Románia külügyminisztere a „Foreign Policy & Diplomacy" című műhelybeszélgetésen vett részt, amelyet a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Európai tanulmányok karának hallgatói szerveztek. Ezt követően jelen volt a CITADEL Nemzetközi Elemző Csoport által szervezett vitán is, amelynek témáját szintén a NATO keleti szárnyának biztonsága képezte.


Bogdan Aurescu (középen): Nem félünk!

A miniszter kifejtette, hogy Románia tudomásul vette az orosz külügyminisztérium nyilatkozatát, ezzel kapcsolatban elmondta: a tavalyi Nagy-Britanniában szervezett NATO csúcstalálkozón meghozott döntések nyomán született intézkedések a keleti szövetségesek védelmét célozzák. Tekintettel arra, ami Ukrajnában történt, azaz a Krím illegális elfoglalására, és arra, hogy Oroszország támogatja a szakadárokat Kelet-Ukrajnában.

„Mindezek védelmi és biztonsági intézkedések, amelyeket az Orosz Föderáció agresszív attitűdje hívott életre. Oroszország nem hivatkozhat a keleti szövetségesek védelmét célzó intézkedésekre, nem indokolhatja ezekkel az intézkedésekkel azokat a többé-kevésbé burkolt, többé és kevésbé közvetlen fenyegetéseket, amelyeket a NATO keleti szövetségeseihez intéz. Románia nem érzi megfélemlítve magát e fenyegetések által" – magyarázta Aurescu.
Románia készülődik Oroszország ellen?

A román külügy vezetője egyébként Alekszandr Lukasevics, orosz külügyi szóvivő ama nyilatkozatára reagált, amely szerint Romániának tisztában kell lennie azzal a felelősséggel, és azokkal a következményekkel, amelyek a NATO-csapatok megerősítésével járnak, tekintve, hogy ez a megerősítés pillanatnyilag Románia területén zajlik. Lukasevics veszélyesnek nevezte az Észak-Atlanti Szövetség akciózását. Szerinte a NATO-erők kelet-európai megerősítése precedens nélküli lépés, amely szembemegy valamennyi létező egyezménnyel.

Ezek szerint Putyinnak tényleg nem jött be annyira, hogy a szeme láttára fitogtatta erejét a NATO. Különben meg az oroszok nem először utalnak finoman arra, hogy ha minden kötél szakad, ők is lépni fognak. Például megsemmisítik a román katonai flottát. Hát ezek után nem tehetünk mást, mint várjuk az adok-kapok következő felvonását.


Hírfigyelő Szolgálat