viktor-janukovics-hidfo-ru_
Az Európai Unió Bírósága csütörtökön kimondta, hogy az Európai Unió illegálisan hozott szankciókat Viktor Janukovics és fia, valamint az ukrán elnöki adminisztráció volt vezetője ellen. Semmilyen bűncselekmény nem bizonyított, amivel az ukrán államfőt megvádolták a puccsisták.
Viktor Janukovics, Ukrajna elűzött államfője csütörtökön a Ria Novosztyi hírügynökségnek adott interjú során kijelentette, hogy az európai országok idővel el fogják ismerni; a kijevi puccs elkövetői illegálisan űzték el őt az országból, hiszen az európai bíróság döntése annak köszönhető, hogy nem tudtak bizonyítani semmilyen bűncselekményt azok közül, melyekkel őt megvádolták. Csütörtökön az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy az EU 2014-ben illegálisan hozott szankciókat Janukovics ellen, azok 2015-ös meghosszabbítása azonban legális volt.
Janukovics a orosz lapnak nyilatkozva azt mondta;
“az Európai Tanács 2014 márciusában hozott szankciókat ellenem. Ezek azonban nem jogilag, hanem politikailag motivált lépések voltak, melyek az új ukrán hatóságokat próbálták legitimálni. Az Európai Unió Bíróságának döntése is azt mutatja, hogy nem tudtak bizonyítani semmilyen bűncselekményt, amivel engem megvádoltak.”
Janukovics hozzátette, hogy ma az ukrán bíróságokat a puccsisták kézi vezérléssel irányítják, így ma Ukrajnában még annyira sem lehet valós igazságszolgáltatásra számítani, mint az Európai Unióban, ami külföldről próbálta legitimálni az új ukrán hatóságokat.
Viktor Janukovics 2014 februárjában volt kénytelen elhagyni Ukrajnát. Akkor hónapok óta utcai harcok zajlottak Kijevben, és az Európai Unió számos vezető politikusa bátorította azokat a politikai aktivistákat, akik az ukrán kormányt erőszakos úton elmozdították. Az új ukrán kormány korrupcióval vádolta Viktor Janukovicsot, és ezzel próbálták meg igazolni azt az intézkedést, hogy a parlament megszavazta Janukovics menesztését.
Janukovicsot azonban alkotmányellenes módon távolították el pozíciójából, mivel az akkori alkotmány szerint Ukrajnában az államfőt nem a parlament, hanem a lakosság közvetlen választja meg, és kétharmados parlamenti többség kellett volna az elmozdításához, illetve új elnökválasztás kiírásához. Janukovics 2010-ben megnyerte az elnökválasztást – az Európai Unió azért hozott szankciókat az ukrán államfő ellen, mert a 2014-ben puccsal hatalomra jutott atlantisták viszont nem választások útján szerezték meg a hatalmat, “legitimitásuknak” mindössze annyi támasztéka volt, hogy a nyugati országok őket támogatták a választott kormány és államfő ellenében.
Ukrajna csak nyolc hónappal a kijevi puccs után tartott újabb országgyűlési választásokat, újabb elnökválasztást pedig közel egy évre rá írtak ki, azt is az ukrán törvények szerint alkotmányellenes módon. Janukovics később számos alkalommal nyilatkozott külföldi sajtóorgánumoknak. Rendszerint kijelentette, hogy továbbra is ő Ukrajna legitim elnöke, és az ukrán fegyveres erők főparancsnoka, a kényszerű külföldre menekülése után tartott elnökválasztás pedig illegitim.


http://www.hidfo.ru/2016/09/hivatalos-az-atlantistak-torvenytelenul-uztek-el-az-ukran-allamfot/