2023. október 27., péntek

RÖVID VÁLTOZAT Vérszekta II - 111 áldozat, 50 tanú, 50 elkövető (Lois Sasek-től)

A Baálnak és Molochnak gyermekeket áldozó ősi luciferi kultusz mind a mai napig beszennyi Földünket, mint Földünk rákfenéje. Több száz áldozat és szemtanú vet véget a hallgatásnak, és kezd el beszélni, az elkövetők nyomatékos fenyegetései ellenére. Egymástól függetlenül mindannyian ugyanarról számolnak be világszerte: egy elit elkövetőkből álló összefonódásról, amely minden fontos területre és mindenekelőtt az igazságszolgáltatásba is belenyúlik, hogy a bűncselekmények ne legyenek megbüntetve. A „Vérszekta 2.” adás a Kla.tv egy évvel ezelőtt kisugárzott dokumentumfilmjének a folytatása. Ebben az adásban további áldozatokat és tanúkat láthatnak, akik rendkívül kegyetlen bűncselekményekről számolnak be. A túlélők számára csak EGY mód van arra, hogy ezeket a szörnyűségeket leállítsák, még pedig az, hogy ezt mindenkinek meg kell tudnia! Azért könyörögnek, hogy KIÁLTSUNK az érintettekért!

A Ben-Hinnom völgyében áldozati helyeket építettek Baálnak, és gyermekeiket Moloch istennek áldozva elégették. Saját fiaikat és lányaikat is feláldozták a démonoknak. Soha nem parancsoltam nekik ilyen utálatos dolgot, még csak nem is gondoltam erre, hogy ilyen nagy bűnbe keveredjenek! Mert ezek a nemzetek azt tették, amit az ÚR gyűlöl. Még a gyermekeiket is elégették isteneiknek. A Baálnak, Molochnak és az összes luciferi istennek való gyermekáldozás évezredes gyakorlatát, amelyet a Biblia elítél, a mai napig gyakorolják. Világszerte számos áldozat és szemtanú töri meg a hallgatást erről a sötét titokról, amely évezredek óta mit egy rákos daganat tapad a földünkre. Azok az emberek, akiket hallani fogunk, egy olyan luciferi vérszektát lepleznek le, akik gyermekáldozatokat és más kegyetlenségeket hajtanak végre. Ha nem hallgatjuk meg őket, és már azt is szörnyűnek tartjuk, hogy MEGHALLGASSUK azt, amit másoknak ÁT KELL ÉLNIÜK, ha MI nem terjesztjük ezeket a segélykiáltásokat, akkor a védtelen gyermekek ártatlan vére továbbra is folyni és folyni fog. Önnek is van ebben felelőssége, Önnek, aki most nézi ezt a filmet! Max Lowen túlélő: „A legrosszabb dolog számomra az volt, amikor láttam, hogy gyerekeket áldoznak fel a Vatikánban. Látni, ahogy behozzák őket és felvágják, és látni a VIP (Nagyon Fontos Személyiség) vendégeket a teremben. Azért végzik ezeket az áldozati rituálékat, hogy behívják a démoni lényeket, hogy beléjük költözzenek. Én is képes voltam látni és érezni is ezeket a lényeket. És ez olyan volt nekem... A gonoszt magát látni olyasvalami volt, ami még a mai napig is kísért engem." Karly Franz túlélő: „Amikor a kisfiút élve felvágták, a férfiak fölé hajoltak. Úgy tűnt, hogy elkezdték enni a beleit és inni a vérét. Amikor a fiú meghalt, és a sikolyai abbamaradtak, egy fekete köd jött be a szoba közepére, körülbelül olyan távolságra, mint amilyen távolságra a fiú feküdt tőlem. Még mindig az asztalfőnél voltam, és a férfiak elkezdték skandálni, hogy „Lucifer, Lucifer". A fekete köd egyre nagyobb lett, és egy démon jelent meg. Láttam a vörös szemeit, és idegen nyelven beszélt, olyan hangon, mintha mennydörgés lett volna". Túlélő Steffi: „De aztán felfűrészelték őket, ők pedig sikoltoztak. Azt mondták nekünk, hogy az ördög támad fel a sikoltozásuk közben. Ekkor még életben voltak." „Mit csináltak a holttestekkel?" „Részben megették őket." Sok túlélő pontosan ugyanazt a történetet meséli el. Astrid Dauster is leírja „Opferkind" című könyvében, hogy apja, gyakorló sátánistaként, közvetlenül kommunikált Luciferrel, sőt hogy ő maga is részt vett ilyenen. Astridot apja leírhatatlanul kegyetlenül kínozta egész gyermekkorában. Fekete misékre is elvitte, ahol csecsemőket áldoztak fel. Annyira megkínozták, hogy nagyon gyakran volt halálközeli állapotban, ahol többször találkozott Istennel, aki erőt adott neki. A „Brotherhood auf Samael“ nevű sátánista közösség a Facebookon keményen támadta a lány szenvedésének történetét, és így a videót törölték. A sátánisták nagy örömüket fejezték ki ezzel kapcsolatban. A „Samael" egyébként a bukott angyal, Lucifer másik neve, akit ördögnek is neveznek. Chuck Swindoll felvilágosító: „Ezek az emberek ízig-vérig luciferiánus sátánisták. Teljesen átadták magukat ennek a kultusznak." „A luciferiánusok közvetlenül Luciferrel kommunikálnak a gyermekáldozat rituális gyakorlatán keresztül. Ez a gyakorlat a Baál-kultuszból ered. Baál csak Leviatánnak vagy Lucifernek vagy Molochnak egy másik neve. Mindegyik ugyanarra az energiára utal. A Baál-kultusz, a bolygón valaha alapított legrégebbi kultusz, a luciferianizmus ősi előfutára. Én személy szerint a luciferianizmust egyszerűen egy formális keretek közé helyezett és magasan szervezett Baál-kultusznak tekintem." „Ők a teljes sötétség, és ez az üresség hajtja őket az életenergiánk iránti vágyukban." John Todd szintén a Lucifer-szekta egyik informátora. Arról számolt be, hogy a sátánisták számtalan emberáldozatot mutattak be, csak halloweenkor több ezer embert áldoznak fel. Elmondta, hogy a Rothschildok vezetik a szektát, ők Lucifer szócsövei. Az asztaluknál 13 szék volt, amiből a 13-dik Luciferé, mert ő személyesen ül ott. Mindezt a saját szemével látta. John Todd elmondja, hogy a „13-as tanács" csúcsán volt, és a Rothschildoktól származó közvetlen politikai utasításokat adott tovább politikailag befolyásos embereknek, például a