Silvio Berlusconi, Olaszország volt miniszterelnöke szerint az Európai Unió elismeri Németország hegemón helyzetét, Németország viszont amerikai ellenőrzés alatt áll.
Berlusconi a Forza Italia párt római konferenciáján nyilatkozva értékelte Európa jelenlegi helyzetét, amit alapvetően katasztrofálisnak nevezett. A volt miniszterelnök számos politikussal és politikai elemzővel ellentétben nem az eurozóna válságát tartja a legnagyobb problémának, hanem azt, hogy “Európában ijesztő méretet öltött a vezető nélküliség”, ami mostanra ahhoz vezetett, hogy a kontinens egésze külső erők ellenőrzése alá került. Berlusconi szerint alapvetően igaz, hogy az Európai Unió vezető ereje Németország, Berlin viszont jelenleg nem működik független cselekvőként, hanem Washington befolyási övezetének részeként, alárendelt országként cselekszik.
“Azzal, hogy az Európai Unió elismeri Németország hegemón helyzetét, az amerikai fennhatóságot ismeri el Európa felett. Következésképp, nem vagyunk túl távol egy olyan helyzettől, ami már két világháborúért volt felelős a XX. században.”
Berlusconi egyben azt is kifejtette, hogy erről a helyzetről a nemzetállamok politikai cirkusza legfeljebb elterelni tudja a figyelmet, de változtatni nem tud rajta. Elmondása szerint Olaszország ma minimális befolyással sem bír a nemzetközi történésekre, és ugyanez elmondható az Európai Unió tagállamainak többségéről. A volt miniszterelnök szerint a függetlenedés egyetlen lehetősége, ha a tagállamok összefognak és külpolitikájukban ellenpólust képeznek az amerikai befolyás ellen.
Silvio Berlusconi legutóbb 2008 májusától 2011 novemberéig volt Olaszország miniszterelnöke. Az európai sajtóban kétes hírnévre tett szert büntetőügyei és politikai múltja miatt, miközben késői politikája az európai politika új irányvonalát szabta meg. Berlusconi volt az első politikus, aki a válságidőszakban politikai fegyvert kovácsolt abból, hogy nem a tagállamoknak van szüksége az Európai Unióra, hanem épp ellenkezőleg; fennmaradása érdekében az EU-nak van szüksége a tagállamokra. A volt kormányfő rámutatott, hogy bármely tagállam komoly engedményeket tud kiharcolni, ha a kormány kilátásba helyezi az Európai Unióból kilépést. Berlusconi ezzel akaratlanul is új irányvonalat szabott meg az euroszkeptikus (mérsékelt atlantista) politikának. Mivel kihasználta az Európai Unió sérülékenységében rejlő lehetőségeket, személyét igen hamar a legkülönbözőbb bűnügyekkel hozták összefüggésbe, és átmenetileg távoznia kellett a politikából.

http://hidfo.ru/2015/07/berlusconi-washington-gyarmata-lett-az-europai-unio/