2024. március 23., szombat

Magyar Békekör: Állati ösztönökre utal a krasznogorszki mészárlás

Budapest, 2024. március 23. szombat (MB)

A krasznogorszki Crocus Cityben péntek este elkövetett tömegmészárlás állati ösztönökre utal, és az odesszai szakszervezeti székház ellen 2014. május 2-án elkövetett neonáci típusú vérengzésre emlékeztet – tartja a Magyar Békekör elnöke szombaton kiadott nyilatkozatában.

Simó Endre a gyávaság és az aljasság megnyilvánulásának nevezte védtelen emberek, köztük gyermekek géppisztolyokkal történt lekaszabolását, és az épület rágyújtását a koncertteremben összesereglő emberekre.

„A Magyar Békekör nevében szolidaritásomról biztosítom az áldozatok hozzátartozóit, a sebesülteket, az orosz embereket. Bízom benne, hogy a merénylet végrehajtói és kitervelői elnyerik méltó büntetésüket” – áll a Magyar Békekör elnökének elítélő nyilatkozatában.+++

Kiadta: Magyar Békekör

2024.3.24: Több ezres tömegrendezvény, de sehol egy rendőr, aki fel tudta volna tartani a lövészeket, hogy ne tudjanak annyi civilt lemészárolni… Okkult numerológia – 13 és 33 – az “áldozatok számában”

Már 133 halálos áldozata van a moszkvai terrortámadásnak

Az Antikrisztus Putyin véráldozatot mutatott be Lucifernek.

https://pokolraveluk.info/


Oroszellenes terrortámadás – Elfogták a tetteseket

Moszkva, 2024. március 23. szombat (MB)

Tóth Vladimir, a Magyar Békekör tudósítója jelenti:

Száz kilométerre az ukrán határtól szombaton elfogták a krasznogorszki terrortámadás elkövetőit. A 143 ember életét kioltó gyilkosok Ukrajnába próbáltak menekülni, a határ ukrán oldalán külön „ablakot” nyitottak nekik, hogy biztonságba kerülhessenek.

Az egyik elfogott terrorista csak tádzsik nyelven beszél, tolmácsoltak a kihallgatásakor. A másik tádzsik terrorista beszélt oroszul. Ő Március 4-én érkezett Isztambulból, 500 ezer rubelért vállalta az akciót, 250 ezret kapott bankkártyára előlegbe. 100 km-re voltak az ukrán határtól, amikor észrevették a kocsijukat, a fehér Renaultot. Meg akarták állítani őket, de a jelzésre nem álltak meg. Tüzet nyitottak rájuk, a kocsi felborult. A négy terroristát elfogták, egyikük megsebesült. Az ukrán oldalon várták őket, ablakot nyitottak a határon, hogy át tudjanak szökni.

Az orosz belbiztonsági szolgálat (FSB) eddig tizenegy személyt, köztük a négy terroristát vette őrizetbe a krasznogorszki Crocus City Hall-ban végrehajtott tömegmészárlással kapcsolatban.

A terroristák nem csak gépfegyverrel okozták a koncertre érkező védtelen emberek halálát, hanem az épület felgyújtásával is. Gyúlékony folyadékot öntöttek a teremre és lángra lobbantották. Az orosz hatóságok kezdetben hatvan megölt személyről számoltak be, de az áldozatok száma egyre nőtt, amint a szétégett romok és törmelékek alól előkerültek az újabb és újabb holttestek. Jelenleg 143 áldozatról és kb. kétszáz sebesültről tudnak. Az adat nem végleges.

Moszkvában erősödik a gyanú, hogy a tádzsik gyilkosokat Kijev és szövetségesei bérelhették fel. Ukrán részről azonnal tagadták, hogy közük volna a rémtetthez, sőt, a védelmi minisztérium hírszerzése egyenesen azt állította, hogy „a putyini rezsim előre megfontolt provokálásáról” van szó.

A merényletet követően azonnal Kijev védelmére sietett a Fehér Ház is. Azt állította, hogy nem az ukránok követték el a terrortámadást, hanem egy afgán szervezet.

Tény, hogy az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet magára vállalta a felelősséget a tömegmészárlásért. Tudatta, hogy bosszút akartak állni az oroszok ellenük elkövetett cselekedeteiért. De az is köztudott, hogy az ISIS szorosan kötődik az amerikai speciális ügynökséghez, mely finanszírozza és manipulálja a terrorszervezetet.

Az orosz elnök gyásznappá nyilvánította március 24-ét, és közölte, hogy meg fogják büntetni a tömeggyilkosság elkövetőit, valamint megbízóikat, akik a háttérből irányították őket.+++

Kiadta: Magyar Békekör


Oroszország hátbatámadása nem változtat külpolitikáján

Washington, 2024. március 24. vasárnap (MB)

Oroszország hátbatámadása nem változtat külpolitikáján, és nem téríti le választott útjáról – idézte a Magyar Békekör tudósítója Anatolij Antonov washingtoni orosz nagykövet szombaton elhangzott szavait.

