A KORMÁNY NÉPSZAVAZÁST ÍR KI A BELETELEPÍTÉSI KVÓTÁRÓL

jel
A kormány döntést hozott a kötelező betelepítési kvótáról szóló népszavazás kiírásáról. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be a kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatóján.
A miniszterelnök fel is olvasta a kérdést, amit majd népszavazásra bocsátanak. “Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” Azt mondta, hogy a kabinetfőnöke, Rogán Antal a kérdést már be is nyújtotta hitelesítésre a Nemzeti Választási Irodához.
A népszavazásra azért van szükség, hogy a kvótákról szóló döntést ne lehessen elvenni a magyar emberekről, mondta. “Aki nemmel szavaz, az kiáll Magyarország függetlensége mellett” – fogalmazott. A népszavazás intézményét az európai politika részének nevezte, ezért másoknak ajánlotta.
(vs)
Bal-Rad komm: A “memmzetthy konzultációs” hajcihő gyakorlatilag a téma melegen tartását szolgálta, amit most föl kell forrósítani! Kiváltképp a tegnapi napon történtek tükrében.
Mert ugye volt a kopárok akciója, ami Döbrögisztán “demokráciáját” közröhej tárgyává tette. És hát ugye OTT VAN A FÖLDELADÁSOK MIATTI kezdeményezés, ami célegyenesbe FORDULHAT(na!)-ami bizony cudar eredményt lenne képes produkálni qrmányunk számára!
DE…! NEM LEHET ITT HETENTE NÉPSZAVAZNI! Mindenféle csiripcsup ügyekben! Évente egyszer!
Ma összeröffent a hordatanács, és látva a veszélyt úgy döntött, hogy ŐK IS KEZDEMÉNYEZNEK EGY NÉPSZAVAZÁST! Nem is kérdéses, hogy melyik témában lesz kiírva!
Mert ugye a népszavazás intézménye az az európai politika része! Maga Döbrögi domborította ki ma! MÁSOKNAK IS ajánlva!
NEKÜNK elég CSAK a qrmányzati “népszavazás”! Balga nép lévén, nem tudjuk MI a témát megválasztani! Qrmányunk megmondja NEKÜNK, hogy miről népszavazzunk!
EZT A DÖBRÖGISTA HORDÁT AZ UTCÁNAK KELL ELZAVARNIA! MINÉL ELŐBB!
Hatalommal való visszaélés lenne, ha az Európai Unió és a kormány a lakosság megkérdezése nélkül fogadná el a betelepítési kvótát, a kormány emiatt népszavazás kiírását kezdeményezi – jelentette ki Orbán Viktor ma délutáni rendkívüli sajtótájékoztatóján.


“Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” – a kormányfő bejelentése szerint így fog szólni a referendum kérdése, amivel a magyar lakosság véleményt nyilváníthat a migránsok kötelező befogadásával kapcsolatban.
Orbán Viktor szerint “az Európai Unió a demokrácia pillérein áll”, de az utóbbi idők történései ezzel ellentétes tendenciát mutatnak; Brüsszel felülbírálná a lakosság többsége által megválasztott kormányok döntéseit. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a kvóta újrarajzolná Magyarország és Európa etnikai, kulturális és vallási arculatát is, amit Európa vezetői úgy akarnak véghez vinni, hogy arról az embereket soha meg nem kérdezték. “Az európai embereket eddig senki sem kérdezte meg arról, hogy akarják-e, elfogadják-e vagy éppenséggel elutasítják a kötelező kvóta bevezetését.”
A kötelező betelepítési kvótáról szóló döntést azonban nem lehet elvenni az Országgyűléstől, az ügyben a magyar parlament megválasztott képviselőin kívül senki más nem dönthet. Brüsszel anti-demokratikus törekvéseit a kormányfő úgy értékelte:
“Nem hozhatunk az emberek feje fölött, az európai emberek akarata ellenére az életüket súlyosan megváltoztató, a jövő nemzedékek életét is meghatározó döntéseket.”
