2018. március 14., szerda

Könnygázzal oszlatták a kurdokat Párizsban

Újabb migránstüntetés történt Párizsban; a kurd kisebbség tagjai az amerikai nagykövetség közelében protestáltak a török kormány politikája ellen, könnygázzal oszlatták őket.
A hivatalos adatok szerint tíz tüntető megsérült az összecsapás során, a rendőrség több migránst is letartóztatott, őket a helyszínen buszokba ültették, ameddig zajlott a tömegoszlatás. A Concorde téren történt erőszakos cselekmények során több ember is eszméletét veszítette.
A beszámolókból kiderül, hogy a kurdok további tüntetéseket terveznek Párizsban.
Az etnikai kisebbség tagjai mostanra napi szinten tartanak tömegdemonstrációt Párizs utcáin, a török kormány által észak-Szíriában kezdett katonai műveletek miatt. Kedden szintén lezajlott egy tömegoszlatás, melynek során a rendőrök 35 aktivistát vettek őrizetbe.
Március 12-én az Anadolu hírügynökség azt írta, a török hadsereg egyre közelebb jut Afrinhoz, és a régióban egy 1100 négyzetkilométeres zónát megtisztítottak a kurd fegyveres csoportoktól.

http://www.hidfo.ru/2018/03/konnygazzal-oszlattak-a-kurdokat-parizsban/

2018. március 13., kedd

Ide jutott az oktatás Ausztriában a migránsáradat miatt

Óriási problémákkal küzdenek már most azok az országok, amelyek kontroll nélkül engedték be a migránsokat. Már az óvodában megkezdődik a párhuzamos társadalom kialakulása. A végén az oktatásból kikerült migráns gyerek egyáltalán nem beszél majd németül.
Finnországban már csak számítógépen tanulnak meg a gyerekek írni - járta be nemrég a világsajtót a hír,
miközben ennél sokkal súlyosabb problémával kell mondjuk az osztrák vagy a német oktatásban dolgozóknak megküzdeniük. Nevezetesen azzal, hogy a migráns családok gyerekei nem beszélnek németül.
Még jó! Úgy nehéz is megtanulni, ha az adott gyerek szülei sem beszélnek németül, elszigetelten élnek, csak a saját rokonaikkal, barátaikkal érintkeznek, az adott ország szülöttjeivel, németül beszélőkkel pedig nem tartanak kapcsolatot.
Migránsok várakoznak kordonok között az ausztriai Spielfeld és a szlovén Sentilj közötti határnál
Forrás: MTI/Varga György
Az óvodában majd megtanulnak - gondolhatnánk, rengeteg migráns szülő azonban ezt is megakadályozza. Muszlim óvodát választ, ahol az óvónő anyanyelve nem a német, és ahol a többi gyerek sem beszél németül. Így aztán ott sem találkozik a nyelvvel. Azzal viszont igen, hogy az óvónő fején kendő van, jobb esetben az arcának egy része látható, rosszabb esetben csak a szeme. Ami persze újabb kérdéseket vett fel, hogy hogyan is kell járnia a szabad Európába érkező, egyszer majd felnőtt, most még kisgyereknek. Az étel, amelyeket ezekben a muszlim óvodákban kapnak, szintén eltér a sztenderdtől, vagyis attól, amelyet egy osztrák négyéves kap.
Vagyis három dogot emelhetünk ki:
  • sem gasztronómiailag,
  • sem kulturálisan,
  • sem pedig nyelvben nap kapnak olyan ismereteket, amellyel később a társadalom teljes értékű tagjává válhatnak.
Merthogy a szüleik ezt nem akarják, semmit nem tesznek érte, egy szubkultúra, egy párhuzamos társadalom részei akarnak maradni. Vagyis: ugyanúgy akarnak élni, mint odahaza, csak jobb szociális körülmények között.
Képünk illusztrációForrás: AFP/Csaba Segesvari
Ezért úgy jut el rengeteg migráns gyerek hatévesen az általános iskola első osztályába, hogy egy szót sem beszél németül.
Ráadásul az osztályokban is több migráns gyerek van, akik egymás társaságát keresik, és így egymás között sem németül fognak beszélni.
Ezután pedig a tanár háta mögött össze lehet súgni. Saját nyelven. Jót, rosszat, bármit. Hiszen a tanár úgysem érti. Még levelezni sem kell titokban. Egyszerűen oda kell mondani félhangosan a társnak, azon a nyelven, amelyet a tanár nem beszél.
Így épül a párhuzamos társadalom óvodától iskolán át a felnőtt korig.
Innen, ebből az oktatási rendszerből kéne eljutni oda, hogy a gyerekből később munkavállaló legyen.
Azok után, hogy úgy kerül ki az iskolából, hogy alig beszél németül. Szakképzettség és nyelv nélkül. És élni az életet, mint az országban mindenki más. Intézni ügyes-bajos dolgokat.
De hogyan?
Persze ugyanez a kérdés – és még egy sor másik is – adekváttá válna Magyarországon is, ha Magyarországra is korlátok nélkül érkeznének a migránsok.