A moszkvai hivatalos álláspontnak hangot adó diplomata értésre adta, hogy kormánya a Nyugat Ukrajna segítségével Oroszország ellen végrehajtott akciónak tartja a 152 védtelen ember, köztük három gyermek életét kioltó krasznogorszki terrortámadást.

„Ha ők, mint most történt, Ukrajna segítségével akarnak csapásokat mérni Oroszországra, hogy aláássák Oroszország biztonságát, csak azt mondhatom, hogy minden eszközt, amit Kijevnek nyújtanak, el fogunk pusztítani. A mi vonalunk nem változik, folytatjuk a munkát” – figyelmeztetett nyilatkozatában Antonov nagykövet.+++

Kiadta: Magyar Békekör

A Robert Koch Intézet korona kríziscsoportjának kiperelt protokollja

 

Mi mindenről ülésezett és tudott a Robert Koch Intézet a PLAN-démai kapcsán? Egy kis ízelítő abból a protokollból, amit a Multipolar magazin perelt ki és amelynek kb. 1/3 része ki van takarva.


Ülés 2020. január 14-én:

Ekkor 41 pozitív eset volt Kínában, közülük egyetlen végződött halállal.
A kérdés: Miért volt szükség már ekkor kríziscsoportra Németországban? Egy 1,4 milliárd lakosú ország egyetlen halálesete miatt?


Ülés 2020. január 22-én:

“Egyéb lehetőségek az orvosok érzékenyítésére: Információ: folyamatábra, orvosi folyóirat, weboldal” + jó sok feketeség.
Mi lehet itt kitakarva? Mivel “érzékenyítették” az orvosokat? Csak nem a tesztenként fizetett kb. 25 euróval?


Ülés 2020. január 27-én:
“A maszk viselésének nincsen értelme a tünetmentes betegek számára. Nincs bizonyíték arra, hogy hasznos megelőző intézkedés lenne a lakosság számára.

Hasznos: tünettel rendelkező betegek számára (ha tolerálják) és a gondozó hozzátartozóknak, akik szoros kapcsolatban állnak velük.”


Ülés 2020. február 5-én:
Esetdefiníció (kovid-eset)

“Elfogadásra került az RKI “Légúti Fertőző Betegségek” részleg javaslata: Nem specifikus általános tüneteket mutató vagy bármely súlyosságú légúti tüneteket mutató személyek, illetve az igazolt kovid-esetek kontaktkapcsolatai”.
Tehát az esetszámhoz sorolták azokat is, akik tesztpozitív személlyel kapcsolatba kerültek= esetszám-hamisítás.


Ülés 2020. március 16-án:
“2. Ismeretek a kórokozóról: Nincsen semmi jelentenivaló

3. Aktuális rizikóértékelés: Hétvégén egy új rizikóértékelés lett előkészítve. Ezen a héten fokozni kell. A rizikóértékelés akkor lesz nyilvánosságra hozva, ha XY. megadja a jelet. “
Miért takarták ki a nevét annak, aki megadta a jelet?!

“A kovid-19-et nem kéne összehasonlítani az influenzával, A NORMÁLIS INFLUENZAHULLÁMBAN TÖBB EMBER HAL MEG , azonban a kovid más okokból aggasztó.”


Ülés 2021. január 15-én:
“Az FFP2 viselése üzemorvosi megítélést igényel (egészségügyi-orvosi kockázatértékelést) és kockázatokkal járhat (dermatózisok stb.).”

Na, nem mondják? Akkor milyen jogon erőltették?

“A Lockdown-oknak indirekt negatív hatásai lesznek a tuberkulózis kezelések kihagyása, a rutinoltások elmaradása miatt. A gyermekelhalálozás emelkedése várható. A lezárások következményeinek egy része súlyosabb, mint maga a kovid.”


” ▪️ Bizonyíték :
o A vakcina hatása még nem ismert
o A védelem időtartama sem ismert
o Jelenleg nincs elegendő bizonyíték az újrafertőződésre és a kiválasztódásra vonatkozóan (kiválasztódás alatt gondolom az oltóanyag szervezetből való kiürülését értik) (a gyógyultaknál és az oltottaknál)”


Ülés 2021. február 19-én:
” AstraZeneca vakcina

o 800 000 adag áll rendelkezésre
o A média egyre gyakrabban számol be mellékhatásokról, ez egyáltalán nem meglepő, a mellékhatás-profil ismert

o Több fiatalabb felnőttet oltanak be, ezek igen gyakran reaktogénebbek, mint az idősebbek”

Egyik ámulatból a másikba esek. Ez az iromány nem maradhat következmény nélkül!!!


