Részletek a német corona-ausschuss = Korona-bizottság 2020. november 27-i, 29. üléséről készített szöveges összefoglalóból

Claudia von Werlhof professzorasszony (és Christian Schubert professzor) meghallgatása

Werlhof professzorasszony, szociológus, közgazdász és politológus az elmúlt év eseményeit nem „természeti csapásnak” tartja, hanem nyilvánvalóan tervezettnek és irányítottnak. Éppen most fejezett be egy terjedelmes tanulmányt a technika kritikájáról, és ezzel csatlakozik az előtte megszólaló Schubert professzorhoz, aki „(gépek)masina-egészségügyről” beszélt.
De az egészségügyben ma már nem csak úgy kezelik az embert, mintha egy gép lenne, miként ezt Schubert professzor kifejtette, hanem, mint a többi természet, mostantól már magának az embernek is géppé kell válnia. Ehhez a folyamathoz a transzhumanizmus szolgál eszközül. Tehát a 4. ipari forradalomról, az új technológiákról van szó. – Kérdés: hogyan kapcsolódnak ezek az aktuális történésekhez?

A transzhumanizmusról azt állítják, hogy annak segítségével az ember sokkal intelligensebb lesz, és netán még halhatatlan is lehet.

A korona-intézkedéseket úgy kell értelmeznünk, mint az embereknek első átnevelő szakaszát a gépember, illetve az igazi transzhumanizmus irányába. Ezek az intézkedések az emberek megalázásából, elembertelenítéséből és leigázásából állnak. Az összes emberi minőséget (ami az ember életét az állatétól megkülönbözteti) eltöröltek/eltörölnek – minden élő egyfajta exorcizmusát hajtják végre.

Ez egy nyilvánvalóan kiszámított, szadista és gonosz program az emberek ellen. Az egész társadalom átformálásáról van szó, és egy új korszak megnyitásáról. A világgazdasági fórum és a Rockefeller-alapítvány programjai ezt már 10 év óta propagálják. A „Green New Deal” is ugyanezt tartalmazza Európa és az egyes államok számára.
Az új technológiák teszik lehetővé a gépesítéssel összefüggésben, a világnak „új teremtése” általi pótlását. A módszer erre a minden eddig meglévő apró darabokra való szedése, amit már az ókori alkímiában is használtak, az ú. n. „mortifikation”, azaz az anyag megölése révén egyfajta pép vagy massa confusa (zavaros massza) előállítása.
Ez csak mechanikusan lehetséges, ez az oka annak, hogy a mechanikus gondolkodásmód a 17. század óta töretlenül terjed. Most a legújabb technológiák felhasználásával ez az elv a csúcspontjára jutott, azáltal, hogy az anyagot és az élőt a legkisebb egységeikre bontják, egészen le az atomig. Így dolgozik a nano-technológia molekuláris- és atom-szinten. Eközben az anyagot elpusztítják, és olyannyira szétszedik, amíg szinte semmi nem marad belőle.

Ide tartozik a géntechnika, a szintetikus biológia, valamint a „mesterséges intelligencia” is. „Mindannyian a világ újrateremtésén dolgoznak a totális szétzúzásuk síkján. És akkor az evolúció befejeződött.” Mert ezt követően a szétrombolt részecskéket olyannyira összekeverik, amennyire a természetben soha nem keveredhetnének össze, fajokon áthidalóan és a természet világán is túl.
Állításuk szerint ez a program a transzhumanizmusba torkollik: vagyis az ember megsemmisítésének és gépekkel való újraállításának eredményébe. Ennek ideológiai előkészítését már olyan kifejezésekben fel lehet ismerni, mint transz-gender és transz-ember. Transz „valamin túl”-t jelent, de az emberen túl csak Isten vagy a gép van.
Szerintük a gépeknek kell mindent helyettesíteni, és mindent jobban csinálni és mindennél jobbnak lenni. Ezen ideák képviselői, a transzhumanizmust illetően, Raymond Kurzweil és Hans Moravec. Ez utóbbi találta ki a mesterséges intelligencia pusztán gépi rendszerét, ami ugyan prímán működött, de nem volt benne „szellem”.
Ezt a problémát akarják most agy-transzplantáció, vagy az agynak egy program segítségével komputerre való átvitelével megoldani. Moravec az eredményt „mind children”, a szellem gyermekének nevezi. Ezzel az anyát, mint szülőt, is ki akarják küszöbölni.

