Az ukrán társadalom többsége egyetért abban, hogy az úgynevezett “méltóság forradalma” nem érte el célját, és egy újabb forradalom kell kezdődjön Kijevben.
2014-ben a nyugati sajtó a “méltóság forradalmának” nevezte az ukrán fővárosban történt puccsot, melynek során a választott államfőt elűzték az országból, a kormányt megbuktatták, majd egy EU- és NATO-párti kormány demokratikus legitimitás nélkül kezdte irányítani az országot. A hatalomra jutott atlantista csoport tevékenységével azonban nincs megelégedve az ukrán lakosság: a Korreszpondent által nyilvánosságra hozott felmérés szerint az ukránok közel 70%-a úgy gondolja, hogy a forradalom nem érte el célját – az oligarchák hatalma nem dőlt meg, az ország nem lett kevésbé korrupt.
A hírügynökség az RBG ukrán piackutató-intézet felmérésére hivatkozva azt írja, az ukrán lakosság 56%-a szerint valószínű, hogy Kijevben nemsokára egy újabb “Majdan forradalom”, történik. Az első ilyen eseménysorozat 2004-ben történt, amikor az ellenzék megkérdőjelezte a választások tisztaságát, és tömegdemonstrációkat kezdett Viktor Janukovics állítólagos választási csalása ellen. Azt követte az úgynevezett “narancsos forradalom”. A 2014-es “méltóság forradalma” során már több mint száz civil veszítette életét utcai harcokban, és több rendőrt ismeretlen mesterlövészek lőttek le.
A második EuroMajdan során Viktor Janukovics demokratikusan választott, ám korrupt kormányzatát egy amerikai puccs döntötte meg, melynek során egy nyugatbarát kormány jutott hatalomra – ami nyolc hónapon át nem írta ki az újabb választásokat, és ebben az időszakban számos nemzetközi szerződéssel elkötelezte Ukrajnát a nyugati integráció irányába. Bár a korrupt kormány ellen az idegen hatalmak könnyedén mozgósították civilek tömegeit, a RBG felmérése most azt mutatja, hogy a lakosság 68%-a szerint a forradalom nem érte el eredeti céljait, vagyis nem dőlt meg az oligarchák hatalma, és nem lett kevésbé korrupt az ország.
A megkérdezettek többsége emellett a kormány külpolitikáját sem támogatja: 53% szerint nem elfogadható az elszakadó orosz többségű régiók elleni “terrorellenes művelet”, a megkérdezettek 57%-a pedig azt nem tartja valószínűnek, hogy az Európai Unió a közeljövőben megadja a vízummentességet Ukrajnának.


http://www.hidfo.ru/2016/09/az-atlantista-puccs-nem-vezetett-a-korrupcio-eltunesehez-ukrajnaban/