A demokrata párti sajtó szerint Donald Trump amerikai elnök szítja az idegengyűlöletet, és a republikánus kampány, majd Trump megválasztása az idegenellenesség növekedéséhez vezetett az Egyesült Államokban. Az érintettek beszámolói szerint azonban több mint 16 éve szembesülnek ezzel a problémával.
A demokraták elnöksége alatt is atrocitásoknak voltak kitéve az Egyesült Államokban élő muszlim bevándorlók, és az iszlámellenes indulatok nem Trump megválasztásával kezdtek fellángolni. Ezt állítja több, a Mlive által megkérdezett bevándorló, akik arról számoltak be, hogy már a demokrata kormányok idején is ki voltak téve különböző atrocitásoknak.
A megkérdezett Amir Kamouneh elmondása szerint 1978-ban érkezett az Egyesült Államokba, és az emberek már hosszú évek óta odaszólogatnak neki az utcán, zaklatják, hogy „menjen haza”.
„Ahogy idősebb és bölcsebb lettem, a válaszom egyre inkább ’Ez az én otthonom. Te menj haza. Nem kértem az engedélyed, hogy ide jöhessek.” – idézte vissza a provokatív utcai beszélgetéseket.
Kamouneh elmondása szerint diákként érkezett az Egyesült Államokba, ahol végzettséget szerzett, majd az országban maradt munkát vállalni. Évekkel később az állampolgárságot is megszerezte, és állandó jelleggel letelepedett az országban. A muszlimellenes utcai kirohanásokkal azonban nem Trump megválasztása óta szembesült: elmondása szerint iráni muszlimként már több mint egy évtizede különböző atrocitásokkal kell szembesüljön; egy alkalommal a saját háza előtt is megtámadták.
„Ez az én otthonom” – mondta. „Része vagyunk ennek a közösségnek, maradni fogunk, és azok is, akiknek ez nem tetszik, hozzánk kell szokjanak.”
Kamouneh beszámolójából kiderül, hogy a helyi muszlimok és nem-muszlimok közti ellentétek nagy mértékben csökkenthetőek rendszeres közösségi programok szervezésével, melynek során a környék lakói összejönnek, és megbeszélik, hogyan tudnának segíteni a muszlim bevándorlóknak. Elmondása szerint, bár a szomszédság többsége nem muszlim, az embereket összehozzák az ehhez hasonló programok, ilyen események hatására a különböző származású személyek egymás iránti megértése is fokozódik.

http://www.hidfo.ru/2017/03/ez-az-en-hazam-nem-trump-megvalasztasa-ota-zaklatjak-a-bevandorlokat/