2014. augusztus 27., szerda

Egy elmeteg ország elmebeteg története!

White Hills – Géppisztolyt adtak egy 9 éves kislány kezébe! Az Egyesült Államokban még a fegyvertartás mellett kardoskodó polgárokat is ledöbbentette a rendhagyó tragédia, amely ráadásul egy lőtéren történt, gyakorlás közben.

A szülők le is filmezték lányuk első éles lövészetét, így azt is, amint a lövedékek repkedése közben a fegyver egyszer csak visszarándul, a géppisztolyos gyermek mellett álló lőtéri oktató pedig összeesik vérző fejjel. Charles Vacca (†39) olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy kórházba szállítását követően elhunyt egy Las Vegas-i kórházban.

– Az első vizsgálat alapján balesetnek minősül a lőtéri oktató halála – olvasható a Mohave megyei seriff közleményében, amelyből az is kiderül, az elhalálozott fegyverszakértő egy Uzi típusú automata géppisztoly használatára tanította a kislányt, amikor a tragédia történt.

– Tragikus esemény. Mintha az öcsémet veszítettem volna el – nyilatkozta a Daily Newsnak, Sam Scarmardo, az Arizona Last Stop lőtér tulajdonosa, és kérdésre válaszolva hozzátette. – Csak bizonyos életkortól lehet náluk éles lőfegyvert használni, de a fiatal hölgy illett a kategóriába.

A tulaj nem fejtette ki, az életkori korlátozásnak hol húzódik az alsó határa, ami érthető, hiszen neki is bíróság előtt kell majd felelnie a történtekért. Azt viszont hangsúlyozta, a lőtér 13 éves működése alatt még senki sem vesztette életét balesetben. Az is tény, hogy a szülők átadták – gyaníthatóan eladták – a mobiltelefonnal készített videofelvételt a BNO News tévétársaságnak, amelyen jól hallható, amint Charles Vacca a kislánynak mondja: „Ezt így kell tartani, mert különben a fegyver nem tüzel. Oké? Fordítsd előre ezt a lábadat. Igen, így. Rendben, és most mutass nekem egy lövést. Rendbeeen! Teljes automatika..” Ezek voltak az utolsó szavai.
(Blikk)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése