Egy ukrán ellenzéki vezető szerint az állam elveszítette az erőszak-monopóliumot az EuroMaidan során, és a donbassz-i konfliktust ma azért nem tudják megoldani, mert az ukrán állam már nem tudja erővel érvényesíteni saját fennhatóságát a fegyveres szélsőjobboldali szervezetek által ellenőrzött területeken.
Viktor Medvedcsuk, az Ukrán Választás ellenzéki mozgalom vezetője szerint Petro Porosenko rendelkezik megfelelő politikai akarattal a minszki egyezmény betartására és a Donbassz-régióban zajló konfliktus megoldására, de ahhoz már nem rendelkezik elegendő politikai erővel, hogy ezt meg is valósítsa. Az ellenzéki vezető a Russia Today-nek nyilatkozva azt mondta;
az Euromaidan során az ukrán hatóságok elveszítették a legfontosabb tényezőt: az erőszak-monopóliumot.
Medvedcsuk elmondása szerint a kijevi forradalom után Ukrajna egy olyan területté vált, ahol az amerikai nagykövet vált a legfelsőbb politikai hatósággá, és az állam már nem tud élni azokkal az eszközökkel, ami éppen az államiság sajátossága lenne.
Szerdán Petro Porosenko a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács ülésén javasolta, hogy minden szállítmányozási útvonalat tegyenek hozzáférhetetlenné a Donyecki és Luganszki Népi köztársaságok irányába, ameddig ezek a területek nem térnek vissza Ukrajna ellenőrzése alá. Egy nappal később a tanács megkezdte ennek végrehajtását.
A kérdéses régió mentén azok a mozgalmak kezdtek önhatalmúan gazdasági és kereskedelmi blokádot létrehozni, melyeket Kijevben a nyugatbarát puccs során fegyvereztek fel. Az ukrán hatóságok ezeket a fegyveres szélsőjobboldali csoportokat már nem tudják erővel felszámolni, ezért más lehetőség híján maguk is utólagos döntésekkel jóváhagyják a blokád fenntartását. Ezek a történések azt mutatják, hogy az ukrán államiság megszűnőben van, hiszen a hatóságok ma már láthatóan nem képesek arra, hogy helyreállítsák az erőszak-monopóliumot, ami az államiság lényegi eleme.

http://www.hidfo.ru/2017/03/az-ukran-allam-elveszitette-az-eroszak-monopoliumot/



Ukrajnában a kormány nem bír a fegyveres szabadcsapatokkal

A miniszterelnök szerint is káros Ukrajnára nézve az elszakadó területek elleni gazdasági blokád. Ennek ellenére a kormány nem tudja megakadályozni, hogy a fegyveres nacionalista szervezetek blokád alatt tartsák a területet.
Ukrajna miniszterelnöke, Volodimir Grojszman azt mondta, a Kijev által a donbasszi köztársaság ellen bevezetett gazdasági blokád Ukrajnára nézve is káros. Pénteki beszédében kifejtette, hogy a blokád az ukrán gazdasági növekedés lassulásához vezet, emellett a hadsereg finanszírozására is hatással van.
„Minden egyes hiányzó termék, amihez a blokád miatt nem jutunk hozzá, újabb problémákat okoz, ezek miatt az országban gondok adódtak az energiaellátással.”
A kormányfő emellett utalásokat tett arra, hogy Ukrajna egyelőre felülmúlta a 2017-re prognosztizált gazdasági növekedés mértékét, emiatt a blokád fenntartását támogatók akaratlanul is összejátszanak Ukrajna ellenségeivel, akik a gazdaság gyengítésében érdekeltek. A blokád fenntartása ráadásul a hadsereg állapotára is hatást gyakorol.
„A hadsereg finanszírozása is a GDP-től függ, emiatt a bokád ezen a téren is visszaesést okozhat.– mondta.
Januárban a kijevi Euromaidan aktivistái közül toborzott, később a Donbassz régióba a frontra küldött fegyveres alakulatok önhatalmúan kereskedelmi blokádot vezettek be az Ukrajnától elszakadó területek ellen. A fegyveres csoportok ellenőrzés alá vonták a vasúti szállítmányozási útvonalakat. A blokád eredményeként Ukrajna nem tud hozzájutni az erőművek működtetéséhez használt antracit szállítmányokhoz, emiatt a nyersanyagforrások kimerülésével zavarok keletkeznek az ország áramellátásában.
Miközben az energiaügyi minisztérium kétségbeesett próbálkozásokat tesz a kimaradó szállítmányok pótlására, egyértelművé vált, hogy a kormány nem ura a helyzetnek, és a karhatalom nem tudja felszámolni a blokádot önhatalmúan bevezető fegyveres szabadcsapatokat. Hetekkel ezelőtt az államfő Petro Porosenko is arról beszélt, hogy ellenzi a blokád fenntartását, később azonban utólagosan beleegyezett a blokád fenntartásába, mert kérdéses, hogy nyílt konfrontálódás esetén a kormány képes lenne-e a blokád felszámolására. A kormányfő blokádot ellenző nyilatkozata szintén azt mutatja, hogy az állam nem tudja kontroll alatt tartani a helyzetet, hiszen ezáltal egyértelművé vált; a kereskedelmi blokád az államfő és a kormány akarata ellenére marad érvényben.

http://www.hidfo.ru/2017/03/ukrajnaban-a-kormany-nem-bir-a-fegyveres-szabadcsapatokkal/