A transzhumanizmusnak különböző formái vannak, és fontossággal bír a géntechnika, a biotechnológia és a szintetikus biológia számára is, ami mesterséges genomokkal dolgozik, mert a transzhuman ["gépesített-ember"] ellentétben a géppel, saját energiájával működik – „a masinéria igavonó barmai a transzhumánok”. Ugyanis a puszta gépeknek a működéshez szükségük van külső energiára, de a géppé tett emberek saját energiájukat használják.
Werlhof professzorasszony végkövetkeztetése ez: A transzhumanizmus, ellentétben a róla elhangzó pozitív nyilatkozatokkal, egy egészen negatív kategória.

Kurzweil terve szerint az embereknek a mesterséges intelligencián belül „össze kell olvadniuk” a komputerrel. Ez most már a gép minimalizálása révén lehetségessé vált. A mini szerkezeteket be lehet vezetni a testbe, és ezáltal az embereket belülről lehet gépiesíteni, kívülről pedig gépekhez, például egy komputerhez lehet őket kapcsolni. Elon Musk éppen most mutatott be egy disznót, amit az agyába helyezett implantátummal irányítottak.

Ezen felül folynak olyan kísérletek is, melyekkel az agyat kívülről érkező elektromágneses hullámokkal befolyásolnak, mint például a Tesla-kutatás vagy a Mind Control-on és a Neuroscience-n át a katonaság MK-Ultra programjáig. [vö. „Az emberi psziché szisztematikus elpusztítása”]
Időközben Elon Musk szatellitjein keresztül az általa kiépített 5G-frekvencia-hálózat segítségével már felülről is befolyást gyakorolnak a földre, úgy hogy a lenti Lockdown-hoz még egy másik, a felülről jövő is csatlakozik, és az egész bolygót betakarja. Ehhez jön még az ú. n. geoengineering, ami a földet egy hadigépezetté változtatja.

Werlhof professzorasszony kutatásai azt mutatták ki, hogy ebben a pillanatban mindenekelőtt azt akarják megtudni, hogyan lehet az embereket anélkül kezelhetővé tenni, hogy pszichológiailag kényszeríteni kellene őket; vagyis hogyan lehet minden rizikót kizárni, például, hogyan lehet elkerülni, hogy valaki/valakik megtagadják a parancsokat.
Hogy az embereknek hogyan kell majd reagálniuk, azt a géppel szemben támasztott követelmények mutatják meg:
– kiszámítottság, mennyiségi meghatározás – azaz a minőség figyelmen kívül hagyása;
– a komplexitás redukálása – azaz primitív előállítás, mindig azonosak reprodukciója, kicserélhetőség;
– zárt szabály-rendszer – azaz a külvilág kizárása;
– az egész folyamat egy kormányozó köré rendezve – azaz a parancsok hierarchizálása;
– minden elkészíthető;
– kényszerítés – azaz azon morális kategóriák kikapcsolása, melyek a rendszert megakaszthatják;
– mindenfajta kritika-kizárása – azaz a „nincs más megoldás” hangoztatása, alternatívák kizárása.

Schubert professzor ehhez hozzátette: Mindezek a pontok pontosan ráillenek korunk orvosi kezeléseire és még inkább a jelenlegi korona-intézkedésekre: „Ez egy reparáló-orvoslás. Gyermekeink és fiataljaink mostani károsodása és traumatizálása által új pácienseket gyártanak, akik évtizedek múlva krónikus betegekként tűnnek majd fel.”

