A holland szenátus egy tisztviselője szerint a parlament felsőháza ratifikálta az Európai Unió és Ukrajna közti társulási egyezményt, egy évvel azután, hogy a holland választók többsége leszavazta az egyezményt egy népszavazáson. Az európai lakosság hiába fejezte ki tiltakozását az Európai Unió bővítésével szemben.
A holland parlament ratifikálta az Európai Unió és Ukrajna közti társulási egyezményt, ami az ukrán EU-csatlakozás előszobáját jelenti. Egy holland tisztviselő a Ria Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, a 75 tagú parlamenti felsőházban az „igen” szavazatok száma kétszer annyi volt, mint a „nem” szavazatoké.
A holland parlament alsóháza már februárban, 89-55 aránnyal elfogadta az egyezményt.
Az ország 2016 áprilisában tartott népszavazást az ukrán társulási egyezményről, melynek során a lakosság több mint 60%-a elutasította az ukránok felvételét. Hat hónappal a Hollandiában tartott népszavazást követően még a kormányfő is azt mondta, hogy országa elutasítja az ukránok felvételét. Ukrajna azóta nem változott, a képviselők álláspontja azonban egy év alatt – ismeretlen módon – meg lett változtatva.
A mintegy 500 milliós lakosságú Európai Unió 28 tagállamából mindössze egy ország kérdezte meg a lakosság véleményét arról, hogy támogatják-e az EU további bővítését, de az emberek véleményét ez egy ország sem vette figyelembe.

http://www.hidfo.ru/2017/05/a-holland-parlament-elfogadta-az-ukran-tarsulasi-egyezmenyt/