Innen letölthető a kiperelt protokoll: https://t.me/MAHUMO21/7598, https://t.me/ayawasgeht/3717


Biró Éva

2024. március 21., csütörtök

Nagy Magyarország - Magyar Revízió

Ladóczki Éva: TELJES PARADIGMAVÁLTÁSRA VAN SZÜKSÉG

 

– El kell gondolkodni azon, hogy miért lesz a világot irányító elitből ilyen pusztító parazita?
– Az emberiséget miért tudják megfosztani mindenétől, még a a szabadságától, és az életétől is?
– Mi ennek az oka, és mit lehet tenni ellene?

1.) Pozitív végösszegű játszmák
Amikor a résztvevők össznyeresége nagyobb, mint a teljes veszteség.
Ilyen időszak viszonylag kevés volt a történelemben, de talán a 2. világháborút követő időszakban különösen a fejlett nyugati országokban egy rövid ideig megvalósult az a jóléti állam, amikor volt lehetőség munkával megfelelő minőségű emberi életet élni.
Ez a 2000-es évekig tartott, amikor is a kapitalizmus növekedése leállt, és beindították a származékos ügyletek végtelen lufiját, amely most már 4 MRD kvadrillió dollárra duzzadt, és ez a buborék bármikor kipukkadhat, ami újból egy sötét középkort eredményezhet az emberiség számára, különösen az NWO-tervekkel.

2.) Nulla végösszegű játszmák
Az emberiség történelmének nagy része nulla végösszegű játszma volt, amelyben az egyik résztvevő nyereségét pontosan kiegyenlíti a másik résztvevő vesztesége.
Vagyis az elit gátlástalan eszközökkel kifosztotta a világot, és kizsákmányolta az emberiség nagy részét.
A nagy gyarmatosító birodalmak így szerezték meg gazdagságukat, és ezen keresztül máig tartó politikai és gazdasági befolyásukat.
Több száz millió ember életébe került, de az emberélet akkor még “csak” eszköz volt, és nem cél.

3.) Negatív összegű játszmák
A negatív összegű játékban a résztvevők összes vesztesége meghaladja a teljes nyereséget.
A világ urai tisztában voltak azzal, hogy a kapitalizmus gátlástalan növekedéséhez egyre több bérmunkásra és fogyasztőra van szükség, és ezért hagyták növekedni a világ lélekszámát 8-9 MRD-ig.
De azt is tudták, hogy ha a kapitalizmus növekedése leáll, megszűnik a foglalkoztatás, akkor ezek az emberek már nem lesznek képesek fogyasztani, ezért a tudományos technológiai forradalom célja a halálipar lett: vagyis olyan eszközök/módszerk, amelyek az emberi pusztítást egyre hatékonyabb szintre emelik.
(Ezt már megírta Robert Merle a Mesterségem a halál c. könyvében.)

A halálipar, a jelenlegi szpranacionalista hatalom üzleti modellje és gazdasági rendszere, amelynek célkeresztjében az emberiség elpusztítása áll, és bónuszként “halálra keresik magukat”.
A módszer mindegyikre igaz: PROBLÉMA-REAKCIÓ-MEGOLDÁS. Az eszközök tárháza végtelen:

– BIG PHARMA- a nagy mérgezés korszaka
A hagyományos gyógyászat kiiktatásával, a gyógyszerekkel, mint mérgekkel, és a kamu vírussal utat nyitottak az emberek elpusztításához.
A Covid-vakcinákkal cca 50 MRD dfollárt kerestek, de a vakcina következményeinek kezeléséből 500 MRD-os hasznot várnak, ami várhatóan megduplázódik az orvostudományban eddig nem ismert jelenség, a turbórák tömeges megjelenése miatt.
A pszichiátria szintén negatív összegű játék; minél többet kezelnek a pszichiáterek, annál rosszabbak a problémák.

– FOREVER WAR – az örök pusztítás kora
A hadiipari komplexum hatalmas biznisze mindkét fél finanszírozása, fegyverekkel, de a legnagyobb üzlet is is az újjáépítés, terület, és befolyási övezetszerzés.

– BIG FOOD: amit eszel, azzá válsz
Az élelmiszeripar negatív összegjátékot folytat azáltal, hogy mesterséges hiányt hoz létre, hogy átvegye az irányítást az élelmiszer felett, hogy lecserélje a minőségi ételeket szintetikus vegyi anyagokra, mérgekre.
A levegőt, ivóvizet folyamatosan mérgezik, a természetes vizeket korlátozzák.
Az egészséges életmód valamennyi lehetőségét el akarják zárni a gyógynövények használatát,az erdők, kirándulóhelyek látogathatóságát, az utazásokkal együtt.