Werlhof asszony megjegyezte, hogy nem csak az egészségügyben, de az élet összes többi területén is minden a gépesítésről, konkrétan a digitalizálásról szól. Mindenki nagyon büszke arra, hogy részese a nagy internet hálózatoknak. Pedig csak arról van szó, hogy az elit mindent a befolyása, kontrollja alá akar vonni. Egy „mega-gép” jön létre, melybe minden egyes ember, csakúgy, mint a gépei és az egész külső infrastruktúra, melyek mind szenzorokkal vannak ellátva, be van táplálva.
„Az egész társadalmat mega-gépként szervezik meg, és mindenki, mindegy, hogy ember, állat vagy más, csupán információ e gép számára. Ezzel az embereknek a méltóságra, a szabadságra és az életre való joga mind eltűnik. Mint egy információt, úgy lehet mindenkit kitörölni, ha nem működik megfelelően. Egy pillantás Kínára megmutatja, hogyan kezdődött mindez.”

Hogy a transzhumanizmusnak ezen és más formái megvalósulhassanak, az oltás a következő lépés. Az oltóanyag génmanipuláló- és nano-anyagokat tartalmaz, és valószínűleg még más dolgokat is, amiről nem is tudunk. Ilyen oltóanyagok eddig nem léteztek.
A gépek minimalizálása, például nano-botok-ként, oda vezet, hogy könnyűszerrel be tudják őket vinni az emberekbe. Innentől kezdve a gépesítés kívülről és belülről is zajlik. „A gép többé már nem az ember szolgála, hanem az emberek szolgálnak a gépnek. Ezt eddig nagyon kevesen ismerték fel.”
Ennek értelmében Klaus Schwab, a világgazdasági fórum elnöke a 4. ipari forradalmat és az új technológiákat propagálja: „Most a fizikai, digitális és biológiai identitásoknak fuzionálniuk kell.” Ez az ő „Great Reset”, a kapitalizmus nagy újrakezdése nevű programjának a lényege. Az oltás az ezen irányba tett első lépés – és a korona-intézkedésekkel elért megszorítások, leigázások által elvégzett előkészítés is egyértelműen erre mutat. A kapitalizmus ezután tőkeként nem a szabad vállalkozásokra, az árukra és a pénzre koncentrál majd, hanem a gépezetekre.

Viviane Fischer kérdésére, miszerint ebben az új – mega-gép – társadalomban lesznek-e még emberek, a professzorasszony azt válaszolta, hogy ez bizonytalan, mert biotechnológiailag magasabb kasztokat is terveznek, amik a felügyeletet gyakorolják. A tervezett rendszer elsőnek azt akarja elérni, hogy a fogyasztást és az erőforrások felhasználását megállítsák, hiszen ez utóbbi nem áll végtelen mennyiségben a rendelkezésükre. Ezért sokan lesznek, akik ezt az időt már nem is fogják megélni. Azokat az embereket, akik megmaradnak [akiket meghagynak], digitalizálják, és a felső kasztok kiszolgálására fogják be.

Az egésznek a lényege ugyanaz, mint ami minden uralkodni vágyót hajt: „Azt tenni, amit akarunk.” [„Olyanok akarunk lenni, mint az istenek.”] A „miért”, a „mi célból”-kérdés a gép számára nem létezik; ehhez túl primitív, szellemen, lelken és természeten túli dolog.
„A mesterséges intelligencia propagálói mind azt mondják, hogy egyáltalán nincs szükségünk többé emberekre. Valószínűleg már mindent kipróbáltak, különben nem állnának mindezzel már most a nyilvánosság elé”, vélekedett Werlhof asszony.
Egyetlen gép sem képes energia nélkül működni, ezért az energiát minden gép, a mega-gép számára is kívülről kell betáplálni. De a mega-gépbeli embernél az energiát az ember-rész szállítja, a transzhumanizmus ezért érdekesebb a számukra, mint a poszthumanizmus, mert ez utóbbi tisztán robotokkal dolgoztat.
Az emberi agy felhasználásánál nem arról van szó, hogy mesterséges intelligenciaként a gép az embert imitálja, miként ezt sokan gondolják, hanem pont fordítva: Az embernek kell a gépet imitálnia, az embernek kell magát a géphez idomítania.