hozzá tartozó kormányzóknak vagy szenátoroknak. Azt mondta, hogy Woodrow Wilson óta - őt is beleértve - nem volt olyan amerikai elnök, aki ne tartozott volna a sátán szektához. Azokat az elnököket választhatjuk meg, akiket ők jelölnek ki. Például azt is mondta, hogy a Külkapcsolatok Tanácsa ( Council on Foreign Relations) ennek a szektának egy karja. Azt mondja, hogy ennek a szektának semmi köze a zsidó dolgokhoz, hanem 100%-osan druida okkultizmus. Teal Swan, túlélő: "...részt vettünk rituálékon, beleértve olyan rituálékat is, ahol gyerekeket és állatokat gyilkoltak meg. Egy átlagos ünnepen állatokat szerettek feláldozni, de a nagy ünnepeken, amiket fekete miséknek neveztek, (...) ahol alapvetően csak sátánista emberek vannak jelen, ezek a körletek általában 13 tagból állnak, (...) tehát általában 13 tagja van egy sátánista körletnek, ők találkoznak más körletekkel a környékről ezeken a nagy fekete miséken, ahogy ők hívják őket, és ezeket az év bizonyos napjain tarják. Láttam, hogy némelyik, valóban megölt gyerekeket." Például egy olyan rituáléról is mesél, amikor egy nagyon kicsi lányt egy nagy rúdhoz kötöztek, majd egy hatalmas tűz fölé emelték, és azonnal meghalt. A haja azonnal feloldódott, a bőre pedig rétegesen hullott le a testéről, ez volt az egyik legkegyetlenebb dolog, amit ember valaha is látott. Karin C. túlélő: „Emlékszel olyanra is, hogy bizonyos ünnepnapokon rituálékat is végeztek?" „Igen, ősszel, Halloweenkor is gyakran. Ezeken a rituálékon felismertem, hogy ezek nem csak mindennapi átlagos rituálék, hanem tényleg olyan különleges ünnepek, ahol nagyon-nagyon sok gyereket áldoztak fel.” Alex Jonesnak sikerült egy ilyen rituálét egy hatalmas Moloch-szobor előtt rejtett kamerával tanúként lefilmeznie a szigorúan lezárt „Bohemian Grove*-ban. A szertartásokon a politika, az üzleti élet és a média magas rangú képviselői vesznek részt. A következő személyek részvételét dokumentálták: Jelen voltak Richard Nixon, Ronald Reagan, Jimmy Carter, idősebb és ifjabb George Bush, Bill Clinton amerikai elnökök, sőt Helmut Schmidt német kancellár is. Ezen kívül Henry Kissinger, Arnold Schwarzenegger, valamint a Standard Oil és a General Electric vezetői is részt vettek ezeken a találkozókon. Szemtanúk, mint Cathy O'Brien és Kathy Collins mesélnek a Bohemian Grove-ban történt eseményekről. Kathy Collins túlélő: „Sok minden, amit átéltem Presidio-ban (szómagyarázat: amerikai katonai bázis) és Bohemian Grove-on történt (...) Kiskoromtól kezdve sátáni rituálékhoz használtak. Emlékszem egy beavatási szertartásra hároméves koromból, ahol arra kényszerítettek, hogy vért igyak. (...) Aztán volt egy eset a Bohemian Grove-ban, ahol egy gyermek rituális meggyilkolását kellett végignéznem." Cathy O'Brien túlélő szintén arról számol be, hogy a Bohemian Grove területén emberáldozatokat mutattak be. Túlélő Thies: „Az egész cselekménynek ez volt a megdicsőülése, hogy látni lehetett ezeket a vörös köpenybe és palástba burkolt embereket, amint vallásos módon hajtották végre a rituálékat Üdvözítőjük, a Sátán dicsőségére." „Ami még ezen felül volt: Gyilkosság és kannibalizmus. Gyerekeket öltek meg, és a tenor az volt: „Ha te nem teszed meg, te leszel a következő". „Ez a lény aztán átvette az irányítást fölöttem, és meg kellett ölnöm a kislányt." Túlélő gyermek: „Megöltek egy gyereket..." „De egy élőt! És aztán megették. És csak a haja és az összes többi csontrész maradt meg. És a szemek is, és a fogak. Fúj!" Claudia túlélő: „A találkozókon ... a Sátánt imádták. És ők ... a miséket tartottak. Az ottani hangulat olyan ... mintha... mintha az ördög tényleg a szobában lenne. És körbeállnak. És ... az arcok el voltak takarva. Fekete köpenyben voltak… és csuklyában. És a mormogásuk nagyon hasonló ahhoz,... mintha énekelnének." „Rahel"/Vicki Polin túlélő : „És mindannyian az ördögöt imádták a házban?" „Igen." (...) „Voltak rituálék, ahol csecsemőket áldoztak fel, és neked kellett... - tudod - ...csecsemőket." „Szóval tanúja volt Ön is a feláldozásnak?" „Igen, így van. Amikor nagyon fiatal voltam, arra kényszerítettek, hogy részt vegyek rajta, és áldozzak fel egy csecsemőt." „És mi a célja az áldozatnak? Mi hasznuk van belőle? Miért áldoznak?" „A hatalomért." „Aha. A hatalomért." Russ Dizdar tanú: „Ha megnézzük az Ószövetséget, Molochot és a Baált, ez a normális, hogy ők egy csecsemőt akarnak, a gyermekeket. Ezt a sátánisták magyarázták el nekem, mert ez az istenkáromlás egy magasabb szintje. És valamiért a démonok szeretnek ilyenfajta károkat okozni. Ránézünk egy gyerekre, és automatikusan meg akarjuk védeni, megmenteni, óvni akarjuk, azt tenni, amire szüksége van. Ha ők meglátnak egy gyermeket, legszívesebben élve megennék, elpusztítanák, kínoznák. Ezért neveznek egyes rituálékat démoni fesztiváloknak vagy sátáni fesztiváloknak is. Minél fiatalabb a gyerek - pontosan ezt mondták nekem a sötét földalattiak. Minél fiatalabb, annál jobb. És soha nem öljük meg őket azonnal. Elhúzzuk a kínzást. És miért? Mert növelnünk kell az energiákat, a terrort és a félelmet. És akkor apránként hagyjuk, hogy egy kis vér is folyjon...". Mesél egy fekete miséről, ahol mindenki énekelni kezdett, és lemészároltak és kibeleztek egy újszülöttet. Közben az áldozat nagyapja imát mondott a Sátánért. Ez az áldozat arról számol be, hogy a sátánisták hogyan játszották el újra Jézus keresztre feszítését úgy, hogy felfüggesztették azt a férfit