– BIg-MÉDIA: Az agymosás, és a tömegpszichózis kora
A közösségi média cégek kapcsolatot ígérnek, de valójában magányossá, szorongóvá és depresszióssá teszik az embereket, amelyeknek végül a gyógyszeripar lesz a haszonélvezője.
A Zuckenberg-bábmester pedig az elit általi pénzel el tudta csalni a 2020-as választásokat, olyan szisztémát épített ki.
Most ugyanezt akarják elérni világszerte, a mesterséges intelligenciával, mivel 2024-ben 5 MRD ember választ.

– BIG TECH: Szintetikus ember létrehozása biotechnikai fegyverekkel
Mára a az emberi elme uralása került a támadás középontjába, ahogy az egyik leghíresebb agykutató mondta az egyik előadásában: Az agy a jövő csatatere.
Ismerik gondolatainkat, képesek megfejteni álmainkat, és megfelelő EMF-sugárzással befolyásolni érzelmeinket, hangulatainkat, és képesek egyenként megbetegíteni és kiiktatni bárkit.
Minden okos eszköz megfigyelési rendszer, így jelenleg több trilliárd megfigyelő eszköz van szerte a világon.
https://www.youtube.com/watch?v=N02SK9yd60s

A most folyó Új világrend egy negatív végösszegű játszma, amelynek célje az emberiség elpusztítása, és a világ összes javainak megszerzése a szupranacionalista világelit számára.
De rendíthetetlenül hiszek abban, hogy a most folyó játszma még nem dőlt el, mert az egész világ érzi a veszélyt, és a nagy leleplezések és megvilágosodá korát éljük.
A tudás és a szellemi felemelkedés azért fontos, mert a megvilágosodott tudatot nem lehet feltörni.

https://orvosokatisztanlatasert.hu/a-taplalkozas-es-mezogazdasag-jovoje/

2024. március 20., szerda

Ladóczki Éva: Atlantisz bukása

 

Az atlantiszi kultúra rendkívül fejlett pszichikai képességgel rendelkezett, akik megértették és alkalmazták a rejtett erőket.
Mégis az azt a kultúrát uraló elit egy idő után korrupttá és gonosszá vált, elérte az erkölcsi degenerációt, és hanyatlást, ami a spirituális és tudományos ismeretekkel való visszaélésen keresztül Atlantisz bukásához vezetett, és ami visszalökte az emberiséget a kőkorszakba.
A történelemben a birodalmak 100 évente az elit hasonló erkölcsi avulása volt megtapasztalható, aminek következményei lettek a birodalomváltások.

Most ismét egy atlantiszi méretű pusztululás lehetőségének veszélye áll fenn, amikor az atlantisták ugyan vesztésre állnak, de rendkívül veszélyesek, mert óriási technikai tudással rendelkeznek, és hatalmuk megtartására érdekében mindent megtesznek.
– Pl. képesek a skalár és hullámfegyverekkel földrengést, szökőárat, cunamikat, özönvizet, és bármilyen jelenséget előidézni.
– Interdimenzionális emberekkel állnak kapcsolatban, és fejlett antigravitációs eszközökkel, UFOk ezreivel rendelkeznek, és az intergalaktikus utazás is mindennapos gyakorlattá vált, és egy nap alatt el lehet jutni bármelyik bolygóra.
– A CERN a Vatikán irányítása alatt áll, hamispróféta nevezte ki Fabiola Gianotti-t, a vezetőjét, nem akármilyen céllal:
https://www.catholicnewsagency.com/news/46011/pope-francis-names-leading-physicist-to-pontifical-academy
– Ha a világuralmi tervük megvalósítása nem sikerül, akkor a CERN-en keresztül a kvantumgravitáció/húrelmélet technikával képesek megbontani a tér/idő szövetét, amikor is az Antikrisztus szelleme felszabadul, és bukott angyalokat hívnak be a világunkba.
– Arra is képesek, hogy a földet kettészakítsák, és a bolygókat felrobbantsák.
https://www.projectcensored.org/10-project-galileo-shuttle-to-carry-lethal-plutonium/
Ezek a tervek elborzasztóak, ha nyernek, és a föld megmarad, és degeneráltak rabszolgáivá válik az emberiség, ha veszítenek, akkor felrobbantanak mindent.
Sajnos ezek nem az én fantáziám szörnyszüleményei, hanem a tudomány, ahogy mindig is, soha nem az emberi élet jobbítása, hanem az emberi élet elpusztításán fáradozott.
De hiszem, hogy Jézus 2-ik eljövetele megakadályozza ezt az apokaliptikus forgatókönyvet annak ellenére, hogy a világ irányítása a sátáni gonosztevők kezébe került.
Mert az égiek nem engedhetik meg, hogy a gonosz uralkodjon az egész világon.

https://orvosokatisztanlatasert.hu/agenda-2030-a-fenntarthato-pusztitas-17-pontja/