A német rendőrség több mint 400 tüntetőt tartóztatott le, miután összecsapások kezdődtek az Alternatíva Németországnak párt Stuttgartban tartott konferenciája előtt. 1500 baloldali tüntető vonult fel, akik meg akarták akadályozni, hogy a párt ismertesse választási programját.
Az SWR hírei szerint “agresszív, maszkot viselő baloldali extrémisták próbáltak meg behatolni a rendezvény helyszínére”, hogy megakadályozzák a konferencia megkezdését. A TV-csatornának nyilatkozó rendőrségi szóvivő azt mondta, hajnal óta ezer rendőr állomásozott a konferencia helyszínének környékén, valamint vízágyúkat tartottak készenlétben. A baloldali exrémisták már reggel 7-kor akcióba léptek, és összecsapásokat kezdtek a helyszínt biztosító rendőrökkel, akik paprikaspray-t használva semlegesítették az agresszívebb személyeket.
A tüntetők megpróbálták hozzáférhetetlenné tenni a rendezvény helyszínének közelében található parkolót is, valamint vasrudakkal és botokkal felfegyverkezve várták, hogy a résztvevők gyalog menjenek a konferenciára. A megmozduláson különböző pirotechnikai eszközöket is bevetettek, mielőtt a rendőrök elkezdték a tömeges letartóztatást.
Az összecsapást követően a tiltakozók kisebb csoportokban visszavonultak a közeli autópályákra, több esetben égő gumiabroncsokkal blokkolták az utakat, és megpróbálták ellehetetleníteni a közlekedést a konferencia helyszínének környékén.
Az Alternatíva Németországnak párt konferenciáját amiatt próbálták megakadályozni, hogy mert a párt korábban bejelentette, hogy ezen a rendezvényen ismerteti részletes választási programját. A rendezvényt azonban egy órával késleltette a tüntetők zavarkeltése, akik a liberalizmus nevében megpróbálták korlátozni a gyülekezési jogot és a szólásszabadságot.

http://www.hidfo.ru/2016/05/nem-akarnak-alternativat-nemetorszagnak/