2018. október 7., vasárnap

‘Bátor Skócia’ – A függetlenség elkerülhetetlen (csak azért mert a Fenevad fogságában jobban érzik magukat)

Skót dragonyos szakasz dudásai

… “Vége London uralmának! – A skót fővárosban, Edinburghban szombaton, az SNP kongresszusának előestéjén a szervezők becslése szerint 100 ezren tüntettek a függetlenségért…”

Brexit – Skót miniszterelnök: “elkerülhetetlen” Skócia függetlenné válása

A skót miniszterelnök szerint Skócia “elkerülhetetlenül” független ország lesz, és ennek valószínűségét a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) is erősíti.
Nicola Sturgeon, aki vasárnap, a Skóciát kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) éves kongresszusának nyitónapján nyilatkozott a BBC közszolgálati televíziónak, kijelentette: a Brexit-folyamat nagyon erőteljesen kihangsúlyozza azt a demokratikus deficitet, amely annak nyomán alakult ki, hogy a brit EU-tagságról 2016-ban rendezett népszavazáson országos átlagban a résztvevők 51,9 százaléka a kilépésre, a skótok 62 százaléka viszont a bennmaradásra voksolt.
Arra a riporteri kérdésre, hogy ennek alapján a Brexit “csaknem elkerülhetetlenné” tette-e Skócia függetlenné válását, Nicola Sturgeon úgy fogalmazott: véleménye általánosságban is az, hogy Skócia függetlenné válik, de “ha azt kéri tőlem, hogy használjam az ‘elkerülhetetlenül’ kifejezést, akkor használhatom ezt is”.
A skót miniszterelnök a 2016-os EU-referendum óta többször is kilátásba helyezte, hogy Skóciában újabb népszavazást tartanak a függetlenségről, mert Skóciát – Sturgeon visszatérő érvelése szerint – nem lehet akarata ellenére “kirángatni” az Európai Unióból.
A skót függetlenségről 2014 szeptemberében már tartottak egy népszavazást, de akkor az elszakadást ellenzők győztek 55 százalékos többséggel.
A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap skóciai kiadásának megbízásából készült friss felmérés ugyanakkor arra vall, hogy a Brexit “karnyújtásnyi közelségbe” hozhatja a függetlenségpártiak többségbe kerülését, különösen akkor, ha Nagy-Britannia úgy lép ki az Európai Unióból, hogy nem sikerül megállapodásra jutnia az EU-val a Brexit utáni kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok feltételrendszeréről.
A Panelbase közvélemény-kutató cég által 1024 fős skót választói minta bevonásával elvégzett vizsgálat kimutatta, hogy jelenleg a skótok 44 százaléka támogatja, 56 százalék ellenzi Skócia elszakadását Nagy-Britanniától.
A felmérés szerint azonban ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül távozna az EU-ból, a függetlenséget pártoló skótok aránya 48 százalékra emelkedne, az elszakadást ellenzőké 52 százalékra csökkenne.
Egy másik vizsgálat azonban, amely a The Sun on Sunday című országos tömeglap skóciai kiadása és a The Sunday Herald című vasárnapi skót lap megbízásából készült, azt mutatja, hogy megállapodás nélküli Brexit esetén a skótok 52 százaléka támogatná a függetlenné válást.
A Survation közvélemény-kutató által 1013 skót választó megkérdezésével készített felmérés szerint abban az esetben is 50 százalékra emelkedne a Skócia elszakadását pártolók tábora, ha megállapodás születik London és az EU között a Brexit utáni kapcsolatrendszerről.

A skót fővárosban, Edinburghban szombaton, az SNP kongresszusának előestéjén a szervezők becslése szerint 100 ezren tüntettek a függetlenségért.

A 2014-es skóciai népszavazás óta ez volt a legnagyobb függetlenségpárti megmozdulás.
Nicola Sturgeon a vasárnapi BBC-interjúban mindazonáltal kijelentette: jóllehet a felmérések előrelépésről tanúskodnak, még mindig dolgozni kell a többség meggyőzéséért arról, hogy Skócia számára a függetlenség jelenti a lehetséges legjobb jövőt.
Hozzátette: az újabb függetlenségi népszavazás kiírásának és időzítésének ügyében elfoglalt álláspontját a Brexit-tárgyalások lezárulása után véglegesíti.
MTI, – Daily Express, – Russia Today, – SzRTI

Videók Cathair barátunk ajánlásával:

1. Bátor Skócia! – John McDermott

2. Bátor Skócia! – A katonai verzió: (Amatőr film, – profi előadásmód.)

És itt a skót dal katonás előadása. A felkészülést a függetlenségre itt kell kezdeni! Figyeljük meg azt a peckes, büszke járást! A fegyelmezettséget. – Pedig, akik ezt az eredetileg harci dalt, (hisz az is a címe: Bátor Skócia,) előadják, – mind civilek! Férifak, nők, gyerekek. De lélekben mind katonák. – Egy komoly harci hagyományokkal rendelkező büszke nemzet fiai. Akik rövidesen újra elnyerik függetlenségüket.
Cathair Donegal /SzRTI

1 megjegyzés:

  1. Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és egyszerűen nyújtunk kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autóhiteleket, otthoni hiteleket, diákhiteleket, üzleti kölcsönöket, feltalálói kölcsönöket, adósságkonszolidációt. stb.

    Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.

    Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.

    E-mail: progresiveloan@yahoo.com
    Call / WhatsApp: +16626183756
    Webhely: https://progresivefunding.wordpress.com


    VálaszTörlés