http://www.origo.hu/nagyvilag/20180306-ide-jutott-az-oktatas-ausztriaiban-a-migransaradat-miatt.html

A migránsok azt ígérik, lerombolják Európát

Egy Németországban élő migránsokból álló mozgalom azt ígéri, csak “romok és hamu” fog maradni az európai városok helyén.
Hamuvá és füstölgő romokká változtatná az európai városok utcáit egy kurd migránsokból álló szervezet – áll a Deutsche Welle beszámolójában.
A kurd migránsokból álló csoport nyíltan azzal fenyegette meg az európai hatóságokat, hogy rombolásba, pusztításba kezdenek,
miután Törökország megkezdte a kurdisztáni terrorszervezetek elleni erőteljes fellépést.
A fenyegetés azt követően hangzott el, hogy Németországban a múlt hét folyamán migránstüntetések kezdődtek. A tömegdemonstráción résztvevők felszólították a török kormányt, hogy gyakoroljon nyomást a német kormányra, a Németországban élő migránsok védelme érdekében.
Múlt hét pénteken ismeretlen személyek felgyújtottak egy mecsetet Baden-Württemberg tartományban, majd vasárnap éjjel egy másik mecsetet is felgyújtottak Berlinben. A rongálás kurd migránsokból álló csoportokhoz köthető, az eset miatt Törökország behívatta a német nagykövetet és magyarázatot követelt.
A török fegyveres erők január 20-én kezdtek meg egy offenzívát észak-Szíriában, melynek célja vereséget mérni az USA által támogatott kurd terrorszervezetekre Afrin környékén.

http://www.hidfo.ru/2018/03/a-migransok-azt-igerik-leromboljak-europat/

Véleménytisztogatás a YouTube háza táján (Merkel ellenes tüntetésekről szóló videók is eltüntek)

