Magyar-Nemzet-hidfo
Simicska Lajos, a Bilderberg csoport magyarországi szponzora sérelmezi, hogy a 2014-es gyűlés óta nem ő kapja az állami megrendeléseket, és az uniós forrásokat. “Magyarország következmény nélküli országgá vált” – pontosan ezért nem szabad Simicska elszámoltatásáról sem megfeledkezni, hiszen ő maga is hosszú éveken át lopta a magyar adófizetők pénzét.
Ellenzéki véleményvezérré formálódott Simicska Lajos, a Fidesz holdudvaráról kirúgott oligarcha, aki kiterjedt médiabirodalmával inkább kormányellenes erőket támogat, mióta nem tudja ellopni az uniós forrásokat, és a magyar adófizetők pénzét. A kormányváltástól Simicska azt remélné, hogy tovább folytathatja a lopást, miközben a korrupció elleni harc leple alatt leszámolhat minden riválisával.
2014 május 29-én Bajnai Gordon neve volt az egyetlen magyar név a Bilderberg csoport Koppenhágában kezdődő találkozója meghívottjainak listáján. Koppenhágából hazaérkezését követően Bajnait a sajtó arról kérdezte, hogy milyen célból vett részt az összeesküvés-elméletek által övezett csoport találkozóján. A politikus akkor saját közösségi-média profilján számolt be egy újságíróval zajlott beszélgetésről, amelyben azt kérdezték tőle, “kapott-e bármilyen politikai, gazdasági kérdésekkel kapcsolatos iránymutatást, felkérést, esetleg feladatot?” A politikus a kérdésre azt felelte;
“Igen, hogy próbáljam Simicska Lajost megnyerni a Bilderberg szponzorai közé. A tavalyi osztalékból bőven telik rá.”
A Bilderberg csoport 2014. májusi találkozóját követően a háttérben konfliktus bontakozott ki Simicska Lajos és a párt közt. Ettől a ponttól nem automatikusan Simicska Lajos nyerte a pályázatokat, emiatt a rejtőzködő oligarcha vállalatbirodalma elkezdett veszteségessé válni. 2015. február elejére ez odáig fajult, hogy Simicska médiaháborút hirdetett Orbán Viktor ellen, akit egy személyben tett felelőssé azért, hogy a koppenhágai találkozó után már nem lophatja tovább a magyar adófizetők pénzét.
Simicska Lajos újsága, a Magyar Nemzet azóta kormányellenes lappá vált. Mai számában azt írja, Magyarország egy következmények nélküli ország. A publicisztika az Orbán-kormányt teszi felelőssé azért, amiért Magyarországon a bérek az EU-csatlakozást követő tíz évben nem érték el az uniós átlagot. Ugyanakkor, azok a pénzek, amiket Magyarország gyarapodására lehetett volna fordítani – hogy a bérek felzárkózzanak az uniós átlaghoz -, részben épphogy Simicska Lajos zsebében landoltak. A Magyar Nemzet áttételesen abból a gazdasági alapból működik, amit a magyar munkavállalók kellett volna megkapjanak az uniós csatlakozás után, de ehelyett Simicska kapta. Az oligarchának egészen addig nem volt problémája ezzel a következmények nélküli országgal, ameddig hozzáfért az állami pénzcsaphoz.
Magyarország tényleg egy következmények nélküli országgá vált, ha egy oligarcha megteheti, hogy tíz éven át lopja a magyar adófizetők pénzét, majd támogatni kezdi a kormány leváltását, miután az megtagadja tőle a lopás lehetőségét. Simicska Lajos azt reméli, hogy ellenzéki pártok támogatásával leválthatja az Orbán-kormányt, és utána minden mehet tovább a régiben: az ő vállalkozásai továbbra is állami megrendelésekhez, uniós pénzekhez jutnának, miközben egy általa befolyásolt korrupcióellenes hivatal eljárásokat folytatna olyan személyekkel szemben, akik az ő számára konkurenciát jelentenek a pénzcsap mellett.
Az Alfahír 2016. február 5-én azt írta; “2002-2010 között a milliárdos talpon tartotta a jobboldalt, 2010 után ömlött a megannyi önkormányzati és állami megrendelés a Simicska-féle cégbirodalomba.” Simicska Lajos tevékenységéhez tehát egyértelműen hozzátartozik a pártok finanszírozása. 2014. májusa után azonban ezt a tevékenységét egészen más dimenzióban kell értelmezni, hiszen Simicska Lajos a Bilderberg csoport szponzoraként működik Magyarországon – ezt maga Bajnai Gordon mondta. Akit Simicska támogat, azt a Bilderberg csoport támogatja.


http://www.hidfo.ru/2016/07/velemenyvezer-lett-a-sertodott-oligarcha/