Az Egyesült Államok már megkezdte a megfigyelő repüléseket Szíria felett, önhatalmúlag, Barack Obama, az Egyesült Államok elnökének engedélye alapján. Csak hogy értsük, még attól az országtól se kértek engedélyt, aminek a légterébe napi szinten behatolnak. Ezt az egyértelmű nemzetközi jog ellenes akciót az USA az Iszlám Állam (IS, ISIL, ISIS) megfigyelésével, és a légicsapások megtervezésével indolkolja, mivel az a terület már az Iszlám Állam része.
Hídfő.net | Martin DempseyMartin Dempsey
Martin Dempsey tábornok újságírói kérdésre se kommentálta a megfigyelő repülésekről való egyeztetést a szír kormánnyal, ám kifejtette, hogy "Az ISIS Irakban egy sokkal finomabb képet mutat magáról a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint. A Szíriában zajló tevékenységüket azonban nem ismerjük részletesen, és erről többet akarunk tudni." A gond ott van, hogy mindent jól tudnak a Szíriában zajló eseményekről is.
Az Egyesült Államok azt a következtetést vonta le ebből, hogy mivel Szíria északi része, és Irak nyugati fele egy külön állam -az IS, ami hivatalosan nincs elismerve- , ezért ha az USA hadereje legyőzi ezt az új államot, akkor amerikai protektorátus lesz belőle, mint ahogy azt láthattuk Irak esetében is. Ez bevonulással és amerikai katonai bázisok építésével is jár az eddigi gyakorlatot figyelembe véve. Az egész IS elleni "büntetőakció" Szíria északi részének megszállásával is járhat, de ez már csak "mellékes", hiszen "a terroristákat legyőztük, nem?"
Ha a bevonulás nem is történik meg, a megfigyelő repülések adatait könnyedén eljuttathatják a nem-ISIS tag szíriai lázadókhoz, hiszen az Asszad-kormány katonai sikerei már kicsit aggasztóak lehetnek az Államok számára. Az ISIS a radikalizálódása miatt egyébként se lenne már vállalható, mint az Asszad-kormányzat váltó politikai ereje, ezért érdemes lenne kiiktatni őket Szíriából, hogy a végén az ún. mérsékelt szíriai "ellenzék" (értsd: nem ISIS vagy al-Nusra tag NATO terrorista) juthasson lélegzethez.
Hídfő.net | ISIS tagok a dzsihad fekete zászlajával.ISIS tagok a dzsihad fekete zászlajával.
Érdekes megfigyelni azok számára is itt az összefüggéseket, akik eddig nem gondoltak bele, hogy a NATO, de főleg az USA áll az egész Szíria felforgatás mögött. Szíriában a nyugat szerint "polgárháború" zajlik, amiben eddig a becslések szerint 200.000 szír ember halt meg. A nyugat a füle botját se mozdítja a hírre. Ezzel szemben, amikor egy terrorszervezet állítólag elvesz egy amerikai életet, Obama elnök napokon belül engedélyezi a megfigyelő repüléseket, és még pár nap, mire nagy valószínűséggel engedélyezni fogja a bombázásokat is, egy idegen, szuverén állam területén - igen, Szíriáról beszélünk.



http://www.hidfo.net/2014/08/27/az-usa-nem-egyeztet-sziriaval-szir-legterben-valo-megfigyelo-repulesekrol



Tavaly novemberben Adana környékén egy kamionkonvolyt állítottak meg. Kábítószert kerestek . Az nem volt de volt helyette 935 darab ismeretlen eredetű török és amerikai gyártású rakéta. Keresték a kamionok gazdáját. Nem találták meg , egy fantomcég nevére voltak beírva. A sofőrök hétköznapi átlagemberek voltak. Csak az uticél volt ismert : Szíria.