Az Európai Bíróság elutasította Magyarország és Szlovákia kötelező migráns-elosztási kvóták ellen benyújtott keresetét.
Az Európai Unió Tanácsa 2015 szeptemberben elfogadta az Európai Bizottság arra vonatkozó javaslatát, hogy a tagállamok kötelező jelleggel át kell vegyenek az Olaszország és Görögország által az EU területére engedett migránsok közül 160 ezret.
A bírói testület közlése szerint “Szlovákia és Magyarország, valamint a Cseh Köztársaság és Románia a Tanács döntése ellen szavazott, majd a döntés semmissé nyilvánítására kérte az Európai Bíróságot. A mai ítélettel a Bíróság elutasítja Magyarország és Szlovákia keresetét.”
A kötelező betelepítési kvóták alapján Magyarország 1294 migránst kellene befogadjon a 2015 szeptemberében elosztani szándékozott 160 ezer főből.
A német szövetségi statisztikai hivatal adatai szerint 2015-ben kétmillió (!) migráns érkezett Németországba. A kötelező elosztási kvóta veszélye abban rejlik, hogy 2015 szeptembere óta újabb több millió migráns érkezett Európába, és ha sikerül kényszerrel elosztani az első 160 ezer főt, ez precedens értékű lesz, ami alapján a később érkező migránsokat is el akarják majd osztani az EU tagállamai közt – teszik ezt úgy, hogy az Európai Unió külső határai nincsenek lezárva, így elosztandó, letelepítendő migránsok terén mindig lesz utánpótlás.
Mivel az elosztás az EU határainak lezárása nélkül történik, az elosztási kvóta eredménye az lenne, hogy egy-két évtized elteltével minden keleti uniós országban is jelen lenne egy bizonyos százalékú afrikai és közel-keleti eredetű népréteg.
2016 nyarán Wolfgang Schauble német pénzügyminiszter egy interjú során nyíltan beszélt arról, hogy a német kormány nem gazdasági vagy humanitárius megfontolások mentén, hanem demográfiai okokból döntött a migránsok beengedése mellett. A miniszter a Die Zeitnak adott interjú során arról beszélt; a migránsokat amiatt engedték be, hogy közösüljenek az európaiakkal. Schauble szerint a német lakosság “beltenyésztett” lenne, ha a németek nem keverednek afrikai és arab népséggel.
Ez a célkitűzés részükről sikerrel járt, hiszen Németországban hivatalos adatok szerint naponta tíz nőt erőszakolnak meg migránsok. A kvótarendszer lényege, hogy ugyanezt a modellt megpróbálják exportálni az unió keleti tagállamokba is, többek között Magyarországra.

http://www.hidfo.ru/2017/09/itelet-az-eu-megkezdene-a-kenyszerbetelepitest/



Az Európai Egyesült Államokból kaptunk ízelítőt a kvóta-döntéssel

Az Európai Bíróság lesöpörte az asztalról a migráns-kvótákkal kapcsolatos tiltakozást, ami ízelítőt adott abból, hogyan működne az Európai Egyesült Államok: távoli ország érdektelen hivatalnokai döntenének magyar belügyekről, az érintettek tiltakozását pedig elutasítják.
Politikailag motivált döntést hozott a kvótaperben az Európai Bíróság, amikor elutasította Magyarország és Szlovákia kötelező migráns-elosztási kvótákkal szemben benyújtott keresetét – jelentette ki az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója az M1-nek nyilatkozva.
Kovács István szerint az Európai Bíróság érdemben nem cáfolta a magyar és szlovák felek által felhozott tényeket, ehelyett azokat figyelmen kívül hagyva, politikai alapon hozott ítéletet. A szakértő azt mondta, a Bíróság abban az egy esetben hozott tárgyszerű döntést, hogy kimondásra került a migránsok áthelyezéséről szóló határozat határideje; a határozat szeptember 26-án jár le, az Európai Unió eddig kellene keresztülvigye a migráns-relokációt.
A szakértő szerint az Európai Bizottságot nehéz helyzetbe hozta az ítélet, mert az mindössze azt mondta ki, hogy a 2015 szeptemberében a kvótákról hozott döntés valóban érvényes. Kikényszerítése azonban már egy újabb eljárást jelentene, amit annak ellenére kellene keresztülvigyenek, hogy a migránsok áthelyezését előíró határozat szeptember végén lejár.

A kvóták esetében azonban egyértelműen megmutatkozik a politikai akarat és a demokrácia-ellenes jelleg: Magyarország 2016. október 2-án tartott népszavazást az Európai Unió migránskvóta-rendszeréről, melynek során a választók abszolút többsége azt a választ adta, hogy nem támogatja a migránsok betelepítését. A Bizottság a kötelező elosztási kvóták programját a népszavazás, a demokratikus többség tiltakozása ellenére akarja keresztülvinni.
Az Európai Bíróság szerdai döntése ráadásul ízelítőt adott abból, hogyan működne az Európai Egyesült Államok; egy távoli nyugati országban jogot és jogszerűen kinyilvánított népakaratot figyelmen kívül hagyva magyar belügyekről döntenének olyan emberek, akik még soha nem jártak Magyarországon. A döntés következményei által közvetlenül érintettek tiltakozását pedig hagyják ugyan bíróság elé vinni, de végül úgyis lesöprik az asztalról.
Kovács szerint ráadásul a migránskvóta támogatói más szempontból is kellemetlen helyzetbe kerültek. Szeptember 26-án érvényét veszíti a határozat, és ennyi idő – két év – alatt nem sikerült megvalósítani az abban írtakat. “Döglött év” volt ez a kvóta támogatói számára, hiszen Máltán kívül egyetlen uniós tagállam sem fogadott be annyi migránst, amennyit a kvóták előírtak számára. A sikeres áthelyezés is precedens értékű lenne, de a sikertelenség szintén szimbolikus jellegű: azt jelenti, a V4 országokra nem lehet rákényszeríteni az idegen kultúrák meghonosítását.

http://www.hidfo.ru/2017/09/az-europai-egyesult-allamokbol-kaptunk-izelitot-a-kvota-dontessel/