2015. szeptember 21., hétfő

Megkezdődik a határzár horvát szakaszának építése

Rigó Csaba, Zala megye kormánymegbízottjának hétfői bejelentése szerint a megye határain is megkezdődik a határzár építése. A Horvátországgal szomszédos zalai határszakaszon egyelőre a gyorstelepítésű drótakadályt helyezik el, azt követően rohamléptékben zajlik majd a négyméteres kerítés építése.
A kormánymegbízott kijelentette, hogy az elmúlt napok folyamán erősödött a katonai jelenlét a megye határvidékén. A környéken a katonák a rendőrök munkáját segítik, és közös erővel zajlik majd a határzár építése. Elmondása szerint mostanra helikopterrel és drónnal is figyelik a határszakaszt.
Zala megye peremén 42 kilométer hosszú a határ, ebből 24 kilométeren a Mura folyó természetes védelmet is biztosít. A kerítés építésére amiatt van szükség, mert Horvátország számára hamar kiderült, hogy az “A” terv (az ország határainak megvédése) helyett a “B” tervet, majd a “C” tervet is életbe kell léptetni. Utóbbi a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem regisztrálják a bevándorlókat, ujjlenyomatot se vesznek, ehelyett tömegesen odaszállítják őket a magyar határ közelébe, de még Horvátország területére – ahol útbaigazítják őket, merre található Magyarország.
Horvátország lépése azt jelenti, hogy a problémát teljes mértékben áthárítják magukról. A szerb határon épült kerítés után a horvát határszakasz nagy része még nyitva van, a kormány ugyanis bízott abban, hogy mivel Horvátország a schengeni övezet teljes jogú tagja kíván lenni, megvédi majd saját – s így a schengeni övezet – határait. Erre nem került sor, ehelyett hazánkba továbbítják a bevándorlókat. Máshova nem is tudják; Szlovénia mostanra hermetikusan lezárta déli határait. Az M1 beszámolója szerint a gépjármű-közlekedést is egyirányúvá tették – az országot elhagyni lehet, de a bevándorlók nem léphetnek be Szlovénia területére. Ennek következtében a Szerbián áthaladó migránsok Horvátország felől mind Magyarország területére érkeznek, ami indokolttá teszi a határzár horvát szakaszának lehető leggyorsabb megépítését.


http://hidfo.ru/2015/09/megkezdodik-a-hatarzar-horvat-szakaszanak-epitese/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése