2018. január 29., hétfő

Németország nem fogad be több migránst Olaszországból, Görögországból

A Die Welt beszámolója szerint Németország nem fogadja be többé azokat a menekülteket, akiket Görögország és Olaszország beenged a schengeni övezetbe.
A Görögországba és Olaszországba érkező menekültek többé nem képezik részét az Európai Unió Németország által kezdeményezett migránselosztási programjának – írja a Die Welt német napilap a belügyminisztérium közleményét idézve.
Németország menekültek elosztásában betöltött szerepe a végéhez közelít; 2017-ben nagyrészt végrehajtották a vállalt befogadási keretet, innentől a Görögországon és Olaszországon át érkező menekülteket nem fogadják – mondta a belügyminisztérium szóvivője a Die Weltnek nyilatkozva.
Az Európai Unió migránselosztási egyezménye hivatalosan tavaly szeptember 26-án véget ért. A közlemény szerint a következő években már csak “kisebb csoportokat” fogadnak be, akiknek a menedékkérelmeit eddig nem tudták elbírálni a korábbi év során.
2015-ben mintegy 890 ezer migráns érkezett Németországba, akik főként Olaszországon és Görögországon keresztül léptek a schengeni övezet területére. Tavaly 603 ezer menedékkérelmet bíráltak el a német hatóságok. Németország az EU migránskvótái alapján eredetileg 27000 menekült átvételébe egyezett bele, de a belügyminiszter szerint az EU területére belépő migránsok abszolút többsége Németországba érkezett.
Tavaly Angela Merkel pártja, a CDU és bajor testvérpártja megállapodott, hogy évente 200 ezerre csökkentik a befogadott migránsok számát. Ez később rányomta bélyegét a koalíciós tárgyalásokra; a CDU nem tudott megállapodni a kis pártokkal a tömeges bevándorlással kapcsolatban, így a tavalyi választások után máig nem alakult meg az új német kormány.


http://www.hidfo.ru/2018/01/nemetorszag-nem-fogad-be-tobb-migranst-olaszorszagbol-gorogorszagbol/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése