2015. szeptember 21., hétfő

Szíriában mintha kezdene odakozmálni McCain főztje!

Komoly létszámveszteségek érik az utóbbi napokban McCain szíriai hordáit. Pusztulnak amúgy rendesen a rájuk mért csapásokban, de látva cimboráik vesztét, egyre több terrorista dönt úgy, hogy a Paradicsomba menetel helyett még inkább elidőzne ebben a földi árnyékvilágban.
A szíriai Keneker városában az Al-Nuszra Front berezelt “harcosai” százával adják le fegyvereiket a szír hadsereg bázisán. Nem akarnak ők már harcolni Asszad elnök ellen! Sokan közülük még gyerekkorúak. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a többségük még csak el sem sütötte a puskáját.
Őket csak kiképezték Szaud-Arábia valamelyik táborában. Amerikaiak képezték ki őket. Oda csodás ígéretekkel csalták a többségüket. A Nagy Pénz, a Jobb Élet ígéretével. Voltak persze akik önként mentek, és voltak olyanok is, akik fenyítés hatására. A fenyítés kivételével csalódni voltak kénytelenek. Mint egykori parancsnokuk Musahmat Alliyah a “Zvezda Tv”-nek elmondta, se pénz-se jobb élet nem volt. Viszont láttak sok olyan esetet Szíriába visszatérve, amikor az ISIS “térítői”-akik amúgy a harcokban nem különösebben jeleskedtek-bizony nem finomkodtak az Asszad-rendszert elítélni és szidalmazni NEM HAJLANDÓ civilekkel. Nyelvkivágás, kézledarabolás az akadt szép számmal. Nevelő célzattal.
Hanem most, hogy a hadiszerencse is elpártolt tőlük, és a szír hadsereg csapás után csapást mér rájuk, (nem is beszélve azokról a fránya orosz repülőkről ott az égen, amik ellen nem igen segít az Allahu Akhbar!-fohász sem!) hirtelen kezdenek megvilágosulni.
Így történt meg, hogy tegnap ötszáz Al-Nuszra Front “harcos” úgy döntött, hogy ők nem várják meg a sötétedést! Allahra megesküdtek, hogy ők bizony többé nem fognak harcolni a törvényes kormány hadserege ellen! Még ujjlenyomatukkal is hitelesítették írásos fogadalmukat. (Véleményünk szerint más ésszerűnek tűnő alternatíva nagyon nem kínálkozhatott! Eskü Allahra ujjlenyomattal, vagy rövid úton irány a Paradicsom! Amihez a fegyvert letévő félezernek-bármily vonzó is a Padicsom ígérete-momentán nem fűllött a foga.)
A magát megadó ötszáz közül sokan vállalták, hogy csatlakozni fognak az afféle kormányhű népi milíciákhoz, hogy az ISIS terroristáin bosszút állhassanak sérelmeikért. Talán ők nem a migránshadat fogják duzzasztani. Mert már az is eredmény! (Nekünk!)
http://www.balrad.com/index.php/2015/09/21/sziriaban-mintha-kezdene-odakozmalni-mccain-foztje/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése