Megszavazta a lengyel parlament a kormánypárt által támogatott új jelölt, Mateusz Morawiecki miniszterelnöki kinevezését. A politikus várható kinevezésének híre azt követően kezdett terjedni a világsajtóban, hogy kijelentette; támogatja az állandó amerikai katonai jelenlétet Lengyelországban.
A lengyel parlament megszavazta a kormányzó Jog és Igazság párt új miniszterelnökjelöltjének kinevezését. A 460 fős parlamentben Mateusz Morawiecki 243 támogató szavazatot kapott, míg 192-en ellene szavaztak, 25-en pedig nem vettek részt a szavazáson.
Lengyelország korábbi miniszterelnöke, Beata Szydlo december 7-én jelentette be lemondását, ekkorra az amerikai sajtóban már terjedtek az új miniszterelnök személyevel kapcsolatos “spekulációk”.
Szydlo elsőként október 21-én nyilatkozott arról, hogy kormányátalakítás következik, de ekkor még nem válaszolt arra a kérdésre, hogy ez az ő személyét is érinti-e. Alig két héttel később a miniszterelnök bejelentette lemondását. Ekkor az Associated Press beszámolója már arról írt, hogy a volt “nemzetközi bankár” a volt kormányfőnél hitelesebben tudja képviselni Lengyelországot a nemzetközi színtéren.
A lengyel kormányátalakítás bejelentését megelőzően, szeptember 4-én Morawiecki interjút adott a Fox News hírügynökségnek, melyben nyíltan kijelentette, hogy hosszú távon támogatja az amerikai katonai jelenlét fenntartását Lengyelországban.
“Nagyon boldog vagyok, hogy az amerikai katonák országunkban tartózkodnak” – mondta. Néhány héttel később a lengyel kormányfő lemondott, Morawiecki már hivatalosan is Lengyelország miniszterelnöke.

http://www.hidfo.ru/2017/12/tamogatta-az-idegen-hadero-jelenletet-miniszterelnok-lett/