a keresztre, aki előtte megpróbálta őt és a nővérét megmenteni. Egy halom megölt csecsemő véres testrészével dobálták meg őt és a két áldozatot is. Sok áldozat beszámol arról, hogy a sátánisták elferdítik a keresztény szokásokat és ünnepeket, hogy káromolják Istent. Bill Schnoebelen okkultizmus szakértő: „Vannak sátánista csoportok, ahol az anyákat arra szólítják fel, hogy áldozzák fel saját gyermeküket a Sátánnak. Előfordulhat az is, hogy rituálisan teherbe ejtik őket, csak ebből a célból". Kurt Jackson nyomozó a Beaumont-i rendőrségtől szintén megerősíti ezeket a gyermekáldozatokat és gyermekmészárlásokat. Néhányukat lelőtték, leszúrták vagy megmérgezték. Carine Knapen ügyvédnő felhívja a figyelmet a sátánista elitre, valamint a gyermekek és újszülöttek rabszolgasorba taszítására, megerőszakolására, kínzására és meggyilkolására. Felhívja az emberek figyelmét egy fontos kutatásra a sátánista rituálékon ahol azt nyomozták, hogy megyilkolnak gyerekeket, majd szerveiket kiveszik, hogy eladják őket. „Itt egy védett milliárd dolláros üzletről van szó" - mondja Knapen. Egy németországi női tanácsadó központ a rituális visszaélések fő háttereként a sátánizmust nevezi meg. Arra a kérdésre, hogy városában ma is előfordul-e a gyerekek rituális bántalmazása, így válaszol: „Nem csak gyanítom, hanem tudom, hogy igen". Ray Wyre brit kriminológus és a sátánista szekták abszolút szakértője. A sátánista-rituális erőszak számtos esetét kivizsgálta, és a túlélő Teresa vallomásait is ellenőrizte hitelességük szempontjából. Semmi kétsége nem volt afelől, hogy a nő igazat mondott. A nő többek között arról számolt be, hogy fiatal korában többször erőszakkal teherbe ejtették, és hogy gyermekeit elvették tőle, majd rituálisan feláldozták őket. Lásd a vérszektáról szóló első filmemet. Paul Bonacci is megszólalt a legutóbbi filmemben - ő a legszörnyűbb rituális visszaélésekről számol be, amelyeket a nebraskai sátánista szektákban élt át. Julianne Densen-Gerber ügyvéd szerint Paul Bonacci lehetetlen, hogy hazudjon, a vallomásai egybeesnek nagyon sok más áldozat vallomásával, akik ugyanilyen visszaélésekről beszéltek. Ő egy bántalmazási szakértő. Azt mondja, a férfi olyan sátáni rituálékat írt le nagy részletességgel, amelyekről nem tudhatott volna, ha nem vett volna részt bennük. Loretta Smith túlélő szintén Paul Bonaccitól függetlenül és anélkül, hogy ismerte volna, ugyanolyan szörnyű rituális visszaélésről tanúskodott, amelyet a nebraskai sátánista szektákban tapasztalt meg. Igen, egészen a sátáni rituális áldozatokig és kannibalizmusig, amire őt magát is rákényszerítették. Neil Brick a szabadkőművesek által elkövetett rituális visszaélések túlélője. Brick most a rituális visszaélésekkel kapcsolatos bűncselekményekről tájékoztatja a nyilvánosságot. Amint azt a Kla.TV Mennyire humánus valójában a szabadkőműves csúcs? www.kla.tv/3858 dokumentumfilmje elmagyarázza, hogy ennek a szervezetnek a csúcsa rendkívül sátáni… Rachel Vaughan túlélő: „Apám szabadkőműves, sátánista és rózsakeresztes, és az ASIO ügynöke is volt. Az ASIO az MI6 vagy a CIA megfelelője az én hazámban, Ausztráliában, ők tehát hírszerzési ügynökök." „Néhány rituálisan bántalmazott gyermeket, akiket feláldoztak, valóban megettek. Ez borzalmas és sok ember számára nehezen érthető, de valójában eléggé elterjedt dolog. Egy bizonyos rituálé során egy csecsemőt meggyilkoltak, majd megették. Körülbelül 50 felnőtt volt jelen." „Tehát sokféle gyermekáldozatról beszélünk, nemi erőszakról, ami után a gyerekeket feldarabolják, és kannibalizmusról." Asia Raine olyan családba született, amely aktívan gyakorolta a sátáni rituális visszaéléseket. Megkínozták és megerőszakolták, és rituális áldozati szertartásokon kellett részt vennie. Azt mondták neki, hogy Isten az, aki bántja őt. Gyakran az elkövető Jézusnak adta ki magát. A rendkívül brutálisan okozott sérülések után az áldozatot aztán „megmentette" valaki. Az volt a cél, hogy az áldozat kötődést építsen ki ezzel a személlyel, amit sok túlélő úgy nevez, hogy „elkövetői kötődés", Ebben az esetben ez a személy az áldozat felügyelője vagy közvetlenül Lucifer. Djamal Bahrit eladták egy luciferiánusnak, és borzalmasan megkínozták és meggyalázták. Mesél egy lányról, aki sok verset kívülről megtanult a Bibliából. Bántalmazták és megerőszakolták, és a fülébe súgták: „Én vagyok a te Urad, Jézus!" „Először is meg kell értenünk, hogy, mint mondtam, különböző csoportok vannak. Vannak ateisták is, de másrészt akiet tisztelnek, azok a hívők, ebben az esetben a Luciferben, a Sátánban hívők. Tudják, hogy Isten létezik, különben nem lehetne ezt a negatív energiát összpontosítani. Ez azt jelenti, hogy tudja az ember, hogy Ő létezik, hátat fordít neki". „És azon a napon – soha nem fogom elfelejteni egész életemben – egy fiatal lányt – nem tudom megmondani, hány éves volt, de nem volt még 13 éves – odabilincselték az asztalhoz. És nem akarok nektek hazudni, de rengeteg férfi megerőszakolta, addig, amíg bele nem halt. Ez is egy rituálé. És még egyszer elmondom, hogy a Evil is real, a gonosz létezik. Roger Morneau-t a sátánimádók beszervezték, és betekintést nyert a szekta felépítésébe, ahonnan később heves támadások, üldöztetés és halálos fenyegetések közepette kimenekült, és áttért Jézus Krisztushoz. Ő is beszámol többek között a halloweenkor, október 31-én tartott sátáni áldozásokról is. „Meglepődtem. Azt hittem, durva alakokat keresnek fel, de amikor odaértünk, meglepődtem, hogy mindannyian jól öltözött, jól nevelt emberek voltak, sokan magasan képzettek, orvosok, ügyvédek és egy csomó üzletember." - mondta. „A tanácsosok három fontos stratégiát fektettek le. Először is arról kellett gondoskodniuk, hogy az emberek ne higyjenek a Sátán és angyalai létezésében." „Lucifer azt mondta, hogy el kell hitetnünk az emberekkel, hogy a Sátán és fekete angyalai nem léteznek.