Milos Zeman, Csehország köztársasági elnöke szerint a fokozódó terrorfenyegetés miatt további lehetőségeket kell biztosítani civilek számára a fegyverhez jutáshoz, hogy az emberek megvédhessék magukat.
Zeman vasárnap a Blesk napilapnak adott interjú során azt mondta; korábban ellenezte, hogy a civilek nagy létszámban fegyvert tarthassanak, de a Nyugat-Európában történt terrortámadások hatására megváltozott a véleménye ezzel kapcsolatban. Az államfő szerint azok, akik legálisan fegyvert tartanak, a terrorfenyegetettség miatt lehetőséget kellene kapjanak arra, hogy köztéren is megvédjék magukat, ahelyett, hogy a fegyvert csak otthon tarthatják.
Zeman az interjú során azt mondta, a nyugat-európai országok hiába hoztak fokozott biztonsági intézkedéseket az utóbbi egy év során, a hatóságok nem tudják száz százalékos hatékonysággal elhárítani az esetleges terrortámadásokat. Manuell Valls francia miniszterelnök július 20-án egyértelműen kijelentette; meg kell tanulni együtt élni az állandó terrorfenyegetéssel.
Németország napokkal ezelőtt javasolta, hogy az Európai Unió valamennyi országa szigorítsa a fegyvertartási törvényeket, és hozzanak létre egy erre vonatkozó közös uniós szabályozást. Berlin határozottan a fegyvertartás további szigorítását képviseli. Zeman kijelentése azonban arról árulkodik, hogy a Visegrádi Négyek vezetői egyelőre különböző álláspontokat képviselnek ebben a kérdésben, így várhatóan a következő hónapokban intenzív vita bontakozik ki a fegyvertartás feltételeinek módosításáról.

http://www.hidfo.ru/2016/07/zeman-a-terrorfenyegetes-miatt-konnyiteni-kell-a-fegyvertartast/