Német sajtóorgánumok szerint Németország és több másik tagállam együtt el akarja érni, hogy a következő NATO-csúcstalálkozót ne Törökországban tartsák.
Recep Tayyip Erdogan török elnök eredetileg a varsói csúcstalálkozón ajánlotta fel, hogy a 2018-as találkozót Törökországban szervezzék meg. Ezt a kezdeményezést azonban közel 20 tagállam ellenzi: a Die Welt német lap beszámolója szerint többek közt Németország, Franciaország, Hollandia, Dánia és Kanada diplomatái tették egyértelművé, hogy nem támogatják a török kormány belpolitikáját.
Ezek az országok Brüsszelben akarják tartani a következő csúcstalálkozót, amiről a végső döntést júniusban hozhatják meg. A német lapnak nyilatkozó diplomata azt mondta,
nem akarják azt a látszatot kelteni, hogy a NATO támogatja Törökország belpolitikáját. (?)
Az utóbbi hónapok folyamán az Európai Unió és Törökország közti kapcsolat nagy mértékben megromlott. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, a török EU-csatlakozás végét jelenti, ha Ankara nem hajlandó letenni a halálbüntetés újbóli bevezetésével kapcsolatos tervekről.
Németország és Törökország közt egyre mélyebb diplomáciai feszültség áll fenn, miután a török kormány több alkalommal is megtiltotta, hogy német politikusok látogassanak az Incirlik légibázisra, ahol többek közt német katonák is állomásoznak. A török kormány utóbb azzal indokolta a lépést, hogy a német delegáció tagjai terrorszervezetet támogathatnak.
Tavaly nyáron katonai puccskísérlet történt Ankarában és Isztambulban, amit a hatóságok másnap reggelre levertek. A török kormány hivatalosan is az amerikai titkosszolgálatokat vádolta a kormány elmozdítására tett kísérlet megszervezésével.
A puccskísérlet leverése után a törökországi újságok címlapjain szerepelt, hogy egy amerikai NATO-vezető irányította a katonai hatalomátvételi kísérletet. Később őrizetbe vették az Incirlik légibázis parancsnokát, és a török kormány visszarendelte a nyugati országokban szolgálatot teljesítő diplomaták többségét. Egy részük Németországban politikai menedékjogot kapott, illetve a puccskísérlet levezénylésében részt vevő személyek is egy NATO-tagállamba menekültek, ami később nem adta ki őket a török hatóságoknak.

http://www.hidfo.ru/2017/06/a-nato-kikozosit-egy-tagallamot-miutan-nem-sikerult-megdonteni-a-kormanyat/