“ A szekta másik stratégiája az volt, hogy a Bibliát elégetés nélkül semmisítette meg. Ezért úgy döntöttek, hogy Charles Darwin, aki a sátánista szekta egyik vezető tagja volt, előáll az evolúció elméletével, így a Bibliába vetett hit magától feloldódik. Roger Morneau szerint Darwin a nagyon tisztelték a Lucifer kultuszban. De éppen a Biblia, mint többszörösen hitelesített történelmi krónika bizonyítja ezeket a Molochnak és Baálnak vitt áldozatokat, amelyek évezredekkel ezelőtt történtek. A «Jahwe - Schöpfergott oder Teufel?» című könyvecskében édesapám, Ivo Sasek az egész Biblián keresztül igazolja, hogy a sátáni áldozati kultusz mindig is létezett, és hogy ez mindig is a legnagyobb szörnyűség volt a Teremtő Isten szemében. A szektát túlélő Svali kiadványaiban felbecsülhetetlen értékű információkat ad át a szekta belső szerkezetéről, amelyekben a Bibliában leírt bálványimádó kultuszok egy az egyben megerősítést nyernek. Leírja például a babiloni programot: ennek keretében megtanulnak kegyetlen áldozatokat és szertartásokat végezni Moloch, Astaroth, Bel és Ashtoth istenségeknek. Az egyiptomi program Rah, Hórusz, Széth stb. istenségeknek való felajánlásokat tanít. Emellett Svali druida vagy Q'balah programozásról stb. is beszámolt. Ami mindezen programokat áthatja, az a kínzás és gyilkosság a mérték nélküli kegyetlenség - az ideológiai háttértől függetlenül. Néhány túlélő ugyanilyen kegyetlen gyakorlatokról tanúskodik, amelyeknek nincs nyilvánvaló ideológiai háttere. Az elkövetők masszív fenyegetései ellenére a rituális erőszak számtalan túlélője világszerte megtörte a hallgatását. Lois Sasek ebben a vadonatúj dokumentumfilmben számos új áldozatot és szemtanút foglal össze. A legtöbb esetben az áldozatok nem járnak sikerrel a rendőrségnél, az igazságszolgáltatásnál és az ügyészségnél tett feljelentéseikkel. A független tanúvallomások sokasága ellenére a felsőbb körök közül sokan maguk is érintettek ezekben a bűncselekményekben, és egymást fedezik. Ezért elengedhetetlen, hogy ezeket a tanúvallomásokat független szervek vizsgálják ki. Joy, egy túlélő arra szólít fel minket, hogy „Űgy kiáltsunk az érintettekért, hogy a süketek is meghallják! Kiáltsatok, ha tudtok!" Nézze meg a „Vérszekta 2" hosszú változatát is a Kla.tv csatornáján, és terjessze tovább ezeket a kényes információkat. Nézze meg a teljes műsort itt németül: www.kla.tv/27211

ettől ls.

Források/Linkek: Aussagen von Überlebenden ritueller Gewalt www.50voices.org
Dokumentarfilme zu satanisch ritueller Gewalt ENTER THE PIZZAGATE - (THE MOST FORBIDDEN DOCUMENTARY EVER!!) - LEARN WHAT YOU NEED TO KNOW.... [MIRRORED] rumble.com/v31g26o-enter-the-pizzagate-the-most-forbidden-documentary-ever-learn-what-you-need.html DEEPEST DARK - deutsch - komplett odysee.com/DEEPEST-DARK---deutsch---komplett:c Was in aller Welt ist passiert? - Teil 7/13 - DeeTube https://gegenstimme.tv/w/tzgBLC2i3zTPLuyFMVwY5K
Satanismus und Kindesmissbrauch in der High Society (2022) https://www.bitchute.com/video/SvfFvpYkbUGA/
1914 -Temple of Moloch. Cabiria (Silent Film). Moloch, The Ancient God Of Child Sacrifice. t.me/FREEDOMFIGHTERSWW/46196 1933 historischer Festzug in Chicago zu Ehren Molochs „The Romance of a People“ https://t.me/satanisch_ritueller_missbrauch/1453
Broschüre: Jahwe – Schöpfergott oder Teufel? Von Ivo Sasek https://www.elaion-verlag.ch/broschuere-jahwe-schoepfergott/
Überlebende Max Lowen Unbroken Max Lowen https://unbroken.global/about-max/#
https://www.50voices.org/2023/08/22/max-lowen-deu/
Überlebende Karly Franz Satanische Rituale im Vatikan Ein Opfer berichtet https://www.youtube.com/watch?v=NyAfkSXiEVA
Satanisch-ritueller Missbrauch: Karly Franz (Noel) deutliche Ansage (deutsche Übersetzung) https://www.youtube.com/watch?v=4eLwMCzyTzU
Überlebende Steffi ZDF-DOKU SATANISMUS, KANNIBALISMUS & MENSCHENOPFER IN DEUTSCHLAND Bericht vom ZDF ~2002 https://www.youtube.com/watch?v=02A75ogECtg
Überlebende Astrid Dauster Buch von Astrid Dauster „Opferkind“ - Ich habe die Hölle überlebt, weil ich an den Himmel glaubte www.scm-shop.de/opferkind.html
Aufklärer Chuck Swindoll Lucifer and Luciferians, Masters of Deception by Chuck Swindoll www.youtube.com/watch?v=t80cMnevJtc
Zeuge John Todd Das Zeugnis von John Todd - Lance Collins (komplett auf deutsch) https://www.youtube.com/watch?v=7zVpwcnWhao
Überlebende Teal Swan Satanic ritual abuse is real - Interview with Teal Swan www.youtube.com/watch?v=Mf3zcm4iOoM
Überlebende Karin C. https://t.me/rundetisch/2737
Coolman's Chat E06: Über das Unaussprechliche reden–Talk Runde mit Überlebenden von ritueller Gewalt www.youtube.com/watch?v=zCmfiCzeJQI
Alex Jones versteckte Kamera Bohemian Grove Infiltration www.youtube.com/watch?v=E4JLAeKu5Dk
THE ORDER OF DEATH www.youtube.com/watch?v=DVBI2cveRRY
Bohemian Club: Wohlfühloase für Superreiche? Was der „Spiegel“ verschweigt https://www.compact-online.de/bohemian-club-wohlfuehloase-fuer-superreiche-was-der-spiegel-verschweigt/