Végül ezt az egészet „zöldnek”, természetbarátnak fogják beállítani, mert ha a népesség csökken, mint ahogy ennek szükségességét Bill Gates már jó néhányszor bejelentette, akkor az az erőforrásokat kíméli, és ezáltal a világ „zöldebb” lesz. Ezzel a tömeg számára az egészet környezetvédelmi programként kiválóan el lehet adni.
Persze, a Green New Deal-nak egyáltalán semmi köze a környezetvédelemhez, ennek célja az emberek és minden folyamat gépesítése. „Zöld” az élet és a természet fogalma, most pedig arra használják, hogy a természetet géppé tegyék, azáltal, hogy ezt egy jobb „második természetnek” állítják be.

Michael Moore „Planet of the Humans” című filmje világosan megmutatta, hogy az újra felhasználható energia zöld ideológiája sem igaz, hiszen ezeknek továbbra is szükségük van a tradicionális energiaforrásokra. A Great Reset kitalálói szerint tehát a kapitalizmus [a világ] csak akkor működőképes, ha az emberiség száma legalább a felére csökken, és ily módon az erőforrásokból kevesebb fogy.

Schubert professzor itt közbevetette, hogy szerinte erről a témáról nem lehet nyilvánosan vitázni, mert a fiatalok már nem tanultak meg komplexen gondolkodni, mert ilyesmire az iskolákban már nem tanítják meg őket.
Werlhof asszony, aki most is oktat egyetemen, egyetértett ezzel a véleménnyel, mert ő is úgy tapasztalja, hogy a diákok minden generációval butábbak lesznek. „Gyakran már arra is képtelenek, hogy egy egész mondatot leírjanak. Az elmúlt évtizedekben nagy kultúra-vesztés zajlott le: az írók és gondolkodók képességei már nem kellenek, már nincs rájuk szükség – egy gépiesített világban.”

(forrás: https://2020news.de/geloeschte-sitzung-nr-29-vom-corona-ausschuss-der-angriff-auf-koerper-und-seele-zum-lesen/)

Megjegyzés:
1. Amos 3,7: „Valóban, az Isten, az Úr nem tesz semmit anélkül, hogy szándékát el ne árulná szolgáinak, a prófétáknak.”
E bibliai versből – és a történelmi tapasztalatokból – megtudjuk, hogy Isten soha sem sújt se népeket, se embereket anélkül, hogy előbb ne figyelmeztetné őket. Úgy vélem, nem jogtalan azt mondani, hogy ez az egész korona-őrület Isten figyelmeztetése az emberiség számára: Ha ezt a figyelmeztetést nem veszik komolyan, akkor az ebben a cikkben vázolt kimondhatatlan szörnyűség vár az emberiségre!

2. Bölcs 11,16: „Ki-ki azzal bűnhődik, amivel vétkezik.” Nem lehet véletlen, hogy Isten pont egy ilyen ál-járványt küldött a mai nemzedékre, ami leginkább tudományos fejlettségére, a matéria, az anyaggal elért sikereire a legbüszkébb. Ez a minden eddigi kor emberét lenéző, magát annyival okosabbnak, tudósabbnak tartó generáció egy minden 4 éves gyermek számára átláthatóan hazug, ostoba, még a legprimitívebb babonákat is alulmúló csalásnak dőlt be! Ezért fognak e generáció tagjai, ha Isten nem lép közbe, azzal bűnhődni, hogy gépeket csinálnak belőlük. És ahogy a helyzet most kinéz, a túlnyomó többség még tiltakozni sem fog ez ellen. Aki kételkedik ez utolsó állításban, az olvassa el Laurent Obertone a „Barbárok ideje” című könyvét.

http://katolikus-honlap.hu/2101/th.htm