Egyre többen állítják, hogy az Internet vezető portáljai, élükön a Google tulajdonában lévő YouTube-bal, a Facebookkal és Twitterrel, az általuk konzervatívnak vélt hangok blokkolásába kezdett.
A cenzúra fogalma bizonyára senki számára sem újdonságság, de most valami egészen másról van szó. Mintha egy átfogó tisztogatás indult volna.1
Az InfoWars.com alapító Alex Jones nevéről valószínűleg mindenki hallott már valamilyen formában. Az alternatív portált és Jones személyét sokan sokféleképpen szemlélik. Talán hasonló számban lehetnek kedvelői és azok, akik ki nem állhatják, de egy biztos, az általa közzétett anyagok sokakat késztetnek gondolkodásra vagy legalábbis reakcióra, és ez nagyrészt az összesen 2,2 millió YouTube követővel rendelkező és 33 000 videót tartalmazó YouTube csatornájának köszönhető.
Alex Jones néhány napja bejelentette, hogy nem tudnak élő videókat közzétenni a YouTube-on, illetve, hogy egy hét alatt három alkalommal fagyasztották be csatornáját. A CBS News megkeresésére a YouTube azt közölte, hogy számos reklámcég hirdetéseit blokkolják a csatornán, de „egyelőre nem tervezik” a csatorna teljes törlését.
Az eset azután következett be, hogy a YouTube tízezer új moderátor alkalmazását jelentette be még 2017 decemberében, akiknek egyetlen feladata, hogy a nem kívánatos tartalmakat megjelölje, amit azóta is hihetetlen buzgósággal és ütemben folytatnak.
Azóta a Youtube moderátorainak keze egy egész sor csatornát ért el, köztük például a NaturalNews-zal vagy Dr. Jerome Corsi oldalával. A törlések sok esetben minden előzetes figyelmeztetés vagy utólagos magyarázat nélkül történnek. Bizonyos esetekben a közfelháborodás, vagyis más csatornákon közzétett tiltakozó videók és kommentek eredményeként a törölt csatornákat visszaállítják.
Akit egyébként érdekel, ezen a linken megnézheti, hogy az elmúlt hetekben mely csatornákat érintett a törlési hullám (az áthúzott nevek azokat a csatornákat jelölik, amelyeket időközben visszaállítottak), a listát nem frissítik napi szinten, így előfordul, hogy közben egy-egy csatorna helyzete változott: LINK
A The Verge megkeresésére a YouTube jelezte, hogy
„a platform jelentős mértékben megerősítette emberi erőforrás alapú moderálási erőfeszítéseit, így az új moderátorok tévesen jelölhettek meg egyes jobboldali videókat és csatornákat”.
A Bloomberg is hasonló információkat közölt a YouTube egyik szóvivőjének nyilatkozatára hivatkozva:
„mivel 2018 folyamán igen gyors ütemben bővítjük emberi erőforrásainkat és próbáljuk betartatni irányelveinket, előfordul, hogy az új munkatársak tévesen alkalmazzák a szabályokat és így tévedésből törölnek.”
A YouTube szerint irányelveik nem változtak, és minden tévedésből törölt csatornát visszaállítnak.
Ebből egy dolog világos: nem összeesküvés elméletről van szó.
Az is elég egyértelmű, hogy ezek az „emberi erőforrások” „jobboldali” vagy „konzervatív” tartalmakat töröltek, mert ezt maga a YouTube állítja.
Jól szemlélteti a moderálás egyoldalúságát, hogy törölték Mike Cernovich 30 másodperes, kommentár nélküli, egy Antifa tüntetésről készített videóját is, amin a tüntetők halálos fenyegetéseket kántálnak, azzal, hogy a tüntetők szóhasználata ellenkezik a YouTube irányelveivel. Nem ezt hívják véletlenül hírközlésnek?
Mike Adams, a NaturalNews.com alapítója pedig pár napja ezt írta:
„A YouTube a teljes Health Ranger csatornánkat törölte, az ott található 1700 videóval együtt, amik a helyes táplálkozással, természetes gyógymódokkal, történelmi és tudományos kérdésekkel és napi eseményekkel foglalkoztak.”
A helyzet viszonylag egyszerűen körvonalazható. A szóban forgó platformok minden olyan hangot próbálnak kiszorítani, ami nem egyezik saját ideológiájukkal. Nemcsak a jobb, de a baloldalon is. Mindent, ami nem része a hatalomnak. A folyamat persze nem új, csak most a közösséginek gondolt platformokat is elérte, amiknek manapság a hagyományos médiumokhoz képest sokkal komolyabb hatása van a közvéleményre.
A YouTube saját állítása szerint „küldetésének tekinti, hogy mindenki számára biztosítsa a lehetőséget a hangadásra és megmutassa az embereknek a világot”. Az igazság azonban az, hogy nem ezt teszi.
A probléma abban áll, hogy a hangadás valaki más platformján történik, a tulajdonosoknak pedig jogában áll befolyásolni, hogy milyen véleményeknek adnak helyet és milyeneknek nem. Ezért fontos a decentralizáció. Persze eljön az idő, amikor az alternatív alternatívák sem jelentenek majd megoldást, de addig is jó irányvonalnak tűnik a blockchain technológián alapuló újabb platformok, mint a Dtube és a Steemit használata. Ezeken is tudni kell majd szűrni a tartalmakat, de egyelőre ezt ki-ki megteheti saját maga és nem a platform rágja meg neki előre a digitális felhozatalt. Még az a helyzet is előállhat, hogy az új tisztogatással a YouTube, Facebook és Twitter a saját sírját ássa meg, mert a kiszorított hangok az új platformokat fogják erősíteni.
http://idokjelei.hu/2018/03/velemenytisztogatas-a-youtube-haza-tajan/