Orbán kijelentette, hogy a referendumon a kvóta ellen leadott “nem” szavazat egyszerre áll ki Magyarország függetlensége mellett és utasítja el a Magyarországra történő kötelező betelepítést. A kérdés egyúttal a magyar államiság fenntartásának kérdése is, mert a kötelező érvényű betelepítési kvóta referendum nélküli elfogadása annak kinyilvánítását jelentené, hogy az Európai Unió felülbírálhatja a magyar országgyűlés döntését. Orbán a sajtótájékoztató alkalmából egyértelművé tette, hogy a kvóta ellen leadott “nem” szavazat egyben az Európai Egyesült Államok létrehozása elleni szavazat is, amivel a választók kiállnak Magyarország függetlensége mellett.
Magyarországon működnek olyan radikális atlantista pártok, melyek a magyar államiság felszámolását nyíltan hirdetik, és a magyar kormány döntéseinek felülbírálása céljából havi rendszerességgel fordulnak az Európai Bizottsághoz, emiatt a referendumon részvétel kiemelkedő fontosságú.
Orbán Viktor egyúttal más országoknak is azt javasolja, hogy tartsanak referendumot a kötelező kvóta elutasításáról, mert ezzel a demokráciát védelmezik az Európai Unióban, szemben az Európai Egyesült Államok létrehozását sürgető anti-demokratikus törekvésekkel. A kormányfő egyértelművé tette, hogy amennyiben a magyarok döntést hoznak a közel-keleti és észak-afrikai migránsok kötelező letelepítésének elutasításáról, sem az uniónak, sem az európai vezetőknek, semmiféle európai testületnek nincs felhatalmazása arra, hogy ezt a döntést felülbírálja.
A kormányfő úgy fogalmazott, hogy az emberek hozzájárulása nélkül bevezetni a betelepítési kvótát nem más, mint visszaélés a hatalommal. Alapvető, meg nem kerülhető, a magyar politika lényegét adó kérdésről van szó, vagyis arról, hogy dönthet-e a magyar emberek helyett bárki más arról, hogy “mi magyarok kikkel éljünk, kikkel ne éljünk együtt. Orbán az Európai Egyesült Államok elutasítása mellett (“a referendum a szabad nemzetek szövetsége koncepciót erősíti – szemben az európai egyesült államokéval”) arra is tett utalást, hogy a britek népszavazása az Európai Uniós tagságról szintén egy ilyen, a demokrácia alapelveit tiszteletben tartó döntés. A kormányfő ezzel indirekt módon utal arra, hogy amennyiben a magyar országgyűlés döntéseit anti-demokratikus módon felülbírálja az Európai Unió, esetleg Magyarország kormánya is kénytelen lesz újra megkérdezni az embereket arról, akarják-e még az uniós tagságot.
Z. Kárpát Dániel egy nappal ezelőtti, budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a Jobbik népszavazás kiírását kezdeményezi a kötelező kvótákkal kapcsolatban. “A kormány tegye egyértelművé, hogy egyszerűen nem fog végrehajtani egy ilyen döntést!” A politikus kijelentette, hogy egy ilyen referendum a legerősebb legitimációs eszköz Brüsszellel szemben, emiatt a magyar kormány is erőteljesebben léphet fel a kötelező kvóta ellenében, ha egy sikeres népszavazással maga mögött tudja a többségi lakosság elementáris erejű támogatását.
http://www.hidfo.ru/2016/02/magyarorszag-nepszavazassal-dont-az-europai-egyesult-allamok-elutasitasarol/


Több sebből vérzik a népszavazási kezdeményezés, amelyet Orbán Viktor ma jelentett be. Az alaptörvénybe ütközhet egy ilyen népszavazás kiírása – de ha mégis megtörténne, akkor is olyan mozgósításra volna szükség, amilyenre eddig csak egyszer volt példa. Utána pedig jöhetne az uniós eljárás Magyarország ellen.
