Meghalt egy újabb amerikai a szíriai kormányerők és az ISIS harcaiban - csakhogy ezúttal nem civilről, vagy újságíróról van szó, hanem egy az ISIS soraiban harcoló amerikai állampolgárról. Douglas McAuthur McCain san diego-i lakos, aki májusban utazott Törökországba, majd onnan tovább Szíriába, a szír kormányerők és a terroristák közti tűzharc során halt meg, majd a holtak átvizsgálása során megtalálták nála az amerikai útlevelet. Mivel az amerikai hadsereg újonnan az ISIS elleni harcra hivatkozva akar beavatkozni Szíria területén, így rekord gyorsasággal leközölt a média egy teljes alibit, miért is harcolt amerikai áampolgár a terroristák oldalán.
Hídfő.net | Douglas McCain
A fővonalú média meg is magyarázza, miként jutott el odáig, hogy a terrorista szervezetben harcoljon. Az ilyenkor szokásos magyarázatok szerint az ismerősök körében "mindenkit megdöbbentett" a dolog, hiszen Douglas "jókedvű, érdeklődő, társaságszerető fiú volt", aki mindig is jó muszlim akart lenni. Majd valamilyen "ismeretlen oknál fogva" radikalizálódott, miután egy évig minden ismerőse számára megszűnt létezni, majd újra megjelent. Mikor május 13-án újra használni kezdte a közösségi médiát, több külföldi dzsihádistát is ismerősként jelölt, majd legközelebb már az ISIS szóvivőjének beszédét osztotta meg Twitter-felhasználóján. Abu Muhammad beszédének továbbítása után újra eltűnt mindenki szeme elől és Törökországba utazott, ami a közel-keleti "dzsihádra" érkező muszlimok elsődleges úti célja. Az amerikai médiának három ismerőse is nyilatkozott, akik elmondták, hogy legutóbb egy törökországi Burger Kingben látták, ahol még beszélgettek is vele az NBA-ről.
Ez a hivatalos verzió, amit a nyugati média közöl.
A "ki mit mondott" és ehhez hasonló körítéseket a puszta tényekre leszűkítve azonban csak annyit tudni, hogy Szíriában a kormányerők agyonlőttek egy amerikai állampolgárt, aki az ISIS terrorista szervezetben működött Észak-Szíriában. Mindez újabb bizonyíték arra, hogy a terroristák nem csak amerikai fegyverekkel vannak felszerelve, de amerikai állampolgárok is vannak köztük. Tekintve, hogy ezek a "US citizen"-ek a világ szinte összes háborús gócpontján megjelennek, igen nagy a valószínűsége, hogy Douglas McCain zsoldosként vett részt Szíria felforgatásában, és az alatt az egy év alatt, amíg valamennyi emberi kapcsolata számára megszűnt létezni, felkészítésben részesült valahol Törökországban.
A szíriai kormány korábban már felrótta Törökországnak, hogy a háborús turizmus tranzitállomásaként működik, és a török határon rendszeresen szivárognak be a nyugati zsoldosok Szíria területére.


http://www.hidfo.net/2014/08/27/amerikai-allampolgart-lottek-agyon-szir-kormanyerok-az-isis-oldalan-harcolt