Egy New York központtal működő civil szervezet, a Committee to Protect Journalists azzal vádolja az ukrán hatóságokat, hogy elnyomják az ellenzéki újságírókat és Ukrajnában nincsen sajtószabadság.
A bírálatot annak kapcsán fogalmazták meg, hogy júniusban az ukrán hatóságok letartóztatták egy online lap főszerkesztőjét (Igor Guzva), aki állítólag államtitkokat szivárogtatott ki, emellett megpróbált zsarolni egy politikai pártot, a pártra nézve kompromittáló, bizalmas jellegű információkkal. A Strana.ua főszerkesztőjét 60 napig tartották fogva, majd pénzbírságra ítélték.
Az ukrán Nemzeti Újságírószövetség vezetője, Szergej Tomilenko kiállt a letartóztatott főszerkesztő mellett, ám ezzel parlamenti képviselők kritikáinak kereszttüzébe került, majd számos életveszélyes fenyegetést kapott az online közösségi médián keresztül.
A szervezet közleményében az áll:
“Az ukrán hatóságok véget kell vessenek a Strana zaklatásának, el kell vessenek minden, Igor Guzva elleni vádat, és fel kell hagyjanak a sajtóval szemben ellenséges közeg táplálásával. A politikusok a sajtó számára veszélyes közeget teremtenek azzal, hogy hazafias és nem-hazafias kategóriába sorolják a médiát, miközben a nyilvánosság számára minél több nézőpont elérhetőségéről kellene gondoskodniuk.”
A CPJ szerint egy júliusi vizsgálat során megbizonyosodtak arról, hogy az ukrán hatóságok rendszeresen zaklatják a kormányt kritizáló független újságírókat.

http://www.hidfo.ru/2017/08/ukrajnaban-terrorizaljak-az-ellenzeki-ujsagirok/