COMPACT-Spezial 27: Geheimakte Kinderschänder. Die Netzwerke des Bösen www.compact-shop.de/shop/compact-spezial/compact-spezial-27-geheimakte-kinderschaender-die-netzwerke-des-boesen/
Überlebende Kathy Collins (zu Kinderopfer Bohemian Grove) Dokumentarfilm „Satanismus und Kindesmissbrauch in der High Society“ https://www.bitchute.com/video/SvfFvpYkbUGA/
https://dieunbestechlichen.com/2018/04/bohemian-grove-dunkle-rituale-neue-einblicke/
Überlebender Thies, 50voices www.50voices.org/2023/08/05/asia-rain-2-2/
Überlebendes Kind ZDF-Dokumentation: Satanismus, Kannibalismus und Menschenopfer in Deutschland Überlebende Claudia In ritueller Gewalt aufgewachsen, als Kind von Satanisten | Interview mit Claudia https://www.youtube.com/watch?v=4rR2C8ouwd4
Überlebende „Rahel“ / Vicki Polin Film Deepest Dark https://odysee.com/DEEPEST-DARK---deutsch---komplett:c
Zeuge Russ Dizdar https://www.facebook.com/wucnews/videos/gird-up-those-loins-people-the-black-awakening-is-coming-the-evil-ones-are-waiti/1184482769047541/
Wer ist Russ Dizdar https://latestcelebarticles.com/russ-dizdar/
2 Überlebende sagen aus über Satanskult und Kinderopferungen Witchcraft and Satanism, Ted L. Gunderson www.youtube.com/watch?v=utrz2ZuGZeM
Bill Schnoebelen Okkultismus-Experte Dokumentarfilm: Sexzwang www.kla.tv/311
Kurt Jackson Detektiv, Polizei Beaumont Dokumentarfilm: Sexzwang www.kla.tv/311
Anwältin Carine Knapen „Ekelerregender“ Bericht über Kinder- und Babyhandel https://uncutnews.ch/ekelerregender-bericht-ueber-kinder-und-babyhandel/
Frauenberatungsstelle in Deutschland Höllenleben https://www.youtube.com/watch?v=qkr4qJA6oYY
Britischer Kriminologe Ray Wyre Teresa's escape from brutal 'satanic cult' and bizarre rituals (1989) | 60 Minutes Australia https://www.youtube.com/watch?v=c2ioRBNriG8
Wikipedia zu Ray Wyre https://en.wikipedia.org/wiki/Ray_Wyre
Teresa, Paul Bonacci, Cathy O‘Brien: 27 Opfer + 27 Zeugen der Blutsekte www.kla.tv/26203
The Franklin Scandal and Cover-Up https://pedoempire.org/chapter-13-the-franklin-scandal-and-cover-up/#_edn73
Dr. Julianne Densen-Gerber Anwältin, Psychiaterin Buch: The Franklin Coverup Loretta: Quelle Buch: „Lifting the veil“ Kapitel XII: Die Pädophokratie https://www.wanttoknow.info/mk/lifting-the-veil.pdf
Überlebender Neil Brick https://neilbrick.com/
Neil Brick - Survivorship Conference 2021 - Mind Control and How To Stop It https://www.youtube.com/watch?v=yLX9YKP-v3s
Überlebende Rachel Vaughan, 50voices https://www.50voices.org/2023/09/06/rachel/
Überlebende Asia Raine, 50voices https://www.50voices.org/2023/08/03/asia-rain-2/
Überlebender Djamal Bahri https://t.me/TagXDeutschlandKanal/8214
Zeuge Roger Morneau Roger Morneau - Eine Reise ins Übernatürliche (Kompl. Deutsch Synch.) - Befreiung v. Dämonen https://www.youtube.com/watch?v=UAQ5SS9E0UI
Überlebende Svali Svali Speaks Again https://svalispeaksagain.wordpress.com/2018/07/29/growing-up-international-part-three-ages-three-to-six/
https://svalispeaks.wordpress.com/
SVALI SPEAKS -Clips from her only known video interview https://www.youtube.com/watch?v=_2paIHOgE8Q
Überlebender Herbi Steiner Das Buch «Einfach Herbi» https://einfachherbi.com/
YouTube Kanal von Herbi Steiner https://www.youtube.com/@einfachHerbi
Überlebende Mary Knight Mary survived satanic cult rituals https://www.youtube.com/watch?v=PHvBO4Rq_Jg
Überlebende Lily, 50voices Lily’s Aussage https://www.50voices.org/2023/08/02/elisa-e-de-2-2/
Überlebende Natalie, 50voices Natalies Aussage https://www.50voices.org/2023/10/11/natalie/
Parlamentarier David Wilshire, Member of Parliament U.K. Dokumentarfilm: Sexzwang https://www.kla.tv/311
Satanismus-Experte, Zeuge Ingolf Christiansen Höllenleben - Ritueller Missbrauch in Deutschland Teil 2/2 https://www.youtube.com/watch?v=cd3gEDhjKhg
Dr. Werner Tschan Bücher: „Weg in die Freiheit“ „Das Schweigen brechen“ Überlebende Sarah, 50voices https://www.50voices.org/2023/09/13/sarah/
20 tote Opfer, Augenzeugen, Kinder The Hard Truth about the Crime called Canada https://murderbydecree.com/the-hard-truth-about-the-crime-called-canada/#page-content
Remembering the Man who named Queen Elizabeth as a killer: William Combes https://www.youtube.com/watch?v=OtjXSXK8Fnc
A List of the “Dirty Thirty”: The Convicted War Criminals of Kanata https://murderbydecree.com/a-list-of-the-dirty-thirty-the-convicted-war-criminals-of-kanata/#page-content
An Appeal to the Global Community: A Memorandum on the Continuity of Genocidal Crimes in Canada https://murderbydecree.com/an-appeal-to-the-global-community-a-memorandum-on-the-continuity-of-genocidal-crimes-in-canada/#page-content
Massengräber, DEEPEST DARK - deutsch - komplett https://odysee.com/DEEPEST-DARK---deutsch---komplett:c
Überlebende Hajar Rituelle Gewalt: "Vergewaltigt und gezwungen zu töten" - Hajar https://www.youtube.com/watch?v=dqiEM5hbTNo
Traumaspezialistin Roswitha Ewald Religionswissenschaftlerin Adelheid Herrmann-Pfandt Sektenbeauftragte Brigitte Hahn Wenn Kinder im Namen Satans gepeinigt werden https://www.welt.de/gesundheit/psychologie/article9207940/Wenn-Kinder-im-Namen-Satans-gepeinigt-werden.html
Überlebende Jeanette Archer - Klaus Schwab, David Rockefeller SRA Survivor Jeanette Archer: Her Story and Recovery https://unbroken.global/sra-survivor-jeanette-archer-her-story-and-recovery/
SRA Exposed. Windsor Castle. Jeanette Archer https://www.youtube.com/watch?v=PcVF1aEns6U
