Az Országos Rendőrfőkapitányság figyelmeztetése szerint a gyermekek fokozott fenyegetésnek vannak kitéve a nyári szünetben, amiért egyre elterjedtebb az internetes zaklatás.
Veszélyt jelenthet a gyerekekre az internet a nyári szünetben, ezért érdemes a vakáció előtt elbeszélgetni velük a potenciális kockázatokról” – erre hívta fel a figyelmet az Országos Rendőrfőkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetője.
Németh Ágnes szerint „ha otthon hagyjuk a gyereket, akkor érdemes előtte vele elbeszélgetni arról, hogy mit kell tennie, kit kell hívnia, ha baleset történik”. Emellett érdemes megbeszélni vele, hogy a lakókörnyezetben van-e olyan felnőtt, akihez biztonsággal fordulhat – mondta.
Az osztályvezető szerint, ha a gyermek otthon tölti az idejét a szünidőben, talán azt hisszük, hogy biztonságban van, “holott elképzelhető, hogy a világhálón éppen valaki olyannal beszél, akivel nem kellene”, vagy akár a rossz társaság miatt tudatmódosító szerekkel is kapcsolatba kerülhet.
A figyelmeztetés szerint a bűncselekmények elkövetése egyre inkább áthelyeződik a világhálóra. „Az elkövetők is felveszik ezt a ritmust. Azt hiszik, hogy az interneten kevésbé tudjuk kinyomozni, hogy mi történik, pedig ez nem így van.”
Németh emellett azt mondta, fokozott a veszélye annak, hogy az idősebb gyermek a társaság nyomása miatt kábítószerrel is kapcsolatba kerülhet, emiatt el kell vele beszélgetni a kábítószer-használat veszélyeiről.
“El kell beszélgetni vele a tudatmódosító szerek használatáról. Meg kell beszélni vele, hogy fogyaszthat-e alkoholt, és hogyan tud nemet mondani, ha kábítószerrel kínálják.” – mondta.

http://www.hidfo.ru/2017/06/bunmegelozes-nincsenek-biztonsagban-a-gyermekek/