Lengyelország készen áll bevándorlókat befogadni európai országokból, de elutasítja az EU migráns-kvótáját és nem fogadja be a Közel-Keletről és Afrikából érkező migránsokat – mondta Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter, a Ria Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva.
“Lengyelország tárt karokkal fogadja a bevándorlókat. Az elmúlt évben 1267000 vízumot adtunk ki ukránoknak, ennek fele munkavállalási engedélyt kapott. Nyitottak vagyunk a migrációra nem csak Ukrajnából, de Belorussziából és más országokból is. A közel-keleti és afrikai migránsokra vonatkozó kötelező elosztási kvótában viszont nem veszünk részt. Nem hajtjuk végre az Európai Unió 2015 szeptemberében hozott döntését” – mondta.
2015 szeptemberében az EU tagállamai elfogadtak egy “szolidaritási tervet”, amely szerint a Görögország és Olaszország által az EU területére engedett migránsok közül 160 ezret szétosztanának a tagállamok közt. Lengyelországban az akkori kormánypárt elfogadta a migránskvótát, ennek részeként első körben 6200 szíriai migránst kellett volna befogadjanak.


A migránsok beengedése azonban teljesen átrajzolta az ország politikai térképét; a válság közepette kormányra jutott a Jog és Igazságosság párt, ami a választások után azonnal kihátrált a korábbi kormány által tett vállalásokból.
A külügyminiszter az interjú során kifejtette, hogy az EU migránskvótája alapjaiban sérti az uniós szerződéseket. “A migráció az adott tagállam politikájához tartozik. A migrációs folyamatot a tagállam kell szabályozza, a munkaerőpiactól és az adott ország demográfiájától függően. Ha egy országnak munkaerőhiány miatt szüksége van bevándorlókra, akkor megnyitja a munkaerőpiacot külföldiek számára. Lengyelország a munkaerőigény és a demográfia mentén irányítja a migrációs folyamatot” – tette hozzá.
Annak ellenére, hogy a varsói kormány egy év alatt több mint egymillió bevándorlót engedett az országba, az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Lengyelország ellen, amiért nem fogadta be az EU által Lengyelországnak szánt hatezer szíriai migránst.

http://www.hidfo.ru/2017/08/lengyelorszag-keszen-all-bevandorlokat-befogadni/