Überlebende Nessjah https://www.50voices.org/2023/09/20/nessjah/
Überlebende Elke https://www.50voices.org/2023/09/27/elke/
Überlebende Elisa https://www.50voices.org/2023/08/06/elisa-e-de/
Überlebende Elena Ich wurde für Kinderpornografie missbraucht! https://www.youtube.com/watch?v=BYDxG-lIYXM
Überlebende Lily https://www.50voices.org/2023/08/02/elisa-e-de-2-2/
Überlebendes Kind Vincent Die Vincent-Affäre; im Zentrum des Staatsterrorismus https://www.mediafire.com/file/am152107zx51621/l%2527affaire_vincent_-_au_coeur_du_terrorisme_d%2527%25C3%25A9tat.pdf/file
Adolf Gallwitz/Manfred Paulus: Grünkram. Die Kinder- Sex- Mafia in Deutschland, Hilden/Rhdl., 1997 https://www.amazon.de/Gr%C3%BCnkram-Kinder-Sex-Mafia-Deutschland/dp/3801103609
So SADISTISCH sind KINDERSCHÄNDER: »SM-, Folter-, Trash- und Snuff-Filme!« (1) https://www.guidograndt.de/2023/08/05/so-sadistisch-sind-kinderschaender-sm-folter-trash-und-snuff-filme-1-2/
Überlebende Karin, Annette H., Annegret, Lucie T Höllenleben - Ritueller Missbrauch in Deutschland Teil 1/2 https://www.youtube.com/watch?v=gt_zaRdxliU
Überlebende Meike+ Lea ERINNERUNGEN AN RITUELLEN MISSBRAUCH**MENSCHENHANDEL**EIGENTÜMERSTRUKTUREN DEUTSCHER ZEITUNGSVERLAGE https://www.youtube.com/watch?v=anrY_1R0u24
SCHLUSS MIT SPALTUNG! – Ich habe rituellen Missbrauch überlebt. Lass uns reden. https://www.youtube.com/watch?v=o9gEPXFf0Tw
Compact - Ausgabe 7/2020 „Es gibt keine Einzeltäter“ Überlebende Julia https://www.50voices.org/2023/09/03/julia-2/
Überlebende Rike https://www.50voices.org/2023/10/04/rike/
Überlebende Michelle Smith Buch: Michelle Remembers https://oceanofpdf.com/authors/michelle-smith/pdf-michelle-remembers-download/?id=000801052070
Satanic panic - Eintrag auf Wikipedia https://en.wikipedia.org/wiki/Satanic_panic
False Memory Bewegung und ihr täterlobbyistischer Hintergrund https://zur-corona-krise.info/False_Memory_Bewegung
False Memory Syndrome Foundation- Eintrag auf Wikipedia https://de.wikipedia.org/wiki/False_Memory_Syndrome_Foundation
SRF-Skandal nur Spitze des Eisbergs: Weltweite Vertuschung rituellen Missbrauchs: www.kla.tv/26577
Überlebende Carol Rutz A Nation Betrayed: Secret Cold War Experiments Performed: An Interview with Carol Rutz https://www.rutherford.org/publications_resources/oldspeak/a_nation_betrayed_secret_cold_war_experiments
Secret Cold War Experiments Performed on our Children https://my.dmci.net/~casey/
Überlebende Laura Coolman's Chat E06: Über das Unaussprechliche reden–Talk Runde mit Überlebenden von ritueller Gewalt https://www.youtube.com/watch?v=zCmfiCzeJQI
Zeugin Amy Carmichal Missionarin Bericht von Missionarin Amy Carmichael https://www.gutenberg.org/ebooks/29426
Leben mit Schizophrenie https://lebenmitschizophrenie.ch/fragen-antworten/autor/gabriella-hagger
Überlebende Marie SATANISMUS, KANNIBALISMUS & MENSCHENOPFER IN DEUTSCHLAND Bericht vom ZDF ~2002 https://www.youtube.com/watch?v=02A75ogECtg
Überlebender Steve: Dokumentarfilm: Sexzwang www.kla.tv/311
Überlebende Kaya https://www.50voices.org/2023/10/08/kaya/
Rechtsanwältin Heidi Saarmann Doku Höllenleben https://www.youtube.com/watch?v=gt_zaRdxliU
ZDF-Reporter Rainer Fromm Ermittlungen gegen Menschenfresser-Sekte https://www.spiegel.de/panorama/deutschland-ermittlungen-gegen-menschenfresser-sekte-a-230907.html
Psychotherapeutin Dagmar Eckers Satans-Morde auch in Berlin? https://www.bz-berlin.de/archiv-artikel/nach-schock-report-im-zdf
UN-Berater Calin Georgescu WELTWEITE ENTLARVUNG DER VEREINTEN NATIONEN https://stopworldcontrol.com/de/uno/
Doku von Jan Böhmermann https://www.zdf.de/comedy/zdf-magazin-royale/zdf-magazin-royale-vom-8-september-2023-100.html
https://t.me/EvaHermanOffiziell/145615
Überlebende Coco Berthmann Deepest Dark https://odysee.com/DEEPEST-DARK---deutsch---komplett:c
Hollywood-Film Regression Überlebende Lunis #079 Das ist Mind Control und absichtsvolle Spaltung. DIS-System erzählt https://www.youtube.com/watch?v=wkCAmFdkMKw
#071 Zwischen Skepsis und Fakten - Rituelle Gewalt wie wir sie erlebt haben. https://www.youtube.com/watch?v=pRfh3X4AvZM
Zeugin Anne Marie van Blijenburgh, langjährige Juristin und Olympionikin “Politicians abuse and murder children”, say FBI chief and witnesses https://stopworldcontrol.com/abuse/
NL5 Child Sacrifice and Prime Minister Mark Rutte Human Hunting https://cathyfox.wordpress.com/tag/guus-pareau-dumont/
Zeugin Regina Louf Depesche „Mehr wissen – besser leben“ Nr. 02-03 vom 29.1.2013 auf S. 5-8, 12, 14, 16 „The X-Dossiers“ - Bericht von Regina Louf zum Fall Marc Dutroux https://archive.org/details/ZemblaDeXDossiersI11Maart2004
OLIVER GREYF: OKKULT-Gruppe ABRASAX (1) https://www.guidograndt.de/2023/03/10/oliver-greyf-okkult-gruppe-abrasax-1/
Der Fall Marc Dutroux: Der Mittäter Bernhard Weinstein, gewisse Zeugenaussagen und die angeblich satanischen Hintergründe (Teil 2) https://www.aufklaerungsgruppe-krokodil.de/DerFallMarcDutroux_2.pdf
OLIVER NEVERMIND: „Marc Dutroux und die Gladio-Satanisten!“ – Kindesentführung, Satanismus, Pädophilie, Mind Control & Menschenopfer! https://www.guidograndt.de/2019/04/05/oliver-nevermind-marc-dutroux-und-die-gladio-satanisten-kindesentfuehrung-satanismus-paedophilie-mind-control-menschenopfer/
Verwicklung der hohen Politik in Kindersexpartys www.kla.tv/6611
Dutroux-Affäre Netzwerk für Kindesmissbrauch in Belgien https://pedogate.world/cases/dutroux-affair/