2018. március 12., hétfő

Egyedül Magyarország mert felszólalni a lakosságcsere programmal szemben

A magyar külügyminisztérium határozott kiállása miatt nem beszélhetnek közös uniós álláspontként a tömeges bevándorlás támogatásáról az ENSZ szervezetében – derült ki a 444.hu beszámolójából.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, hétfőn az ENSZ New York-i találkozóján senki nem beszélhet közös uniós álláspontként a bevándorlás támogatásáról, hiszen ezt Magyarország mint uniós tagállam nem támogatja, ezért közös uniós álláspont sincs ebben a kérdésben.
“Az országcsoportokat követően a magyar külügyminiszter kap először szót a vitában, ahol ismerteti a kormány 12 pontos álláspontját, és világossá teszi, hogy Magyarország mindaddig ellenzi a csomagot, amíg a kormány valamennyi pontja bele nem kerül” – írták.
A rendezvényen ennek megfelelően nem szólalhat fel az EU delegációvezetője és soros elnöksége sem.
Február közepén az ENSZ menekültügyi hivatala arra kérte Magyarországot, hogy hajtsa végre azt a migrációs tervet, amit a menekültválság tetőzésekor, 2015 őszén szabadkőműves páholyok fogalmaztak meg egy közös nyilatkozatban.
Az ENSZ menekültügyi hivatalnának közleménye szerint a nemzetközi szervezet a határellenőrzés eltörlését várja el Magyarországtól, emellett követeli, hogy a százmilliós külföldi támogatásokból működő szervezetek tovább folytathassák a migráció szervezését Magyarországon és az Európai Unióban.

http://www.hidfo.ru/2018/03/egyedul-magyarorszag-mert-felszolalni-a-lakossagcsere-programmal-szemben/

Tudjuk, mit csináltál Afrikában

A brit hatóságok mindeddig alábecsülték azt a fenyegetést, amit az európai születésű terroristák afrikai utazásai jelentenek. A Scotland Yard terrorelhárításának volt vezetője szerint nem csak hazatérésük, de a schengeni övezeten belüli szabad utazgatásuk is gondot okozhat.
“Mindenki azt feltételezi”, hogy az Egyesült Királyság számára elsősorban a brit születésű terroristák Európába visszatérése jelent problémát, de a gyakorlatban sokkal nagyobb fenyegetést jelent, hogy az európai születésű terroristák hazatérésük után szabadon utazgatnak a schengeni övezetben – mondta Richard Walton, a Scotland Yard terrorelhárítás volt parancsnoka egy brit lapnak nyilatkozva. Elmondása szerint a schengeni övezet miatt a korábban becsülteknél sok ezerrel több potenciális terrorista léphet be az Egyesült Királyság területére.
Walton kifejtette; a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy az európai születésű terroristák afrikai útjaik után hamis dokumentumokkal térnek vissza Európába, és a schengeni övezetben szabadon mozogva el tudják kerülni a hatóságok figyelmét.
A brit hatóságok szerint az afrikai országokba utazó európai születésű terroristáknak alig harmadától vonták meg az állampolgárságot, és az ellenük való fellépést az is nehezíti, hogy sokan eleve vegyes házasságból születtek, családi hagyatékuk okán több állampolgársággal rendelkeznek.
Walton szerint az európai hatóságok amiatt kell szorosabban megfigyeljék az európai születésű potenciális terroristák afrikai utazásait, mert az egy adott országból kiutazó személy nem feltétlen ugyanazon országba fog visszatérni terrorcselekmény elkövetése céljából. “Egy francia állampolgárságú terrorista nem feltétlen Párizsba fog visszatérni, sokkal inkább Londonba” – mondta.
Walton ugyanakkor egyértelműen kijelentette, hogy a visszatérő potenciális terroristákat azonnal bíróság elé kell állítani, és a brit hatóságoknak kifinomult terrorellenes gépezet áll rendelkezésre ahhoz, hogy ellenük felhasználják az afrikai utazgatásokkal kapcsolatban szerzett információkat.

http://www.hidfo.ru/2018/03/tudjuk-mit-csinaltal-afrikaban/

2018. március 11., vasárnap

Terv Németország és Európa népeinek lecserélésére

Terv Németország és Európa népeinek lecseréléséreAvagy ami az EcoTV Informátor című műsora március 9-i adásából kimaradt...
Ha még mindig vannak egyesek akik arra gondolnak, hogy a hirtelen előállt migrációs hullám áradata Európa és Németország felé véletlenül jött létre, vagy a háborús események következménye, amelyeket háttérhatalom maga hozott létre és amit nekünk szépen, beavatkozásuk megemlítése nélküli folyamatokként tálalnak, ki kell, hogy ábrándítsalak belőle benneteket.

