Németország megkezdte a törökországi Incirlik légibázison állomásozó erőinek kivonását, melyek korábban az USA vezetése alatt működő koalíció részeként folytattak felderítő tevékenységet Szíriában és Irakban.
Németország megkezdte az Incirlik légibázison szolgáló személyi állomány és vadászrepülőgépek áthelyezését; a német védelmi minisztérium közlése szerint ennek eredményeként a német fegyveres erők a későbbiekben nem fognak részt venni az amerikai vezetésű koalíció tevékenységében.
A német csapatok és a katonai hardver áthelyezése vasárnap megkezdődött, a DPA hírügynökség szerint a jordániai Al-Asrak bázisra szállítják át a katonai felszereléseket. Az Incirlik bázisról távozó Tornado vadászrepülőgépek azonban “átmenetileg” visszatérnek Németországba, mert a jordániai bázison egyelőre nem adottak az üzemeltetésükhöz szükséges feltételek.
Németország annak eredményeként vonja ki erőit Törökországból, hogy az utóbbi egy évben elmélyült a török-német diplomáciai botrány; a török kisebbség németországi jelenléte és a török állammal ápolt kapcsolatuk, az örmény népirtás körül kibontakozott ellentét, a kurd állam megalapítása körül kialakult érdekellentét, és német részről a puccsisták támogatása oda vezetett, hogy a két NATO-tagállam nem tudta rendezni a belső konfliktust.
A németek kivonulása azonban az Egyesült Államok és Németország kapcsolatának állapotáról is sokat elárul, hiszen a német védelmi minisztérium egyértelművé tette; az áthelyezés azzal jár, hogy a továbbiakban nem vesznek részt az amerikai koalíció tevékenységében. Az amerikai koalíció részeként bevetett vadászrepülőgépeket Németországba viszik vissza, és októbernél korábban nem lesznek áthelyezve a jordániai bázisra.
Az amerikai koalícióból kivonulás azonban aligha átmeneti jellegű: a német kormánypárt új programjában az Egyesült Államok már nem mint “barát”, hanem mint egyszerű partnerország lett megnevezve.

http://www.hidfo.ru/2017/07/nemetorszag-kilep-az-usa-kozel-keleti-koaliciojabol/