Ex-Landeskriminalamt-Chef Uwe Kranz Ex-LKA Chef Uwe Kranz: Es gibt Kinderschänderringe bis in höchste Kreise https://report24.news/ex-lka-chef-uwe-kranz-es-gibt-kinderschaenderringe-bis-in-hoechste-kreise/
Kinderärztin Dr. Dorothea Thul Kinderärztin Dr. Dorothea Thul über staatlich organisierten Kindesmissbrauch und Kinderhandel https://www.youtube.com/watch?v=OJTvTEV9Lnw
Anke Hills (Mutter von Opfer) #AnkeHill #SRA #StolenChildren https://angelascaches.org/ankehill-sra-stolenchildren-auch-aufdeutsch/
Zeuge Wilfred Wong Wilfred Wong scheiterte daran, ein Kind in einem umstrittenen Missbrauchsfall zu retten und wurde zu 19 Jahre Gefängnisstrafe verurteilt https://www.ellaster.nl/2023/08/03/wilfred-wong-scheiterte-daran-ein-kind-in-einem-umstrittenen-missbrauchsfall-zu-retten-und-wurde-zu-19-jahre-gefangnisstrafe-verurteilt/
Wilfred Wong: background case to be referred for re-investigation https://carvath.wordpress.com/2023/08/30/wilfred-wong-background-case-to-be-referred-for-re-investigation/
What is Satanist Ritual Abuse? https://casra.org.uk/
Dr Anke Hill case: Police were forced to drop the original charge of kidnap https://carvath.wordpress.com/2023/07/09/dr-anke-hill-case-police-were-forced-to-drop-the-original-charge-of-kidnap/
Alisa Aussage vor der Polizei (Hampstead-Fall) Chapter 31: The Hampstead 2 Whistleblowing Kids Expose Satanic Cult’s MK Ritual Abuse-Child Porn Operation https://pedoempire.org/chapter-31-the-hampstead-2-whistleblowing-kids-expose-satanic-cults-mk-ritual-abuse-child-porn-operation/
Sabine McNeill SabineMcNeill epic update series part ONE! https://angelascaches.org/sabinemcneill-epic-update-series-part-one/
It's too much Sabine McNeill Peti Committee https://www.youtube.com/watch?v=VNvQFlFy9Cs
Hampstead – The Great British Cover Up https://cathyfox.wordpress.com/2022/04/02/hampstead-the-great-british-cover-up/
Kathleen Sorenson (Zeuge) Pflegemutter Quelle Buch: „Lifting the veil“ Kapitel XII: Die Pädophokratie Kathleen Sorenson Died to Give You this Testimony https://www.youtube.com/watch?v=OAPoW91-rTc
Psycho-Therapeutin Sandra Fecht https://sandrafecht.com/
sandrafecht@rogers.com Sandra Fecht: Mass Mind Control, Hidden History, Treatment of Satanic Ritual Abuse https://www.youtube.com/watch?v=gSmpx00hQcU
Larisa Butnariu Ausschnitt aus dem Film mit Larisa Butnariu https://mylifeinprostitution.wordpress.com/startseite/
Larisa Butnariu und die "menschliche" Bosheit (UT: mit deutschen Youtube Untertiteln) https://www.youtube.com/watch?v=W0RsXlNfucA
Missbrauchsopfer Justine Richterin spricht Kinderschänder frei - Keine Gerechtigkeit - Schützt die Justiz unsere Kinder? #J5K https://www.youtube.com/watch?v=i4wSxZPASFI
Missbrauchsopfer Lena Jensen Als Kind missbraucht und gefilmt - Lena Jensen klärt auf https://www.youtube.com/watch?v=ei870ENziOU
Geraubte Kindheit – Als Kleinkind sexuell missbraucht | Teil 1 Lena Jensen https://www.youtube.com/watch?v=6raEwKnz-wk
Wikipedia-Mitbegründer Larry Sanger ‘The World Is Run By Pedophiles’: Wikipedia Co-Founder Blows Whistle On Elite ‘High Society’ https://thepeoplesvoice.tv/the-world-is-run-by-pedophiles-wikipedia-co-founder-blows-whistle-on-elite-high-society/
Überlebende Andrea LASS REDEN #1 ANDREA über MK ULTRA & VERBRECHEN GEGEN DIE MENSCHLICHKEIT https://www.youtube.com/watch?v=9omDvfdjCcM
Angela Power-Disney Introducing the amazing life of Angela Power-Disney https://angelascaches.org/who-is-angela-power-disney/
Youtubekanal von Angie Power-Disney https://www.youtube.com/@powerdisney
#SabineMcNeill 4 The Final Interview with Angie! (edited) https://www.youtube.com/watch?v=MTMgkZuFhWI
HOAX IMPERSONATION OF IRISH POLICE https://www.youtube.com/watch?v=dHd2qfbgENA
FLORIAN recorded 21st November 2020 RE UPLOAD https://www.youtube.com/watch?v=cLjMs2s_Cjo
Überlebende Ally Carter VICTIM: "BIDEN & OBAMA RAPED ME": POWERFUL ELITES, CELEBS, DEMONIC SEX ABUSE RING https://rumble.com/vp0za3-victim-biden-and-obama-raped-me-powerful-elites-celebs-demonic-sex-abuse-ri.html
Expose how U.S government traffick children; Amber Alert is a tool for human trafficking. Teil 1-4 https://rumble.com/vtsed0-expose-how-u.s-government-traffick-children-amber-alert-is-a-tool-for-human.html
Hollywood-Filmproduzent John Paul Rice Hollywood-Filmproduzent John Paul Rice https://odysee.com/DEEPEST-DARK---deutsch---komplett:c
Walt Disney Freimaurer: https://rumble.com/v31g26o-enter-the-pizzagate-the-most-forbidden-documentary-ever-learn-what-you-need.html
Top Disney Exec Charged With Molesting Young Girls — They Have A History Of Hiring Sex Abusers https://humansbefree.com/2017/12/top-disney-exec-charged-with-molesting-young-girls-they-have-a-history-of-hiring-sex-abusers.html
Brad Martin, Mike Smith, Kevin Shipp (CIA-Whistleblower) Film: Out of Shadows – Hollywood-Stuntmen berichten www.kla.tv/16541
Täter Michael Aquino OLIVER NEVERMIND: „Marc Dutroux und die Gladio-Satanisten!“ – Kindesentführung, Satanismus, Pädophilie, Mind Control & Menschenopfer! https://www.guidograndt.de/2019/04/05/oliver-nevermind-marc-dutroux-und-die-gladio-satanisten-kindesentfuehrung-satanismus-paedophilie-mind-control-menschenopfer/
Amerikanischer Sicherheitsrat-Historische Mitgliederliste https://isgp-studies.com/american-security-council-membership-list
Basketballer Larry Johnson ENTER THE PIZZAGATE - (THE MOST FORBIDDEN DOCUMENTARY EVER!!) - LEARN WHAT YOU NEED TO KNOW.... [MIRRORED] https://rumble.com/v31g26o-enter-the-pizzagate-the-most-forbidden-documentary-ever-learn-what-you-need.html