A migrációs fegyver nem egy összeesküvéselmélet, hanem egy paranoid elképzelés. Ez egy előre kitervelt jól átgondolt létező terv melyet most hajtanak végre. Ugyanolyan jól átgondolt és előkészített, mint az "etnikai fegyver", amelyet már Horn Gyula is alkalmazni szándékozott mandátuma lejárta előtt a hatalom megtartása érdekében.

Azt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, és ezt a jelenlegi helyzetet Soros tervnek nevezte el, közel áll a valósághoz, ám ez csak egy része az emberiség, de elsősorban Európa népei ellen szőtt összeesküvésnek. Ő is csak csúsztat. A nagyhatalmúakkal szemben nem meri (és nem is akarja) felvállalni a valóság kinyilvánítását, végül is nem ezért biztosítanak számára rablási, fosztogatási lehetőséget. Hogy képesek leszünk-e magunkat és a majd elkövetkező generációkat ettől megvédeni, egyenlőre nehéz megmondani.

Nézzük röviden a tényeket:

Gróf Richard Coudenhove-Kalergi (1894 – 1972)

Az EU elméletbeli megteremtője, Gróf Coudenhove-Kalergi, aki az "Egyesült Európai Állam" létrehozását kívánta megvalósítani, melyet a "Praktikus Idealizmus" című könyvében már 1925-ben megfogalmazott. Ebben kifejti, hogy a cél egy eurázsiai - negroid európai keveréknépesség létrehozása, melyet a zsidó nemesség ural. Azon a véleményen volt, hogy ez az emberi közösség a történelménél fogva ideálisan alkalmas erre a feladatra. Talán most érthető, hogy egyes politikusok miért szorgalmazzák hazánkban a bevándorlást! A Jobbik pártfordulása, Gyurcsány hadba indulása stb.

Ez az ötlet a mai napig nem merült feledésbe. Mi sem bizonyítja jobban, hogy létezik egy Coudenhove-Kalergi-Európa Alapítvány, amely az ismert "Károly Díjat" (Karlspreis) adományozza Aachen városában. A díjat azon"legkiválóbb" embereknek adományozzák, akik szerintük Európáért a legtöbbet tesznek.
A csúfság teteje az, hogy a közelmúltban ezt az adománnyal járó kitüntetést az Európáért tett "kiváló munkájáért" az az Angélika Merkel (szül. Angela Dorothea Kasner) kapta, aki azon tevékenykedik, hogy az európai népeket - amit mi ismerünk - megsemmisítse, és az európai fehér lakosságot egyszerűen lecserélje.

A Hooton terv

A zsidó Earnest Hooton antropológus még a II. Vh. idején azon véleményen volt, hogy a németek morálisan elmebetegek, ezért a legjobb ha kiirtjuk őket. A kiirtásra történő javaslatát 1944-ben a New York Times le is közölte. Természetesen könyvében bővebben kifejti. A tervének a lényege: hosszútávon nagyon sok idegen országból származó férfi betelepítése Németországba és egy időben a bennszülöttek, "bio-németek" születési arányának csökkentése s ezzel a német gének megszűnésének előidézése.

Thomas Barnett

Amerikai katonai geostratéga, mely könyveiben a "The Pentagons New Map" és a "Blueprint for Action" tervezetet javasol az amerikai kormánynak a világ globalizálására. Ezen tervezet végkimenetele a földünkön élő népek és nemzetek összeolvasztása. A kötöttségek és identitások megszűnésével megkezdődhet az ásványi anyagok határtalan rablása. A hagyományaiban tudatos európai országokat a tervezetbe beilleszteni, az európai kontinensre évente 1,5 millió embert a harmadik világból betelepíteni és így hosszútávon az intelligencia szintjét, az IQ-t, 90-re csökkenteni.

