Görög szigeteken több ezer migránst várakoztat az Európai Unió. Kedden a helyi lakosok Athénba vonultak, hogy tiltakozzanak otthonaik migránsgettóvá alakítása ellen.
Leszbosz, Kiosz és Számosz szigetekről érkező tüntetők vettek részt kedden egy athéni demonstráción, melyen követelték, hogy a kormány szállítsa el a szigeteken várakozó migránsokat az ország más területeire. A tüntetésen jelen voltak azon szigetek polgármesterei is, melyek Törökországhoz közel találhatóak és így leginkább sújtja őket a tömeges bevándorlás.
A tüntetők elmondása szerint 2016-ban, az Európai Unió és Törökország közti megállapodással vált elviselhetetlenné a helyzet. A megállapodás alapján a Görögországba belépő migránsok meg kell várják menedékkérelmeik elbírálását a szigeteken épített táborokban, csak ezt követően léphetnek az európai kontinensre. A kérelmek elbírálásának ideje alatt azonban megkeserítik a helyiek életét, akik számára egyre elviselhetetlenebbé vált az élet a lassan migránsgettókká formálódó szigeteken.
A Daily Mail által közölt adatok szerint Leszbosz szigetén háromszoros túlzsúfoltság van a menekülttáborokban, a 2300 főre tervezett befogadóközpontokban több mint 6500 migráns tartózkodik. Összehasonlításként: a sziget összlakossága 86 ezer fő.
Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök már tett lépéseket annak érdekében, hogy enyhítse a helyiek problémáit, ennek során több száz migránst szállítottak át Görögország kontinentális részeire. Ez a görögök számára azért fontos lépés, mert azok a migránsok, akiket a kontinensre átszállítanak, már nagy valószínűséggel elhagyják az országot és továbbutaznak valamelyik nyugat-európai országba.

A görög NGO-k ráadásul elkezdtek egy olyan programot, melynek részeként a migránsokat helyi hotelekben szállásolják el. A civilszervezetek kifizetik a migránsok elszállásolásának költségeit, ezzel állandóvá vált a migránsok jelenléte a sűrűn lakott övezetekben.

http://www.hidfo.ru/2017/12/athenban-tuntettek-a-migransgettova-formalt-gorog-szigetek-lakoi/