Angela Merkel hidfo.ru
Angela Merkel német kancellár Kereszténydemokrata Uniója, ami néhány év alatt több millió migránst telepített le Németországban, elveszítette a tartományi választást Mecklenburg-Elő Pomerániában.
A vasárnapi szavazást követően az exit-pollok Merkel pártjának vereségét mutatták, de a végső eredményt csak négy nap múlva, csütörtökön hozzák nyilvánosságra. A tegnapi választáson mintegy 1,33 millió szavazó vett részt, akiknek 30,2%-a megszavazta a szociáldemokratákat – de ez is több mint öt százalékkal kevesebb, mint amennyi szavazatot 2011-ben kaptak. Az ARD hírügynökség által közölt eredmények szerint az Alternatíva Németországnak párt, ami a bevándorlás leállításával kampányolt, a szavazatok 21,9%-át kapta, amivel megelőzte Angela Merkel pártját: a Kereszténydemokrata Unió mindössze 19%-ot szerzett.
Az előzetes eredmények alapján a szociáldemokraták 26, az AfD 18, a CDU pedig 16 mandátumhoz jutott, a Die Linke pedig a szavazatok 12,9%-ával 11 mandátumot szerzett meg.
Napokkal a választás előtt az Insa közvélemény-kutató intézet nyilvánosságra hozta egy felmérés eredményeit, ami már Merkel pártjának bukását, és az AfD előretörését mutatta. Angela Merkel korábban az ARD német televíziónak nyilatkozva nem válaszolt arra a kérdésre, hogy 2017-ben újra indulni fog-e a választásokon. Egy augusztus végén nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból az is kiderült, hogy a német választók több mint 50%-a nem támogatja, hogy Merkel újra induljon a kancellári posztért.


http://www.hidfo.ru/2016/09/nemetorszag-valasztasi-vereseg-a-migransok-beengedese-miatt/