Létrehoznának egy világosbarna kreol színű kevert emberi fajt, mely elég intelligens ahhoz, hogy dolgozzon, de buta ahhoz hogy megértse a történéseket, dolgokat. Így nincs ellenállás a mindenkori uralkodóval szemben. Egy tökéletes terv lenne a tejhatalmú uralkodáshoz.
A könyveiben négy fő dolgot határoz meg, mely feltétele egy globalista világ megalkotásához:

1. emberek korlátok nélküli szabad mozgása, az életterület szabad megválasztása (határok
nélküli társadalmak, via Soros)
2. a pénz felett való korlátlan ellenőrzés (Világbank, IMF, EKB)
3. áruk szabad kereskedelme (CETA, TTIP)
4. szabad kezek az amerikai biztonsági erőknek (amerikai katonai támaszpontok
világszerte
)


Az ENSZ nem más mint egy intézmény az új világkormány (NWO) megvalósításához. A koncepció, a Replacement Migration (népességcsere) tükrözi a legjobban.
Ez a stratégiai dokumentum már 2000-ben elkészült, mely Németországban 2016-ig 11,4 millió fő betelepítését tervezte, de ez volt a legfontosabb számukra előirányzott feladat 1989-ben, a magyarországi "ideiglenes Alkotmány" létrehozásakor is a "pártok" számára. Tudatában a szociális feszültségek kialakulásával, és ennek ellenére, határozottan és következesen ragaszkodnak kivitelezéséhez. Nyilvánosan ezt "gazdasági fejlődésnek" nevezik, de kinek az, ha az ősi népek, felszámolásra kerülnek? Megfigyelhettük hogy az NSZK kikényszerített megalakítása óta soha nem volt intézkedés a családalapítás és gyermek szaporulat ösztönzésére.


Ezzel ellentétben az érkező idegen emberek elhelyezésére elegendő pénz áll a rendelkezésre, az EKB nyomja ész nélkül a semmiből. Ott ahol egy akarat van, csak lesz egy út is, közben az iskolai épületek és a hidak omladoznak, a lakhatósági bérlemények árai emelkednek, és természetesen a nyugdíjas éltkor is emelkedik. Mit akarnak elérni a különböző emberfajok összemosásával? Azt, hogy identitásodat feladd, nem lesz kultúrád amiből meríthetsz, nem lesznek nemzeti hőseid, jelképeid a felmenőidből akik vérüket és életüket áldozták azért, hogy Te ma létezhetsz, nem lesz életerőd amiből táplálkozhatsz és sorolhatnánk...
Mert minden társadalom a közös mítoszára, történelmére, hagyományaira, céljaira, erényeire, értékeire és normáira épül. Egy közös narratíva tarja össze a társadalmat és az ami ma még bennünk magyarokban él, az Isten - Haza - Család, s ebben az üzenet fontosabb mint a történelmi korrektség.

Van-e kérdés?
Itt áll feketén, fehéren: http://www.un.org/esa/population/publications/migration/migration.htm

Remélem, hogy minden ép elmével bíró ember ráébred, ha nem teszünk ez ellen, megyünk mind és az elkövetkezendő generációk is a levesbe!

Nem utolsó sorban, szeretném a figyelmeteket az április 8-i (ál)választásra összpontosítani és nagyon odafigyelni, hogy kire adom le a szavazatomat. Tudom, hogy nincs sok választási lehetőség, de a sok rossz közül próbáljuk a legkevésbé rosszat választani, ha választunk!

Óvjuk meg hazánkat a csőcseléktől, mindenfélétől!


/Aramis/

Linkek:

https://ec.europa.eu/home-affairs/financing/fundings/migration-asylum-borders/asylum-migration-integration-fund_en

https://ec.europa.eu/home-affairs/sites/homeaffairs/files/what-we-do/policies/european-agenda-migration/background-information/docs/communication_on_the_european_agenda_on_migration_en.pdf

http://europa.eu/rapid/press-release_IP-16-2072_en.htm

http://europa.eu/rapid/press-release_IP-16-1620_en.htm