Philip Breedlove hidfo.ru
A NATO európai főparancsnoka szerint a nyugati országok el kell lássák támadó fegyverzettel Ukrajnát, és ez kell legyen az Egyesült Államok ukrán válsággal kapcsolatos “béketervének” alapvetése. Philip Breedlove szerint modern csapásmérő erővel kell ellátni Ukrajnát, hogy az “ellenség” visszakényszerüljön a tárgyalóasztalhoz és a katonai ellenállást ne tartsák alternatívának. Breedlove az amerikai szenátusban elmondott beszédében is kijelentette mindezt, ahol az újabb jövedelmező fegyverüzletek ötlete hatalmas támogatásra lelt.
Az EUCOM főparancsnoka azzal kezdte beszédét, hogy a békére hivatkozva az elrettentés fontosságáról és fegyverszállításokról beszélt. Emellett újból megvádolta Oroszországot azzal, hogy “minden eszközt bevet annak érdekében, hogy előnyhöz jusson, beleértve katonai eszközöket is”.
A NATO legutóbb az Atlanti Megoldás nevű hadgyakorlatra hivatkozva fokozta katonai jelenlétét Kelet-Európában, melynek részeként amerikai páncélos haderő haladt végig Európán, és több tízezer amerikai katona vonult be az Oroszországgal szomszédos országokba. Az “elrettentést” azonban főként az Egyesült Államok részesíti előnyben, mostanra ugyanis a főbb európai vezetők sorra bejelentették, hogy nincs semmilyen bizonyíték arra, Oroszország tényleg beavatkozott volna Ukrajna területén, vagy akár csak számolni kellene ilyesmivel. Februárban Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia államfő egy közös sajtótájékoztató alkalmából kijelentette, hogy se a német, se a francia hírszerzés nem látja megalapozottnak azokat az állításokat, miszerint orosz haditechnika és orosz katonák jelentek volna meg Ukrajna területén. Tegnap Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a Kijevben tartott EU-Ukrajna csúcstalálkozót követően kijelentette, hogy nem tartja megalapozottnak az ukrán politikusok félelmeit. Viszont felszólította az ukrán vezetőket, hogy tartózkodjanak a provokációktól és lehetőleg ne beszéljenek többet Ukrajna NATO-csatlakozásáról.
Mostanra a vezető politikusok nyilatkozatai is rámutattak, egyedül az Amerikai Egyesült Államok érdeke, hogy Ukrajnában tovább folytatódjon a háború. Az amerikai politikusok körében szintén éles vita övezi a fegyverszállítást. Ron Paul szerint az amerikai elit pénzeli a nyugati sajtóban erőltetett oroszellenes propagandát, abból a célból, hogy fenntartsák a fenyegetettség érzetét. Az “orosz veszélyre” hivatkozva ugyanis az európai országok fegyverkezni kezdenek, ami a nyugati fegyvergyártó cégeknek kolosszális profitot jelent.


http://hidfo.ru/2015/05/a-nato-tamado-fegyvereket-adna-ukrajnanak/