Napokon belül megkezdődik az elnökválasztás Finnországban – a kampány során a NATO-tagság is meghatározó témává vált. Az egyik jelölt szerint népszavazásra kellene bocsátani ezt a kérdést.
A NATO-csatlakozás ellen kampányol a jobboldali Finnek Pártja – az ellenzéki erő elnökjelöltje szerint Finnország nem kellene csatlakozzon az észak-atlanti szövetséghez, mert a NATO nem csak katonai, hanem politikai unióként is működik, ami számos nemkívánt kötelezettséget róna Finnországra. Azt mondta; nem kell a NATO tagjának lenni ahhoz, hogy egy ország a Nyugathoz tartozzon.
“Finnország a Nyugat része. Nem kell katonai szövetség ahhoz, hogy a Nyugat része legyünk. A NATO egyben politikai unió is, nem csak katonai szövetség. Nem akarom, hogy Finnország részt vegyen mindabban, amit a NATO ma képvisel”mondta Laura Huhtasaari az Yle hírügynökségnek nyilatkozva.
A politikus szerint ezt a kérdést népszavazás útján kell rendezni, hiszen a közvélemény-kutatások az utóbbi évtizedek során mindvégig a NATO-csatlakozást ellenzők többségét mutatták; a kormány ezzel a többségi véleménnyel szemben akarná beléptetni az országot az észak-atlanti szövetségbe.
Bár a NATO-csatlakozást népszavazáshoz kötné, Huhtasaari egyértelműen kijelentette, hogy Donald Trump amerikai elnök politikáját támogatja, mert “jó irányba viszi Amerikát.”
A finn elnökjelölt az amerikai elnök politikájának támogatása mellett egészen más megközelítést fogalmazott meg Oroszországgal szemben; elmondása szerint minden kérdésben megállapodásra kell jutni a keleti szomszéddal, ugyanakkor az együttműködésnek nem előfeltétele, hogy a két ország azonos értékrendszert képviseljen. Ehelyett szerinte inkább a kereskedelemre és kulturális kapcsolatokra kellene összpontosítani, mert ez a két terület az, ami lehetővé tenné a közös nevezőre jutást.
Az elmúlt két hónap folyamán a jelenlegi finn elnök, Sauli Niinistö támogatottsága 17%-kal csökkent, amiből szinte minden ellenzéki jelölt profitált. Huhtasaari elnökjelöltként jelenleg harmadik helyen szerepel a közvélemény-kutatásokban.


http://www.hidfo.ru/2018/01/elnokjelolt-a-nep-kellene-dontson-a-nato-tagsagrol/