nemetorszag-migransok-hidfo-ru
Németország belügyminisztere, Thomas de Maiziere előállt egy törvénymódosítás javaslattal, ami megkönnyítené a migránsok deportálását. Augusztusban 210 ezer migráns deportálásáról született hatósági döntés, de ebből 150 ezer jogi kiskapuk kihasználásával az országban maradt.
Németországba több mint egymillió olyan migráns érkezett az elmúlt egy év során, aki később ott is maradt az országban, és valamilyen formában engedélyezték az ott tartózkodását, vagy menedékjogi kérelmének elbírálása elhúzódott, emiatt még nem hagyta el az országot. A német hatóságoknak azonban továbbra is gondot okoz a migránsok személyazonosságának megállapítása; sok esetben már a személyes adatok begyűjtése is lehetetlennek bizonyul, de az esetleges személyazonosító okmányok érvényességének ellenőrzése szintén megoldhatatlan feladat elé állította a hatóságokat.
Az eddigi törvények szerint, amennyiben nem sikerül megállapítani egy migráns személyazonosságát (és ebbe beletartozik a hatóságokkal nem-együttműködés is), nem volt lehetséges a kiutasítása sem. Emiatt azok a migránsok, akik nem árulták el személyes adataikat a hatóságoknak, egy jogi kiskapunak köszönhetően ott maradhattak az országban.
Annak ellenére, hogy a hatóságok adminisztratív értelemben ellenőrzés alá tudták vonni a helyzetet, a migránsok tömeges jelleggel használják ki ezt a jogi kiskaput, és vagy ennek köszönhetően az országban tudnak maradni, vagy eltűnnek a hatóságok szeme elől, és illegálisan maradnak Németországban.
A Die Welt információi szerint csak augusztus hónapban 210000 migráns kapott hatósági utasítást, miszerint el kell hagyja az országot, de ebből 158190 fő valamilyen jogi kiskapura hivatkozva az országban maradt, vagy eltűnt a hatóságok szeme elől.
A Thomas de Maiziere által javasolt törvénymódosítás annyit változtatna, hogy nem maradhatnának Németországban azok a “menekültek”, akik nem hajlandóak közreműködni személyazonosságuk megállapításában, vagy hamis papírokkal tudatosan félrevezetik a hatóságokat. Ennek kapcsán érdemes visszaemlékezni; a George Soros által pénzelt “jogvédő” szervezetek éppen arra biztatták az Európába úton lévő migránsokat, hogy ne engedélyezzék az ujjlenyomat-vételt – vagyis ne tanúsítsanak együttműködő magatartást, ha a hatóságok megpróbálják ellenőrizni a személyazonosságukat. Soros aktivistái ezzel a német jog kiskapuit használták ki, hiszen támogatóik tudták, hogy aki név nélkül sikeresen eléri Németországot, azt a hatályos törvények mentén közel lehetetlen onnan eltávolítani.

http://www.hidfo.ru/2016/10/a-nemet-belugyminiszter-megkonnyitene-a-migransok-deportalasat/