Steinmeier hidfo.ru
Az Európai Unió tagállamai közt egyre fokozódik az ellenállás az Oroszország elleni szankciók meghosszabbításával szemben – Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter szerint olyannyira megosztottá vált Európa, hogy ma már lehetetlen közös nevezőre jutni ebben a kérdésben.
A külügyminiszter vasárnap a Tagesspiegelnek adott interjú során azt mondta, ma már egyre több európai ország kritizálja a szankciókat, mert mindinkább nyilvánvalóvá válnak az általa okozott gazdasági károk. Steinmeier szerint ezek az országok követelik is a szankciók eltörlését – egyesek nyíltan, mások a színfalak mögött. “Azt láthatjuk, hogy az Európai Unióban a tavalyi évhez képest nagy mértékben nőtt a szankciókat elutasítók aránya – mostanra olyan mértékűre, hogy amiatt különösen nehéz lenne közös nevezőre jutni ebben a kérdésben.”
Steinmeier a lapnak nyilatkozva azt mondta, a Nyugat gyakran megfeledkezik arról, hogy érdekelt az Oroszországgal folytatott aktív együttműködésben, mert Moszkva nem csak gazdasági szereplőként, hanem a nemzetközi válsághelyzetek rendezésében is segít Európának. “Szükségünk van Oroszországra a nagy nemzetközi válságok leküzdéséhez. Szíria esetében ez a segítség garantált – de úgy gondolom, hogy Líbia stabilizálása során is szükségünk lesz Oroszországra.” – mondta.
Steinmeier megnyilvánulásai az elmúlt egy év során számos jelét mutatták annak, hogy Németország külpolitikájában alapvető változás – és irányváltás – zajlik. A külügyminiszter tavaly áprilisban azt mondta, az ukrán gazdaság stabilizálásáról az Európai Unió, Oroszország és Ukrajna közti háromoldalú tárgyalásokon kell dönteni (az Amerikai Egyesült Államok bevonása nélkül). Márciusban a német külügyminiszter Moszkvába látogatott, ahol a szíriai és ukrán válság rendezéséről, valamint a terrorizmus elleni harcról folytatott tárgyalásokat. A moszkvai tárgyaláson felmerült annak lehetősége, hogy Oroszország egy új nemzetközi együttműködés keretén belül részt kellene vegyen Európa biztonságának garantálásában.

http://www.hidfo.ru/2016/05/steinmeier-europa-oroszellenes-szankciok-fenntartasa/