Popstar Shane Lynch Shane Lynch von Boyzone: „Die Musikindustrie ist satanisch“ https://www.premierchristianity.com/features/boyzones-shane-lynch-the-music-industry-is-satanic/16349.article
„Es ist sehr real“ – Popstar der 90er Jahre Shane Lynch spricht öffentlich über satanische Rituale in der Musikindustrie & über Dämonen, die sich manifestierten: https://legitim.ch/es-ist-sehr-real-popstar-der-90er-jahre-shane-lynch-spricht-oeffentlich-ueber-satanische-rituale-in-der-musikindustrie-ueber-daemonen-die-sich-manifestierten/
Rapper Smart Smart Exposes Gay Agenda In The Hip Hop Industry, Satanic rituals , New Music, Growing Up In Harlem https://www.youtube.com/watch?v=EYX4sfU54b0
Überlebende Chantal Frei Prominente Täter https://www.youtube.com/watch?v=n1716262pBw
Buch „Ich rede“ https://www.amazon.de/ICH-REDE-Ausstieg-satanisch-ritueller/dp/B09MJ1LNZL
Journalist Paul Rodriguez Quelle Buch: „Lifting the veil“ Kapitel XII: Die Pädophokratie Zeitungsartikel vom 29.06.1989 in der Washington Times : „Untersuchung über homosexuelle Prostitution verwickelt VIPs mit Reagan und Bush“. Opfer Troy Boner Buch: „Lifting the veil“ Kapitel XII: Die Pädophokratie Überlebende Hollie Greig, Zeugin Anne Greig A Video of the Hollie Greig Scandal https://justiceforhollie.wordpress.com/about/avideo-of-the-hollie-greig-scandal/
Pedophilia & Empire: Satan, Sodomy, & The Deep State: Chapter 26 Raping Hollie Greig - Another Scottish VIP Pedo Cover-up at all Cost https://www.amazon.com/Pedophilia-Empire-Chapter-Scottish-Cover-up-ebook/dp/B07T55FRDH
Überlebende Dr. Katherine Horton PSYCHIATRIEN SIND NAZI TODESLAGER- Dr Katherine Horton die neusten Nachrichten https://www.youtube.com/watch?v=Jx0CbFaYGOw
Überlebender Carl Beech Wikipedia zu Bernard Hogan-Howe https://en.wikipedia.org/wiki/Bernard_Hogan-Howe,_Baron_Hogan-Howe
Überlebende Top Fashion-Model Nathalie Augustina “Politicians abuse and murder children”, say FBI chief and witnesses https://stopworldcontrol.com/abuse/
Zeugin Topmodel Gabriela Rico Jimenez Das rätselhafte Verschwinden des mexikanischen Supermodels Gabriela Rico Jiménez: https://telegra.ph/Das-r%C3%A4tselhafte-Verschwinden-des-mexikanischen-Supermodels-Gabriela-Rico-Jim%C3%A9nez-05-25
Leonie leugnet alles nach Psychiatrie Tragische Folgen einer Verschwörungserzählung | «Satanic Panic 3» | Reportage | rec.| SRF https://www.youtube.com/watch?v=wzVe684qbOY
Satanistische Verschwörungstheorie im Umlauf | «Satanic Panic 1» | rec. | SRF Dok https://www.youtube.com/watch?v=dF7XJ5OZn44
Gehirnwäsche in der Psychiatrie? | «Satanic Panic 2» | Reportage | rec. | SRF https://www.youtube.com/watch?v=4GK0DETWYPQ
Überlebende Petra Petras Leidensgeschichte https://www.pressetext.com/news/paedokriminalitaet-sexuelle-gewalt-folter-schwarze-magie-mkultra-petra-hat-ihre-kindheit-ueberlebt.html
Einweihung des Gotthardtunnels https://www.dw.com/de/schweizer-feiern-einweihung-des-gotthard-basistunnels/a-19297675
https://www.youtube.com/watch?v=CbOldRsITpQ
https://lenews.ch/2016/06/01/worlds-longest-train-tunnel-opened-in-switzerland-today/
https://www.youtube.com/watch?v=t3moUYEKD_o
https://www.luzernerzeitung.ch/schweiz/das-tessin-frohlockt-mehr-touristen-dank-neuem-gotthardtunnel-ld.1633404
Alain Berset Die gewaltfreie Erziehung soll gesetzlich verankert werden https://www.admin.ch/gov/de/start/dokumentation/medienmitteilungen.msg-id-97409.html
Hetze gegen Christen https://www.nau.ch/news/schweiz/diese-gefahrlichen-sekten-gibt-es-in-der-schweiz-66615656
https://www.watson.ch/schweiz/gesellschaft%20&%20politik/727300209-laederach-ceo-zu-den-vorwuerfen-gegen-seinen-vater-das-wuehlt-mich-auf
Yves Rausch wird im Internet gefeiert Yves Rausch wird im Internet gefeiert https://www.20min.ch/story/so-wird-schwarzwald-rambo-yves-rausch-im-internet-gefeiert-192611846621
Prozess um „Waldläufer von Oppenau“ https://bnn.de/mittelbaden/ortenau/urteil-gegen-waldlaeufer-von-oppenau-ist-rechtskraeftig
So sieht es in der Hütte von dem gesuchten Yves Rausch aus | Oppenheim https://www.youtube.com/watch?v=Do3d4aIKGks
Überlebende Nathalie Der Fall Nathalie: 8-jähriges Mädchen rituell missbraucht: Täterschutz durch Behörden? https://www.pressetext.com/news/der-fall-nathalie-8-jaehriges-maedchen-rituell-missbraucht-taeterschutz-durch-behoerden-.html
Buch: Der Fall Nathalie: Rituelle Gewalt und Satanismus in der Schweiz und in Deutschland https://www.amazon.de/Fall-Nathalie-Rituelle-Satanismus-Deutschland/dp/B0BKSGFPFP/ref=sr_1_1?
Der Fall Nathalie: Militärische Spezialeinheit ist im Besitz von Beweisen - Aussagen Nathalies bestätigt https://cdn.pressetext.com/news/20221119001
Ruth Mauz Gründerin von CARA (care about ritual abuse) + 27 Überlebende https://www.verein-cara.ch/buch
Bücher von Ruth Mauz: „Weg in die Freiheit“, „Das Schweigen brechen“ 100 Personen protestieren vor der Sissacher Kindes- und Erwachsenenschutzbehörde KESB https://www.20min.ch/story/sissach-bl-sehen-sie-vor-die-kinder-wie-vieh-festhalten-zu-lassen-639632616096
https://t.me/schnauzevol/15290
BUKAREST: Marsch der Verteidiger des Glaubens – 7. Oktober 2023 https://www.voceacrestinilor.com/evenimente/live-marsul-aparatorilor-credintei-7-octombrie-2023/
https://www.youtube.com/watch?v=-jA-MLaqLN8

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése