél is) élveznek egy olyan elonyt amit a cég elottunk Keresztények, Hinduk, Ortodoxok elott titkol vagy legalabb is nem reklámoz. Minden muszlimnak jár 15 perc extra fizetett szunet az egyébkent munkatorvénykonyvben lefektetett megjáró szuneten/szuneteken kívul melyet ima szunetnek hívnak es kulon ima szoba van kialakítva erre a célra. Ha elhúzódik a szunetuk nem vonja senki sem oket felelosségre csak a 15 percen felulit már nem fizetik.

Kérdezem én: hol van itt az egyenjogúság? Beszélgetek nap mint nap Brit-ekkel az én korosztályomból. Nem értik mi torténik! Mindegyik azt mondja nekem, már amelyik nem fél errol beszélni, hogy "mi nem akartuk ezt", "mi nem hívtuk ide a muszlimokat". De túlságosan félnek felemelni a szavukat. És akkor az itt egyik hozzászoláshoz is pár gondolat. A muszlimok jó része úgy meggazdagodott itt kint, hogy a Brit-ek csak néznek. Elég sokan megtehetik már, hogy tobb feleséguk legyen. Még tudnék írni egy egész regényt, de most ennyi."


(Írta, szerkesztette, a videót feliratozta : SBG Buddha - VilagHelyzete.com)

Kapcsolódó korábbi VilagHelyzete és Alternatív Hírek cikkek :


KÖTELEZŐ TUDÁSANYAG az iszlámról:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése