Recep Tayyip Erdogan török államfő telefonbeszélgetés során közölte a német kancellárral, hogy Németország kemény fellépést kell tanúsítson a Kurdisztáni Munkáspártal és Fethullah Gülen terrorszervezetével szemben.
Az Anadolu hírügynökség szerint közvetlen telefonbeszélgetés útján beszélt Erdogan Angela Merkel német kancellárral, ahol határozott követeléseket fogalmazott meg annak kapcsán, hogyan viszonyuljanak a Németországban élő kurd közösségekhez. A török kormány elvárja, hogy Németország korlátozza a kurdok politikai szerveződését, és ellehetetlenítse működését annak a nemzetközi kulturális és gazdasági hálózatnak, ami Fethullah Gülen, egy az Amerikai Egyesült Államok területén élő török hitszónok nevéhez köthető.
Törökország mindkét csoportot terrorszervezetként tartja nyilván. Gülen szervezetét a török kormány azzal vádolja, hogy ők felelősek a július közepén történt puccs kiterveléséért.
Sajtóhírek szerint a telefonbeszélgetés során Erdogan a migrációs egyezmény kapcsán is kemény hangot ütött meg a német vezetővel. Az Európai Unió és Törökország márciusban kötött megállapodást arról, hogy minden egyes, az európai határon sikeresen átszökő illegális bevándorló Törökországba visszaküldéséért az EU befogad egy migránst legálisan. Ennek kivitelezése a gyakorlatban nem ment gördülékenyen, másrészt Törökország vezetői ráéreztek arra, hogy az Európai Unió nem tudja megvédeni saját határait, és az újabb migrációs hullámok elindításával zsarolható.
Erdogan a beszélgetés során felszólította a német kancellárt, hogy az Európai Unió minél hamarabb tartsa be a márciusban tett ígéreteket, és fizessen a migránsok Törökországban tartásáért, emellett adja meg a vízummentességet a török állampolgároknak.
Bár Angela Merkel csak egy tagállam vezetője, az Európai Unióra pedig demokratikus intézményként szokás hivatkozni, a török vezető ismét úgy beszélt Angela Merkellel, mintha az Európai Unió de facto vezetője lenne, és az ő személyén múlna, hogy az EU 28 tagállama fizetni fog-e Törökországnak. Korábban Törökország amiatt nem kapta meg a migránsok ellátására szánt teljes pénzforrást, mert azt a tagállamok kellett volna befizessék a közös kasszába, és a német kancellár szintén a tagállamok lakosságának megkérdezése nélkül tett ígéretet a török államfőnek 30 milliárd euró kifizetésére.


http://www.hidfo.ru/2016/12/erdogan-a-kurdok-elleni-fellepest-varja-nemetorszagtol/