Hiába jelentette be Orbán Viktor, hogy a kormány népszavazást ír ki a kötelező betelepítési kvótákról, az ötlet több sebből vérzik. A lapunknak nyilatkozó nemzetközi jogász szerint alkotmányellenes ilyen kérdésben kiírni a népszavazást – de ha mégis megtennék, akkor sincs garancia a sikerre.
A kérdés úgy fog szólni: “Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező telepítését?”

Valki László nemzetközi jogász szerint egyértelmű a helyzet, nem lehet népszavazást kiírni a kvótáról. Azt ugyanis az Alaptörvény írja elő, hogy nem tarthatnak népszavazást nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről, márpedig a kormány most egy, az EU szervei által jogszerűen meghozott döntésről tartana referendumot. Ezen az a tény sem változtat, hogy az Európai Tanács kvótákról szóló döntésének jogszerűségét bíróságon támadta meg a magyar kormány, ennek ugyanis nincs halasztó hatálya. Ha mégis kiírnák a népszavazást, az ellen az EU szervei nem tudnának mit tenni, de ha az eredményére hivatkozva nem tartanák be az uniós döntést a kvótáról, az az európai jog megsértésének számítana. Ekkor az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indíthatna Magyarország ellen, ugyancsak a luxemburgi bíróságon.
De nem csak itt borulhat a kormány terve. Ahhoz, hogy a népszavazás érvényes legyen, az összes választásra jogosult állampolgár legalább felének el kell mennie szavazni. Ahhoz, hogy eredményes is legyen a referendum, az összes szavazó több, mint felének ugyanazt a választ kell választania. Vagyis nem elég a többséget megszereznie a kormánynak a saját álláspontja mellé, legalább 4,1 millió szavazót el is kell vinniük az urnához. Ez pedig nagyon magas szám: 2014-ben a Fidesz-KDNP országos listájára alig több, mint feleennyien, 2,2 millióan szavaztak, és a rekordot hozó 2010-es választáson is “csak” 2,7 millióan választották a Fideszt. A tavalyelőtti összes szavazó számából kivonva azokat, akik akkor a baloldali összefogást választották, 3,7 milliót kapunk – vagyis még mindig több százezer szavazóra vagyunk a kívánt 4,1 milliótól. 2008-ban alig néhány tízezer szavazóval sikerült az 50 százaléknyinál többet az urnákhoz vinnie, de korábban egyetlen népszavazáson sem volt ekkora részvételi arány. Akkor más szabályok vonatkoztak az érvényességre, az 50 százalékos részvételi küszöböt a második Orbán-kormány hozta vissza.
(vg.hu)
Bal-Rad komm: A döbrögista horda nagy sietve beharangozott “népszavazásosdija” a nemzetközi jogász véleménye szerint egy kellően át nem gondolt, VALAMI REAKCIÓFÉLE TÖRTÉNET!-VALAMIRE. (Tákolmánymódosítással persze…)
Úgy tűnik, hogy a horda bármi áron elejét kívánja venni valaminek! ÉS KAPKOD! Döbrögiék most úgy vannak a dologgal, mint a tüntetésen részt vevő öreg parasztbácsi. Aki egyfolytában ordítozza, hogy MENSTRUÁCIÓ!-MENSTRUÁCIÓ!
-Beleunva az öreg ordítozásaiba, a mellette álló rászól: DEMONSTRÁCIÓ ez bácsikám! Nem menstruáció!
Az öreg így válaszol: “Neköm osztánn mindöggy! Csak vír follyík!”
Kb. így vannak most Döbrögiék! Csak a kvótáról beszéljenek az emberek! Mindegy mi lesz az eredmény!-de VALAMIT ALKOTNI KÍVÁNNAK ISMÉT!